Ha meglesz a két dokumentum, megkezdődhetnek a bértárgyalások is a cégnél - tudtuk meg a Főpolgármesteri Hivatal illetékesétől. A Magyar Hírlap szerdai értesülései szerint tíz százalékos leépítésre készülnek a BKV-nál, és erre azért is szükség van, mert különben csődbe menne a társaság, ahol jelenleg négyszáz munkáltatói jogokat gyakorló vezető és csaknem háromezer adminisztratív dolgozó tevékenykedik.
A Hírlap szerint nem az autóbusz- vagy a villamosvezetőktől akarnak megválni, hanem az indokolatlan párhuzamosságokat akarják megszüntetni. A lap részben a főpolgármester-helyettesre, Hagyó Miklósra hivatkozott, ugyanakkor a Városházán az Indexnek cáfolták, hogy részletes tervek léteznének a leépítésekre.
Intézkedési terv metróügyben is
Az Indexen kedden beszámoltunk arról is, hogy Becker László személyében fővárosi metróbiztost neveztek ki. Becker kinevezésétől a főpolgármester-helyettes azt reméli, hogy felgyorsul a beruházás kivitelezése. Ugyanakkor kedden nem tisztázódott az újságírók számára, hogy mi is lesz pontosan Becker feladata és hatásköre.
A Főpolgármesteri Hivatal szerdán közölte: az új metróbiztos feladata, hogy január 31-ig valamennyi érintett bevonásával teljes képet adjon a beruházás állásáról, egy intézkedési tervet készítsen el, és megoldási javaslatokat tegyen a minél gyorsabb kivitelezésre.
Eddig ki csinálta ezt?
E feladatokat eddig az illetékes hivatali ügyosztályok (közlekedési, jogi), az illetékes főpolgármester-helyettes, a főpolgármester kabinetje és a főjegyzői iroda látta el. Becker mostantól koordinálja e tevékenységeket, napra készen tájékoztatja a vezetőket, hogy megalapozott döntéseket tudjanak hozni.
A Becker által elkészítendő intézkedési terv azokat az utasításokat tartalmazza majd, amellyel csökkenteni akarják "a projekt előrehaladásának útjában álló kockázatokat" - hangsúlyozza a városházi közlemény. Ide tartozik például a feladat- és hatáskörök aktualizálása, tisztázása; az információs utak rövidítése és az információs szintek csökkentése, valamint a partnerek kommunikációjának és együttműködésének javítása.