Házi őrizetbe került Regőczi Miklós
Megszüntette a hűtlen kezeléssel gyanúsított Regőczi Miklós, volt BKV-vezető előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) nem jogerősen kedden, és ezzel egyidejűleg ismét házi őrizetbe helyezte őt április 16-ig - közölte a Fővárosi Bíróság.
A BKV volt kommunikációs vezérigazgató-helyettesét azért helyezték vissza házi őrizetbe, mert az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok a házi őrizettel is elérhetők. Ugyanakkor továbbra is tartani lehet a szökéstől, elrejtőzéstől vagy a bizonyítási eljárás megnehezítésétől - olvasható a bíróság közleményében.
Regőczi Miklós előzetes letartóztatását február 15-én rendelték el azt követően, hogy előzőleg a BKKB február 5-én nem jogerősen házi őrizetbe helyezte. Az ügyész azonban akkor fellebbezett az ítélet ellen, ennek pedig másodfokon helyt adott a bíróság.
Az ügy másik három szereplőjének, Zelenák Tibornak, Mesterházy Ernőnek és Fuzik Zsoltnak az előzetes letartóztatását március 5-én hosszabbította meg a bíróság három hónappal. Szalainé Szilágyi Eleonóra volt HR-igazgató előzetes letartóztatása május 8-án jár le.
Regőczi Miklóst - Zelenák Tibor volt kommunikációs főosztályvezetővel együtt - február 3-án vette őrizetbe a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Akkor a volt vezérigazgató-helyettest hűtlen kezelés miatt hallgatták ki a nyomozók, szerintük Regőczi Miklós 12 céggel kapcsolatban mintegy 81 millió forint, Zelenák Tibor pedig hat céggel kapcsolatban több mint 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a közlekedési társaságnak.
Regőczi Miklóst és Zelenák Tibort januárban Horváth Évának, Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes szóvivőjének fiktív foglalkozásával is meggyanúsították. A nyomozók szerint a volt szóvivő 2008. február 1. és 2009. szeptember 18. között úgy vett fel a BKV-tól összesen 24 millió forint munkabért, prémiumot és jutalmat, hogy ténylegesen nem végzett érte munkát.