Ferrarival nem lehet szabályosan parkolni
További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Ez a szép piros Ferrari mintha kereste volna azt a helyet, ahol a legfelűnőbb, legpofátlanabb és legszabálytalanabb módon tud parkolni.
Mint a kép beküldője tictac nicknevű olvasónk írta, "pont a tábla mellé állt, ne már hogy nem látta".
Ferrari után Bentley. A képet Hisika töltötte fel, hozzáfűzve, hogy "biztosan én vagyok rosszindulatú, de miért mindig az ilyenek állnak a mozgássérült helyeken?" A parkolásra jogosító kártya nem látszik.
Ezt a négykerekű barikádot Buffy fotózta az V. kerület Szalay u. - Honvéd u. sarkon.
Mikulás nicknevű olvasónk egy jól megválasztott rakodási pozíciót fényképezett. Mint írja, "a két fekete jeep a szálló tulajoké ( mögötte a várakozni tilos tábla és itt elől meghozták a frissen mosott ágyneműket, természetesen a szállításra való parkolóhely helyett eltorlaszolva a fél utcát".
Okoskatörp az egyik bevásárlóközpont parkolájában fotózott. A képhez hozzáfűzte: "itt a mai szellemi mozgássérültünk, két hely közé parkolva. (Igazolványa nem volt kirakva.)"
Vinnie a Ráday utca és a Kinizsi utca kereszteződésében kapta le ezt a zebrán pihegő autót.
Szintén Vinnie lőtte ezt a benga BMW-t, ami teljesen kiszorítja a járdáról a gyalogosokat.
Sopronból kaptuk ezt a szép éjszakai anzixot. Küldője Kopasz a következőképpen vázolta a helyzetet: "Balra van egy fagyizó, ezek a jómadarak ott dekkoltak, csomagoltatták a desszertet. A busz meg kétszer tolatott, hogy ki tudjon kanyarodni."
Flodur képe szerint néha a közterületisek is dolgoznak. Mint írja, "azért essék szó a másik oldalról is. Itt éppen egy utcányi autóstól szedik be a büntetést a visszapillantó tükrömben látható közteresek. Igen az utca elején egy jól látható és megtermett megállni tilos tábla van, útpadka kiegészítéssel. A fák mögött pedig egy hatalmas parkoló félig üresen."
Adama kedvenc parkolójában fekete BMW-k és Mercedesek tornyosulnak: "A két BMW mozgássérült parkolókártyával egymás mellett: szegényeknek valószínűleg nem futja a parkolásra (a képre kattintva láthatók a galériában).
Másnap ugyanott készült felvétel egy Mercedesről, szintén mozgássérült igazolvánnyal, ráadásul szabálytalanul felhajtott a járdára. Mellette szintén kártyával egy Renault, aminek tulajdonosa (aki valszeg tényleg mozgássérült) elég nehezen fog tudni beszállni a kocsijába, mert a másik oldalról is egy Opel kisbusz (szintén mozgássérült kártyával) ráállt a kocsijára. Ha a Merci tulaja tényleg mozgássérült lenne, akkor figyelt volna a másikra, tudván hogy egy ilyen embernek milyen nehéz közlekedni."
Dester képe azt bizonyítja, hogy kicsi autóval is lehet magasról tenni a KRESZ-szabályokra. Ráadásul nem is akárhol: "Budapest, Teve utca, E-00304. Egy köpésre a rendőrpalotától. Szemben a forgalommal, megállni tilos tábla mögött."
A BMW-k ebben a posztban uralják a mezőnyt. Szintén Dester képén lámpás zebrán áll egy szép darab a Bajcsy-Zsilinszky úton.
Még mindig Dester: "egyik személyes kedvencem, a Nagymező és Podmaniczky utca sarkán. Rálóg a zebrára, lámpás kereszteződés ez is. Troli is kerülgette. A képen is látható boltba ugrott be a nem túl szimpatikus kigyúrt kopasz "úriember", jobbnak láttam nem beugatni. A vicc az, hogy itt rendőrök is szoktak parkolni a bolt miatt."
Dániel a Nagy Jenő és a Kis János altábornagy utca kereszteződésében fotózott. Mint írja, "...és igen, a fekete Focus ott parkolt az út kellős közepén..."
"XIII. kerület, Gogol utca. Most, hogy már bringaút is van, a kellően bunkók egyszerre tudnak a gyalogosok és a biciklisek útjába is álni, ahogyan azt a képen látható IQ harcos is tette remek érzékkel", írta Mókás Mákos.
Szokatlan formájú villamost fotózott Sz.B. "Az Erzsébet királyné útján álltam ma sorba és akkor pillantottam meg az alacsony padlós fekete villamost. Ezúton adnám át A Városi Tapír címet a HNK-754 rendszámú autósnak!"
Iván fotója a Bem téren készült, június 10-én délutan 6 óra körül. Háttérben a Külügyminisztérium.
Iván körülbel egy hete, a III. ker. Fenéyes Adolf utcában örökítette meg ezt a terepjárót, amelynek vezetője úgy gondolta, ha nincs út, járda is jó. A kerületi rendőrkapitányság a következő sarkon van 30-40 méterre.
A többi friss képet a Budapest blog indafotós galériájában lehet megnézni. A képtárba fel is lehet tölteni a képeket (jobbra fent, a Töltse fel fotóit az Indafotóra! gombra kattintva), akkor rögtön meg is jelennek, de természetesen email-ben is fogadjuk őket (Küldjön videót, levelet! gomb). A sorozat korábbi részei a Parkolás alkategóriában találhatók.