Szilárda
0 °C
6 °C

Újabb előnytelen BKV-szerődések

2009.08.28. 14:41 Módosítva: 2009-08-28 20:17:00

Előnytelen volt a BKV számára a felügyelőbizottság (fb) szerint az a jutalmazási rendszer, amelynek alapján a cég volt humánpolitikai igazgatója közel 100 milliós végkielégítést, illetve prémiumokat kaphatott, közölte pénteken az fb ülése után Vitézy Dávid, a bizottság Fidesz által delegált tagja sajtótájékoztatón, Budapesten. A tagok arról is döntöttek, hogy nyilvánosak lesznek a felügyelőbizottsági jegyzőkönyvek.

Eddig nem lehetett tudni, hogyan lett Szalainé Szilágyi Eleonóra átlagbére a végkielégítéskor 4,1 millió forint, miközben az alapfizetése 1,2 millió forint volt - mondta Vitézy Dávid, hozzátéve: a belső ellenőrzés most lezárult vizsgálata kiderítette, hogy Szalainé 2007-ben 33,5 millió forint egyéb juttatást, prémiumot kapott, ez emelte meg a végkielégítéskor számolt bérét.

Közölte: bár ez törvényes volt, a jó erkölcsbe ütközik; a felelősöket a rendőrségi nyomozás fogja megnevezni. Vitézy Dávid kifejtette: a volt humánpolitikai igazgató egyetlen munkanapjára a törzsbérén felül 159 ezer forint jutalmat kapott.

Az alapfizetésen kívül kifizettek neki alapprémiumot, amely minden esetben járt, továbbá többletösztönző prémiumot, ami fizetésének másfélszerese volt, ezen felül egyedi jutalmakat, például a bértárgyalások eredményes befejezéséért 1,5 millió forintot - fűzte hozzá.

Mint mondta, a Balogh Zsolt és Antal Attila korábbi vezérigazgatók által vezetett menedzsment a társaság számára előnytelenül gazdálkodott, nemcsak azért, mert Szalainé 100 milliós végkielégítést kaphatott, hanem azért is, mert határozott idejű munkaszerződéseket kötöttek. Számos olyan vezető volt, aki a felmondása előtt néhány hónappal kapott határozott idejű szerződést és emiatt távozásakor több tízmilliós végkielégítésben részesült.

Vitézy Dávid kitért arra: a belső ellenőrzés elkészített egy vizsgálatot arról, hogy 2003-ig visszamenőleg a vezetők közül ki mekkora végkielégítéssel távozott a cégtől, de ezt még nem tudták áttekinteni. Az látszik - mondta -, hogy 40-50 vezető is kaphatott 10 millió forintnál magasabb összegű végkielégítést.

Andó Sándor és Szabadai Viktor, a felügyelőbizottság MSZP és SZDSZ által delegált tagjai kifejtették, hogy az fb ezúttal csak egy időközi résztájékoztatást kapott a kezdeményezésükre a végkielégítések és a tanácsadói szerződések kapcsán elrendelt vállalati revizori vizsgálatból. A testület szeptember közepén újabb, szintén döntően statisztikai jellegű részanyagot kap. A végleges revizori vizsgálati jelentés, amely már elemzést is tartalmaz, szeptember végére készül el, ez 2003-ig visszamenőlegesen 85 olyan személyre terjed majd ki, akiknek menedzserszerződésük volt, vagy akik tízmillió forintnál nagyobb végkielégítést kaptak.

A tanácsadói szerződésekkel is foglalkozott az fb, ezzel kapcsolatban a bizottság arra kérte Kocsis István vezérigazgatót: vizsgálja ki a Soda Reklám Kft.-vel kötött szerződést és tegyen feljelentést a rendőrségen, mert felmerült a hűtlen kezelés gyanúja. Vitézy Dávid emlékeztetett arra, hogy ez a cég készített tanulmányokat a kisföldalatti luxusmetróvá alakításáról és a libegőről. Közlése szerint ezek "alibi tanulmányok" voltak, már tavaly januárban készen voltak, holott azokat a BKV csak márciusban rendelte meg.

Elrendelte az fb a GPS Capitallel lobbistratégiára és a Cornus Kft.-vel válságkommunikációra kötött szerződés vizsgálatát is, előbbi szerződés szerinti összege 33 millió forint - közölte az fb tagja. Vizsgálódnak Horváth Éva, Hagyó Miklós sajtóreferense ügyében is, mert - közölte Vitézy Dávid - "működési zavart feltételez", ha valaki úgy kapja meg a fizetését, hogy nem jár be dolgozni. Hozzátette: Horváth Éva közvetlen főnökét, Zelenák Tibort rendkívüli felmondással elküldték a BKV-tól.

Zelenák Tibor szerződése az MTI birtokába került adatok szerint csak szeptember 29-én járt volna le, de a munkavégzés alól már korábban felmentették, megkapta 21 milliós végkielégítést is. Ezt most vissza kell fizetnie, mivel munkaviszonyának megszüntetését rendkívülire változtatták - mondta Vitézy Dávid.

Közölte: aggasztó a BKV gazdálkodása, a cég novemberre fizetésképtelenné válhat, ha nem kap segítséget, ezért nyomatékosan kérik a tulajdonos fővárosi önkormányzatot, hogy intézkedjen a cég finanszírozásának rendezése érdekében.

Az fb tagjai pénteken egyhangúlag úgy döntöttek, hogy nyilvánosak lesznek a BKV Zrt. felügyelőbizottsági jegyzőkönyvei.