Vendel
11 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Orbántól kértek segítséget a városnéző buszokat üzemeltető cégek

2016.07.14. 14:39

Nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz a fővárosi városnéző buszokat –ezek a Hop on Hop off feliratú nyitott járművek – üzemeltető négy cégből három, arra kérve a miniszterelnököt, hogy a jövőben ne egyetlen cég monopóliuma legyen a turistabuszok üzemeltetése. - írta csütörtökön a nol.hu.

Ahogy arról mi is írtunk, június 8-án a fővárosi közgyűlés fideszes többsége zárt ajtók mögött szavazott meg egy helyben kiosztott - azaz előzetesen nem tanulmányozott, nem mérlegelt -előterjesztést, mely a jelenlegi négy helyett egy cég kezében összpontosítaná az igen jövedelmező üzletet. Erre az egyetlen üzemeltetői helyre igen szigorú feltételekkel lehet pályázni. A jelentkezők csak Zrt.-k lehetnek, és vállalniuk kell, hogy tavasztól őszig legalább 25, az előírt környezetvédelmi szintet teljesítő buszt üzemeltetnek. A koncessziós eljárásban a megajánlott díj 40 százalékos súllyal esne latba, 60 százalékot az üzleti tervvel, illetve a szakmai koncepcióval lehetne elérni. A pályázónak emellett vállalnia kell, hogy betartja az arculati előírásokat, például formaruhába öltözteti az alkalmazottait.

A négy cég árbevétele összesen 1,5 milliárd forint, amiből a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) a megállók használatáért évente 56 millió forintot fizetnek, a fővárosnak és a kerületeknek pedig nagyjából 8-10 millió forintot a közterület használatáért. A Főváros ezért elsősorban a nagyobb haszon reményével indokolta a pályázatot. 

a rendeletet követően azonban magát a pályázatot még mindig nem írták ki.

hiába érdeklődnek az önkormányzatnál a jelenleg is működő cégek a pályázat kiírásáról, az a mai napig nem jelent meg. A városnéző buszokat üzemeltető cégek panaszára a Főváros úgy reagált, hogy a pályázaton még alakítanak, de céljuk a piaci körülmények rendezése,

valamint Budapest idegenforgalmi adottságainak megfelelő, színvonalas autóbuszos városnéző szolgáltatás kialakítása.

A  városvezetés úgy látja, hogy a buszok gyakran zavarják a lakosságot és a közlekedőket, ami a piaci körülmények rendezetlenségével, a műszaki és technológiai elvárások, az egységes szabályozás hiányával magyarázható. Arra a felvetésre viszont nem reagáltak, hogy az árverseny megszűnésével akár 30 százalékkal nőhetnek az árak.  Ja, és Orbán Viktor egyelőre nem válaszolt.