Virág
0 °C
2 °C

A Főmterv tervezi a 3-as metró felújítását

2014.08.11. 08:57
Kiválasztották hivatalosan is a 3-as metró felújításának tervezésére kiírt pályázat győztesét a BKK pénteki igazgatósági ülésén. A tervezést 1,85 milliárdért a Főmterv végzi el, 2015 végéig. Már a kihirdetés is csúszott egy hónapot bürokratikus okok miatt, a keretet pedig nyáron meg kellett emelni.

Elsimult a francia adóhatósággal az a kis bürökratikus probléma , ami miatt a kihirdetés több, mint egy hónapot késett: megérkezett Párizsból a tenderen vesztes cég nullás adóigazolása. A BKK péntek délutáni igazgatósági ülésén végre kimondhatták, hogy a győztes a Főmterv. A tervezőcég 1,85 milliárd forintért 2015 végéig elkészíti a kiviteli terveket, a felújítás majd 2016-ban kezdődik, ha minden jól megy.

Nem úgy, mint a tervezői pályázatnál, ami először eredménytelen lett, mert az indulók drágábban vállalták a munkát, mint azt a főváros és a BKK várta. Nem is kevéssel, 1,2 milliárd forinttal kellett megemelni a keretet (az unió 635 millió forint támogatást biztosít). A pluszpénzt június végén nyögte ki a fővárosi közgyűlés, de a pályázat eredményének a kihirdetése a fent említett okok miatt csúszott.

Tarlós István főpolgármester és Seszták Miklós fejlesztési miniszter a múlt héten tárgyalt, a kormány pedig szerdán fog tárgyalni a 3-as metró felújításáról. Bár a rekonstrukciót szóban mindenki támogatja, az uniós támogatási listáról furcsamód lekerült júniusban, az összes többi fővárosi közlekedési beruházással egyetemben. Azaz a pénzt zsebből kell majd kifizetni.

Egy előkészítő tanulmány szerint a 3-as metró teljes felújítása legfeljebb 190 milliárd forintba kerülne. Ebből a szerelvények cseréje tenne ki 60-90, az infrastruktúra további felújítása pedig 100 milliárd forintot. A kormány a napokban engedélyt adott a fővárosnak, hogy vegyen majd erre fel hitelt, és mellé kormánygaranciát is ígért.

Csakhogy ez hatalmas összeg, ráadásul, mint már a tervezésnél is megmutatkozott, bőven lehet a becsültnél sokkal nagyobb is. (Láttunk ilyet már a Margit híd rekonstrukció, vagy akár a 4-es metró esetében is.) A forrás biztosításáról még sokáig mehet a huzavona, erre a jövő év közepéig még lehetőség is lesz az év végéig tartó tervezés miatt. Utána azonban zsebbe kell nyúlni. A 3-as metró katasztrofális állapota ugyanis már akkora közhely, hogy csak az utolsó mondatban merem leírni.

Jöhetnek az elektromos buszok is

Legalábbis a BKK másik igazgatósági döntése alapján, ami szerint a Siemens-Rampini-Rába konzorcium nyerte a 7 darab (plusz 14 opciós) elektromos buszra kiírt tendert. Csakhogy még a kormánynak is áldását kell adni a boltra, mert a méregdrága buszokat (áruk egyenként 185 millió forint) uniós támogatásból szeretné megvenni a közlekedési cég. Bővebbet itt olvashat.