További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Egymás után több sztrájk is lehet a BKV-nál: a metró- és HÉV-vezetőket tömörítő FKDDSZ ugyanis a többi BKV-s szakszervezetet megelőzve pénteken megtette az első hivatalos lépést ehhez. A szakszervezet tagjait külön sújtja, hogy a BKV vezetése nem veszi figyelembe a korábbi egészségügyi vizsgálatokat, és kiemelné a járművezetőket az egészségre ártalmas munkát végzők kategóriájából.
Már ezen a héten pénteken bejelentheti a sztrájkot a metró- és HÉV-vezetőket tömörítő Fővárosi Közlekedési Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, ha a múlt hét pénteken megkezdett kollektív munkaügyi vita eredmény nélkül zajlik.
Jáger István, az FKDDSZ elnöke szerint a sztrájknak nagy az esélye, ugyanis a BKV vezetése kijelentette: addig nem írhatnak alá semmit, amíg a BKV finanszírozása nem rendeződik, az pedig úgy tűnik, hogy nem rendeződik még egy darabig. (Legutóbb múlt hét pénteken találkozott a főpolgármester és az NGM államtitkára a finanszírozás ügyében, de döntés nem született. A főváros tulajdonképpen a korábbi csomagját kínálja a kormánynak, a nagy port kavart útdíj-javaslat nélkül.)
A jogszabály szerint a sztrájkot egy hetes kollektív munkaügyi vitának kell megelőzni. Az egy hét ezen a héten pénteken jár le. Jáger István elmondása szerint a héten megkezdik a sztrájk előkészületeit, és ha péntekig nincs megegyezés, akkor a lehető legrövidebb időn belül sztrájk lesz.
Jáger szerint ugyanis nem engedhetik meg, hogy a járművezetők a kollektív szerződés megszűnése utáni új feltételek szerint 8 órát dolgozzanak. A metróvezetők ugyanis egy 1993-as orvosi vizsgálat szerint fokozott pszichológiai és zajterhelésnek vannak kitéve, ezért napi 8 óránál kevesebbet tölthetnek vezetéssel.
A pszichológia vizsgálat már 1993-ban kimondta, hogy "ha tovább érvényesülnek a monotónia szükségtelenül érvényesülő indikátorai, akkor a monoton állapot nemcsak fokozódik, de át is válthat telítődéssé. Ilyen állapotban nemcsak járművet, motorkocsit nem szabad vezetni, de forgalomirányítás sem végezhető". (A vizsgálat teljes egészében letölthető innen.)
A zajvizsgálat (innen letölthető) szerint pedig "a motorkocsivezetői és segédvezetői munkakörökben a zajexpozíció valamennyi vizsgált vonalon és típusnál sokszorosan meghaladja a vonatkozó előírásokban rögzített határértéket".
Ehhez járul még, hogy Jáger szerint egy tavaly év végi műszaki vizsgálat megállapította, hogy a metrókocsikon a rezgés a megengedett érték másfélszerese. Jáger közölte: ha a járművezetők vezetési idejét ennek ellenére megnövelik, akkor az esetleges következményekért teljes egészében a BKV és a főváros vezetésére hárítják a felelősséget.
Jáger hozzátette, hogy a sztrájkot az FKDDSZ szervezi, de ez nem jelenti azt, hogy a BKV-s szakszervezeti szövetségek által szervezett későbbi általános munkabeszüntetésben nem vennének részt. A metrós sztrájk pontos idejét egyelőre nem tudta megjelölni. A sztrájk egyébként azt jelentené, hogy a 2-es és 3-as metróvonalon, valamint a HÉV szentendrei vonalán a vonatok kétharmada járna csak. (A minimális szolgáltatás mértékét idén év elejétől 66 százalékban határozza meg a vasúti törvény. Ám a 66%-os üzem a metró esetében elképzelhető, hogy gondot okozhat, ha ugyanis a ritkítás miatt az állomáson várakozók száma túllépi a kritikus tömeget, akkor a vonalat le kell zárni.)
Az általános sztrájkot a BKV két nagy szakszervezeti szövetsége, a VTDSZSZ és a KEKSZ már a február elején és a hónap közepén tartott demonstráción belengette. Ennek az időpontját szintén márciusban határozták meg.