További Belföld cikkek
-
Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton
- Fegyházbüntetést kapott egy férfi, aki kiskorúakat zaklatott gerincbántalmaik kezelésekor
- Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár–Budapest járatát az Aeroexpress Regional
- Emberölés és öngyilkosság történhetett Battonyán
- Karácsony Gergely Ukrajna budapesti nagykövetével találkozott
Elítéli a bírák befolyásolására irányuló kísérleteket Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság, és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke abban a közleményben, amelyet kedden délután adott ki az MTI. A közleményt követően a Nemzetbiztonsági Hivatal, majd a Magyar Bírói Egyesület is tiltakozását fejezte ki, és az államfőhöz fordultak, hogy "vélhetően nyomásgyakorlás, a megfélemlítés céljából - súlyosan sértő megjelölésekkel - a világhálóra vitték azoknak a bíráknak a személyi adatait, akik a budapesti zavargások gyanúsítottjainak ügyében gyakorolták a törvényben előírt bírói hivatásukat".
A történet előzménye annyi, hogy a kuruc.info nevű és a Kossuth téri tüntetők honlapján különféle megjegyzésekkel (mint például: ávós időket idéző ítéletek, vérbíró) megjelentették hét bíró és két ügyész nevét. A bírók ítélkeztek a budapesti zavargások során elfogottak ügyében. A nevek mellett telefonszámok, és néhányuk esetében az otthoni cím is szerepel.
A bírók ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek, és ennek meg is lett az eredménye. A Fővárosi Főügyészség bejelentése szerint személyes adatokkal való visszaélés gyanúja miatt a II-III. kerületi ügyészség nyomozást rendelt el.
A tiltakozással kapcsolatban Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsman az Indexnek elmondta, a bírók neve, beosztása, és hogy milyen ügyben járnak el, közérdekű adatnak minősül. Ugyanakkor aggályos, hogy a bírók otthoni telefonszámát is közzé tették.
Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet elnöke szerint a kuruc.info-n látható fényképről (Vasvári Csaba bíróé) megállapítható, hogy nem a tárgyalóteremben készült, a jog szerint viszont csak azok közzététele minősülne legálisnak. Ugyanakkor a jogvédő felhívta a figyelmet arra, hogy így sem látja aggályosnak a fénykép közzétételét. A minősítő megjegyzések pedig szerinte a véleménynyilvánítás alkotmányosan garantált szabadságához tartoznak.
Érinthetetlenek?
Az említett honlap amerikai szerveren fut, tehát arra a magyar hatóságoknak nincs ráhatása, de az NBH ugyanakkor pontosan ismeri a honlap szerkesztőinek nevét. Az NBH kedden a következő közleményt jelentette meg, "a Nemzetbiztonsági Hivatal szembeszáll azzal a törekvéssel és azzal a feltevéssel, amelynek célja, hogy jogellenes állapotot teremtve, megengedhetetlen nyomást gyakoroljanak köztörvényes bűncselekmények ügyében döntést hozó bírákra"
Dénes Balázs felhívta az Index figyelmét arra, hogy amikor egy honlap (éppen a cikkben említettek egyike) korábban egy fiatal lányt inzultáló férfi képét és telefonszámát, majd különböző médiaszemélyiségek például Orosz József otthoni telefonszámát közzétette, akkor a Nemzetbiztonsági Hivatal semmilyen védelmet, közleményt nem adott ki, ezért érthetetlen mostani aktivitásuk.
A bírókra visszatérve a jogvédő felvetette, "azért ki fog helytállni, hogy a felsorolt bírók és ügyészek egy része mindenfajta törvényi alap nélkül ártatlan embereket előzetes letartóztatásba helyeztek?" Ugyanakkor szerinte is törvénysértő az otthoni telefonszám és cím nyíilvánosságra hozása.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására
A hivatal közölte: sem hasonlat, sem metafora nem szerepelt a kijelentésben.
március 18., 13:47
- Belföld
Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton
Érdekes jelenséget kaptak lencsevégre.
tegnap, 21:59
- Belföld
Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt
A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.
március 18., 12:40
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
tegnap, 20:36
- Belföld
„Az isten szerelmére, tényleg megőrült mindenki?” – pattanásig feszült vita a parlamentben a Fidesz javaslatáról
Még az ellenzéket is megosztotta a kérdés.
március 18., 13:02
- Belföld
NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása
Már az általános iskolákban is megjelent az ízesített dohánytermék.
március 18., 13:25
- Belföld
Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében
A férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.
március 18., 13:02
- Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat
Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.
március 18., 12:55
- Belföld
Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása
A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.
március 18., 14:14
- Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai
Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.
tegnap, 19:48
- Belföld
Hende Csaba módosító javaslatot nyújtott be, változhat a tüntetések bejelentése is
Alaposan résen kell lennie annak, aki a gyülekezési törvény változásai után demonstrációt jelent be.
március 18., 07:10
- Belföld
Jézus, drogok, transzvesztiták – új megvilágításba helyezték március 15-ét a kerületi iskolásoknak
Az iskolaigazgatók tiltakoznak.
március 18., 14:38
- Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
tegnap, 15:35
- Címlapon
Orbán Viktort a vagyonával kapcsolatban támadták a parlamentben, a kormányfő személyesen válaszolt
Feszült pillanatok az ülésteremben.
tegnap, 14:15
- Belföld
Több új dandártábornokot is kineveztek
A rendőrségnél pedig egy új vezérőrnagy is van.
március 18., 06:43
- Belföld
Világháborús gránátok és lőszerek miatt kiürítettek egy polgármesteri hivatalt
Csatornázási munkák alatt bukkantak a robbanótestekre.
március 18., 14:23
- Belföld
Hamarosan az OTP és az MBH Bank is leáll
Fontos időpontokra hívták fel ügyfeleik figyelmét.
március 18., 06:17
- Címlapon
A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető
Itt a megfejtés, miért lettek nyolcszor egymás után a legboldogabb nemzet a világon.
tegnap, 21:06
- Címlapon
Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes
Fegyveres kartellek háborúznak Mexikóban a „zöld aranyért”.
tegnap, 19:35
- Belföld
Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt
A politikus kanadai állampolgársággal is rendelkezik.
március 18., 07:26
- Belföld
Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába
A hatóságok a lakosság segítségét kérik.
március 18., 08:39
- Címlapon
Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget
Arda Güler válaszolt, és viccnek nevezte a magyar válogatott középpályását.
tegnap, 14:45
- Belföld
Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre
A Pride korlátozása miatt vonulnak utcára.
március 18., 08:46
- Belföld
Lázár János elmagyarázta, mit értett valójában az Európai Uniótól való függetlenedésen
A közlekedési miniszter szerint a brüsszeli elit ellen sok országban lázadnak fel.
március 18., 07:33
- Belföld
Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál
Pi-pi-pi – avagy felelős kotkodácsolás az elit kerületben.
március 18., 11:09
- Belföld
Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt
A hanyag tartás miatt az állatok egy része elpusztult, másik részüket állatorvos altatta el.
március 18., 13:15
- Belföld
Halálos baleset történt az M5-ös autópályán, kamion alá szaladt egy személygépkocsi
A sofőr a helyszínen életét vesztette.
március 18., 14:29
- Mindeközben
Osvárt Andrea először mutatta meg párját, kislányáról is mesélt: „Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek”
tegnap, 16:09
- Belföld
Elfogtak egy emberöléssel gyanúsított 19 éves férfit Budapesten
Egy 65 éves állampolgárral végzett.
március 18., 12:32
- Belföld
444: olyan férfi kapott állami kitüntetést, aki ellen nyomoz a rendőrség
A férfi volt munkahelye szerint lezárult a nyomozás.
március 18., 10:08
- Címlapon
Magyar politikustól még nem láttunk olyat, mint most Palkovics Lászlótól
Váratlan videók jelentek meg.
tegnap, 17:28