Az Index úgy tudja, hogy Kocsis István, annak ellenére, hogy egy nekünk adott interjújában néhány hónapot ígért mindenkinek, 30 nap leteltével átalakította a BKV vezetését.
Első lépésként az elmúlt napokban általános helyettesévé tette Balogh Zsoltot, aki Kocsis szeptember 1-i munkába lépéséig megbízott vezérigazgató-helyettes volt. Ezzel a lépéssel kedvezett politikai feletteseinek, Balogh Zsoltot ugyanis sokan a városvezetés, azon belül a szakmai főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklós emberének tartották.
Második lépésként több bizalmi embert is elmozdított a helyéről. Így például Regőczi Miklóst, korábban kommunikációs, majd értékesítési vezérigazgató-helyettest. Az Index úgy tudja, hogy Regőczinek felajánlottak egy kisebb szerepkört a BKV holdinggá alakítása után az értékesítési területen, de ez nem egyenlő a korábbi hatáskörrel. A volt helyettes ezért közös megegyezéssel távozik.
Elhagyta a 4-es metró felügyelő vezérigazgató-helyettesi széket Olti Ferenc, aki az Index értesülése szerint külső tanácsadói posztot kaphat. A Demszky Gábor bizalmi emberének számító Oltinak (aki a főpolgármester szomszédja Budakeszin) akkor gyengültek meg igazán a pozíciói, amikor a Bamco metróépítő Kkt. bejelentette, hogy leáll a munkával.
Szintén távozik helyéről a DBR Metró Projektigazgatóság vezetője, Balogh Árpád, akinek helyére Klados Gusztáv operatív menedzser kerül. Balogh Árpád szintén közös megegyezéssel távozik a cégtől.
A téma itt kommentelhető.
Egyelőre nincs sztrájkveszély
Pozitívnak értékelte Kocsis István vezérigazgató és a BKV szakszervezetei közötti keddi tárgyalást Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetségének szóvivője. Hozzátette, hogy a BKV közép és hosszútávú finanszírozási stratégiájának megalkotására vállalt határidő kedden lejár, de csütörtökön folytatják az egyeztetést. Kedden mindkét fél átadott a másiknak egy megállapodás-tervezetet, a következő napokban remélhetően közelednek az álláspontok.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Majka is beindult, sínre kerül a hétgyermekes ózdi munkanélküli és családja élete
Összegyűlt a pénz a kaucióra, szombaton Vácon munkába áll az Index riportjából megismert családapa.
február 5., 13:57
- Belföld
Egy lesújtó felmérés szerint szinte bárki kapható céges bűncselekmény elkövetésére
A megkérdezettek szerint szigorúbb szabályozás, hatósági ellenőrzés és átláthatóság kellene.
február 5., 12:24
- Belföld
Tüntetést szervez a Magyar Orvosi Kamara március 8-ára
Pártpolitikusok részvétele nélkül akarják megvalósítani a rendezvényt.
február 5., 12:24
- Mindeközben
Vásáry André: Nem akarok mindenáron szerepelni, ezt inkább meghagynám azoknak, akiknek ilyen a személyisége
15 perce
- Belföld
Újságírókat vetetne őrizetbe Magyar Péter
A Tisza Párt vezetője szerint alaptalan vádakkal illették a Tisza-szigetek vezetőjét, Farkas Dezsőt.
február 5., 12:27
- Belföld
Bocsánatot kérnek a magyar rendőrök a meggyilkolt japán anya ügyében folytatott kommunikációjukért
Az országos rendőrfőkapitány vizsgálatot rendelt el az ügyben.
február 5., 13:30
- Belföld
Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra
A MOMSZ a lakosság segítségét kéri, hogy bajtársaik napi egyszeri melegélelmezését megoldják.
32 perce
- Belföld
Megszólalt az egyik bicskei áldozat: Nyílt titok volt köztünk, hogy János bácsi kivel mit csinál
Később a börtönben futott össze a volt igazgatóval.
február 5., 14:45
- Belföld
Kocsis Máténak jólesik Vadai Ágnes aggódása, de tisztázta a helyzetet
A Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén elhangzottak szolgáltatják a témát.
február 5., 11:43
- Belföld
Reggeli szesztilalom? Kiderült, hogy mit gondolnának a magyarok az intézkedésről
Az alkoholfogyasztási szokásokkal összefüggő konfliktusokról készült felmérés.
február 5., 11:46
- Belföld
Szijjártó Péter részvétét fejezte ki a svédországi lövöldözésben miatt
A merénylet elkövetője egy 35 éves férfi volt.
február 5., 06:59
- Belföld
Egy felmérés alapján a bérrendezés után ismét vonzóvá vált a pedagóguspálya
A megkérdezettek többsége a saját szakmájában képzeli el a jövőjét.
február 5., 06:59
- Belföld
Folytatódik a kellemes időjárás, van, ahol még 10 fok is lehet
A frontra érzékenyeknek is jó napjuk lesz.
február 5., 06:20
- Mindeközben
Courteney Cox nosztalgikus fotóval és megható szavakkal köszöntötte Jennifer Anistont szülinapján
4 órája
- Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt
Ez nem április elsejei tréfa.
5 órája
- Belföld
Rákosrendező: elküldte a főváros a vagyonkezelőnek az elővásárlásról szóló nyilatkozatát
Hét különböző, de együttesen kezelt ingatlan adásvételi szerződését érinti a BKM joga.
február 5., 14:04
- Belföld
Egymilliárd forint a tét, több mint hétszáz ötlet futott be Karácsony Gergelyékhez
Rekord.
február 5., 11:41
- Belföld
Tuzson Bence az igazságszolgáltatásban látott feszültségről: Ez nem egy westernfilm
Interjú az igazságügyi miniszterrel.
február 5., 09:06
- Belföld
Orbán Balázs: Nincs pénzügyi akadálya annak, hogy megszüntessük a kórházi várólistákat
A miniszterelnök politikai igazgatója a MÁV helyzetéről és a gyermekvédelemről is beszélt.
február 5., 10:43
- Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt
Decemberben még megtagadta a vallomástételt.
1 órája
- Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút
Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.
2 órája
- Belföld
Régóta ismert nevek a magyar közéletben, Gyurcsány Ferencék újra bevetik őket
Itt a névsor.
február 5., 09:37
- Mindeközben
Marsi Anikó olyan ajándékot kapott a születésnapjára, ami nem adatik meg mindenkinek
5 órája
- Belföld
Ezektől a tévhitektől féltek a legtöbben a Covid–19-oltások beadatásakor
A válaszadók négy százaléka egyenesen azt gondolta, hogy a vakcina halált okoz.
február 5., 10:06
- Belföld
Vádat emeltek az encsencsi gyilkosságokkal gyanúsított férfi ellen
Az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetést kért ellene.
február 5., 11:49
- Mindeközben
Mellimplantátuma miatt került életveszélyes helyzetbe Szabó Franciska: „Ha nem műtenek meg azonnal, akár végzetes következménye is lehetett volna"
7 órája
- Belföld
Bombafenyegetést küldött egy 10 éves fiú egy kőbányai iskolának
A fenyegetésre nem tudott magyarázatot adni a fiú.
február 5., 12:39
- Belföld
Megverte, majd ruhátlanul utcán hagyta nevelt gyermekét
Az ügyészség pénzbüntetést indítványozott.
február 5., 11:55
- Belföld
Vádat emeltek az autószalont kirabolni próbáló férfi ellen
2022 decemberében támadt az üzletvezetőre.
február 5., 10:41
- Belföld
Kiugrott a panellakása ablakán egy ember Szegeden
A rendőrség vizsgálatot indított.
február 5., 11:22
- Belföld
Elektronikus cigaretták ezreit foglalta le a NAV, várják a címzettek jelentkezését
A postai csomagokba rejtett dohánytermékek értéke meghaladja az 58 millió forintot.
február 5., 08:34