Barikádon belül a BKV rémálma

2006.12.18. 17:25
A budapesti tömegközlekedési cég botrányait kirobbantó civil mozgalom, a VEKE egyik vezetőjét csütörtökön beválasztották a BKV-t ellenőrző felügyelőbizottságba. Vitézy Dávid szerint így hatékonyabban védhetik az utasok érdekeit, és nagyobb beleszólásuk lesz a BKV átalakításába.

A Fővárosi Közgyűlés zárt ülésen, egyhangúlag szavazta be a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) felügyelőbizottságába Vitézy Dávidot, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) nevű civil szervezet szóvivőjét december 14-én, tudta meg az Index.

Az önkormányzati tulajdonú céget gazdasági és szakmai oldalról is a felügyelőbizottság ellenőrzi, így például a nyári villamosfelújítási botrány idején készült BKV-jelentést is ez a testület ellenőrizte.

Össztűz a BKV-ra

A felkérés Tarlós Istvántól, a Fidesz-KDNP frakciójának vezetőjétől érkezett, de Vitézy fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy egyhangú döntés született, Demszky Gábor főpolgármestertől a szocialista Gy. Németh Erzsébetig mindenki támogatta a VEKE közlekedésfejlesztési munkacsoportjának vezetőjét.

Az Index fórumán szárba szökkent közlekedési civil mozgalom és a főváros, illetve a BKV viszonya az utóbbi években inkább viharos volt, bár akadt példa az együttműködésre is. A fiatal civilek számtalan esetben kritizálták a cég pazarló és szakmailag átgondolatlan terveit a 4-6-os villamos felújításától kezdve a 4-es metróig.

"Ahogy eddig is, az utasok érdekeit fogom képviselni, sőt így a VEKE-nek is nagyobb rálátása lesz a BKV ügyeire, mint eddig" - mondta az Indexnek Vitézy, aki a függetlenségének megőrzését hangsúlyozta. Erre szerinte garancia, hogy minden politikai oldal támogatta őt, illetve, hogy az fb nem egy politikai testület.

Nem asszisztál a zűrös ügyekhez

"Továbbra sem fogok asszisztálni a BKV ügyeinek eltussolásához, bár csak egy szavazatom lesz a testületben. Nem az a célom, hogy a BKV-val konfrontálódjak. Nagyon bízom benne, hogy az Aba Botondot váltó Antal Attila igazgatása alatt javul a BKV helyzete, ha ez nem így lesz, akkor viszont erőteljesebb lehet az ellenállás" - fejtette ki Vitézy, akit a civil szervezet tagjai ugyancsak ellenszavazat nélkül támogatták az fb-tagság elfogadásában.

Az immár horribilis, 78 milliárdos adósságot cipelő BKV jövőjéről Vitézy elmondta, addig semmiféle járatritkítást nem hajlandó támogatni, amíg a céget nem racionalizálják. Mint mondta, már Demszky Gábor is elismerte, hogy a BKV pazarlóan működik, viszont nem ért egyet azzal, hogy a cég szerkezetátalakítása, a jól fizetett, de fölösleges középvezetői réteg leépítése nélkül csökkentsék a kapacitást.

"Meg kell nézni, hogy ha jól működik a cég, akkor mekkora adósságot termel, és csak akkor szabad gondolkodni járatritkításban, ha még így is veszteséges" - fogalmazott Vitézy, aki szerint a poszt felajánlása nem azt jelenti, hogy őt meg akarták vásárolni, mint fogalmazott: "Nem, mert azt nem lehet."