Megbüntetik a villamosblokkoló Passat-sofőrt

2009.05.15. 11:21

Közúti forgalom akadályozása miatt szabálysértési eljárás indult az ellen az autós ellen, aki csütörtökön a sínekre parkolva feltartotta 20 percig az újbudai villamosforgalmat a Fehérvári úton a Bocskai úti kereszteződésnél. A pénzbírság 30 ezer forintig terjedő lehet.

Trombitás Zsolt őrnagy, a XI. kerületi rendőrkapitányság helyettes vezetője elmondta, hogy havonta előfordul hasonló eset a kerületben. Csütörtökön azért tartott húsz percig az intézkedés, mert a tulajdonos látta, hogy baj van és nehezen akart előkerülni.

Elmondása szerint a rendőrség két esetben szállíthatja el az autót a helyszínről: adott bűncselekménnyel kapcsolatban, vagy pedig ha jelentősen akadályozza a forgalmat. Ez utóbbi fennállt csütörtökön, de az elszállítás mindig macerás.

Trombitás őrnagy szerint legtöbbször a rendőrök találnak egyszerűbb megoldást (például arrébb lökdösik), de az is előfordul, hogy mire kiérnek, addigra az emberek saját kezükbe veszik az ügyet, és megoldják maguk. (A Fehérvári úton a jármű különleges helyzete miatt nem nagyon lehetett odébb lökdösni az autót.)

Trombitás őrnagy hozzátette, hogy a BKV-nak is joga van elszállíttatni ilyen esetekben az akadályozó járművet. Ahhoz viszont, hogy a tulajdonos ne a BKV-t jelentse fel a kocsiján esett sérülésért, pontosan „le kell dokumentálni a helyzetet”, fényképpel, állapotlappal.

Az Indexnek csütörtökön egy felháborodott járókelő küldte be a fényképeket az esetről. Ha bárki hasonló fotót vagy videót készít pofátlanul szabálytalankodó autósokról vagy egyéb felháborító/érdekes/meghökkentő fővárosi eseményről, küldje el a budapest blog jobb felső részén található linkre („Küldjön képet, videót!).