Betervezték a metrókocsik árát

2011.02.21. 18:15

Budapest a költségvetés tervezete szerint idén 117 milliárd forintot költene közlekedésfejlesztési feladatok finanszírozására, ebből 74 milliárd forintot a 4-es metró idei építkezéseire fordítanak, olvasható a Városháza oldalán közzétett összesítésben.

A költségvetés mellékletében szereplő adatok szerint több forgalomtechnikai korrekcióra, kerékpár- és buszsávok kivitelezésére, az M3-as autópálya bevezető szakaszának zajvédelmére és a csepeli gerincút építésére is több százmillió forint juthat 2011-ben.

Bár a francia Alstommal jelenleg tárgyalások folynak a 2-es metró vonalára szállítandó Metropolis szerelvényekről, a közgyűlés betervezte a járművek árát, 17,5 milliárd forintot. Szerepel a tervben a 2-es vonal biztosítóberendezésének felújítása is, de ezt a járműbeszerzés bizonytalansága miatt felfüggesztették.

A csepeli gerincút építésének idei ütemére ötmilliárd forintot költenek. A gerincutat 40 méter széles közterületen építik a Szabadkikötő út-Szállítók útja csomóponttól a Posztógyár utcáig, a kivitelezést várhatóan szeptember 30-án fejezik be.

Több helyszínen is fejlesztik a közösségi közlekedést, összesen 970 millió forintos előirányzattal. A VIII. kerületi Baross utcában forgalomtechnikai korrekciókkal gyorsítják a haladást, és buszsávot alakítanak ki a Kálvária tér és a József körút között. A Budaörsi és Hegyalja úton forgalomfüggő jelzőlámpaprogramokat telepítenek, és meghosszabbítják a buszsávot a Budaörsi úton. A Krisztina körúton a Moszkva tér és a Déli pályaudvar között a buszokat a sínekre terelik, a Vérmező úton pedig buszsávot alakítanak ki.

A nagykörúton a villamospályák felújításával minimálisra csökkentik a sebességet korlátozó táblák számát, így biztosítva a villamosok sűrű követési idejét. A régi Budaörsi úton szintén buszsávot alakítanak ki, amelyeket legalább két kamerával figyelnek majd, két csomópontban pedig előnyben részesítik a buszokat. Útszélesítéssel külön forgalmi sávot hoznak létre a buszoknak a Szentmihályi úton, valamint a Pesti úton a Csabai út és a Maroshévízi út között.

A kerékpárút-hálózat fejlesztésére is jelentős összeget, 782 milliót költenek. A nyáron megkezdik a kerékpárutak kialakítását a Szabadkikötő úton, a Pesti úton, az Ady Endre úton a XXI. kerületben, a Bécsi úton, a Bogdánfy úton és a Fehér úton. A beruházások végeztével 15,4 kilométerrel bővül Budapest kerékpárút-hálózata.

Két projektben is foglalkoznak a zajvédelemmel, az M3-as bevezető szakaszán és a XX. kerületben, a Nagykőrösi út mellett. Az M3-as mentén aktív és passzív zajvédelmi technikákkal a határérték alá szorítanák a zajterhelést. A Nagykőrösi út mentén 591 millió forintból építenének zajvédő falakat, a munkakezdéshez szükséges engedélyek megszerzése folyamatban van, a munkákat június 30-ig kell befejezni.

A tervezetben szerepel a BKV idei, tízmilliárd forintos támogatása is, amelyet az önkormányzat minden évben átutal a BKV-nak. A pénzt a 2011-es felújításokra költheti a cég.

A költségvetésről várhatóan csütörtökön szavaz a Fővárosi Közgyűlés.