Atkári: A fõváros a Medgyessy-kormány sorsára juthat

2004.12.10. 20:39
A 2006-os budapesti választások elvesztésének lehetõségétõl való "elemi félelmével" magyarázza Atkári János fõpolgármester-helyettes azt: "az úgymond koalíciós pártok beáldozták õt", hogy látványos közérzetjavító lépéseket tehessenek a fõvárosban.
Mint ismert, múlt csütörtökön Demszky Gábor főpolgármester Atkáritól magához vonta a költségvetés előkészítésével kapcsolatos jogköröket, valamint a város működésében kulcsszerepet játszó közműtársaságok felügyeletét. Demszky közölte, hogy a jövő évi költségvetést Budapest főjegyzőjével készíti elő és nyújtja be a közgyűlésnek, Atkári pedig a jövőben a helyi adókkal kapcsolatos feladatokért felel a város vezetésében. Indoklásában Demszky azzal érvelt, hogy "a budapestiek jobb közlekedést, jobb utakat akarnak és tisztább, rendezettebb városban akarnak élni". Ezt megelőzően Demszky múlt hétfőn első számú helyetteséből ötödik helyettessévé fokozta le Atkárit, akitől korábban már elvonta a forrásmegosztással kapcsolatos egyeztetési feladatokat is.

Atkári közölte, a hatásköri elvonások miatt még csak fel sem merült benne a távozás gondolata. Megbízatásának 2006 októberi lejártáig posztján marad, "s véleménynyilvánításaival óvni fogja a fõvárosi önkormányzat pénzügyi biztonságát, az eljárások tisztaságát", mint mondta "az õ nevével szabálytalanságot takarni nem lehet". Akkor távozott volna idõ elõtt a posztjáról, ha a pénzügyi fõpolgármester-helyettesként szabálytalanságra kényszerült volna. Miután a novemberi közgyûlésen úgy rendeztek egy vitás színház-finanszírozási ügyet, ahogy azt kellett, ezért nem volt szükség arra, hogy az általa kilátásba helyezetteknek megfelelõen távozzon posztjáról.

A szabaddemokrata politikus egy másik vita kapcsán leszögezte: "hazudtak azok a frakciótársai", akik olyan nyilatkozatokat tettek, miszerint a frakció nem fogadta volna el az általa benyújtott jövõ évi költségvetési koncepciót. Megjegyezte: annyiban módosult az elõterjesztése, hogy a korábbi 2008 helyett két évvel késõbb érik el a költségvetés 20 százalékos mûködési eredményét. Abban az esetben, ha ezt csak 2012-ben teljesítnék, mint ahogy azt sokan szorgalmazták, akkor súlyosan sérülne az önkormányzat érdeke, mivel nem kaphatna garancia nélkül pénzügyi hitelt. A politikus rámutatott, hogy túlzott jelentõséget tulajdonítanak személyének a fõvárosi költségvetéssel kapcsolatban.

A fõpolgármester-helyettes hangsúlyozta, ha a személyes szempontokat preferálók az elviselhetõ mozgáshatárokon túllépnének, alapvetõen veszélyeztetnék az önkormányzat gazdálkodását. Közölte, hogy "ez olyan következményekkel járna, mint amiket a Medgyessy-kormány sorsánál is látni lehetett".

"Sok ügy, fejlesztés Atkári miatt állt meg, hiúsult meg" - fogalmazott korábban az Indexnek egy magát megnevezni nem kívánó forrásunk, aki szerint a pénzügyi főpolgármester-helyettes Budapest pénzügyi helyzetéért aggódva a legtöbbször nemet mondott, amikor pénzre volt szükség.