Orsolya
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Elkapták a bérletmaffia egyik tagját

2012.11.07. 13:23

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást folytat magánokirat-hamisítás vétség megalapozott gyanúja miatt T. Roland 18 éves budapesti lakos ellen, áll a rendőrség közleményében. A férfi feltehetőleg a Nyugati téri bérletmaffia tagja.

A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2012. november 6-án 16 óra 20 perc körül a Budapest VI., Nyugati aluljáróban, a 3-as metró lejáratánál lévő jegyautomatánál bizonytalan eredetű, nem kereskedelmi forgalomból származó, vélhetően hamisított BKK vonaljegyet kínált megvételre. Az üzlet létrejött, a vevő a jegyet megvásárolta az alkalmi árustól, majd azt érvényesíteni szerette volna.

Az esetet a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bevetési Osztály munkatársai észlelték, majd igazoltatták a férfit. Személyazonosságának megállapítása után T. Rolandot a rendőrök előállították a VI. kerületi Rendőrkapitányságra. Az eljárás során a rendőrség tanúként hallgatta ki a vevőt, aki elmondta, hogy abban a hiszemben vásárolta az egyébként 320 Ft-os jegyet a gyanúsítottól  305 Ft-ért, hogy az valódi.

Később, a gyanúsított ruházatának átvizsgálásakor előkerült további négy bizonytalan eredetű, vélhetően hamisított BKK gyűjtőjegy, valamint két BKK vonaljegy is. A rendőrség a hamis jegyeket lefoglalta. T. Roland kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága a férfit őrizetbe vette, és előterjesztést tett az ügyészség felé előzetes letartóztatásának indítványozására.

A napokban írta meg az origo, hogy havi 12 millió forintot keres az a hétfős csoport, amely a Nyugati téri aluljáróban gyűjti be a járókelőktől a lejárt bérleteket és jegyeket - állítja a csoport egyik tagja. A használt, de el nem rongyolódott bérleteket lézerrel borotválják simára, a mégis lebukó ügyfelek büntetésére pedig garanciát vállalnak. A hamisított bérletekkel úgy kereskednek Budapest egyik legforgalmasabb pontján, hogy a rendőrség és a BKK is tud róla.