További Budapest cikkek
-
A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Tarlós István, a Fidesz fõvárosi frakcióvezetõje az Indexnek hangsúlyozta: nem elvbarátság alapján készek a tárgyalásra az MSZP-vel, hanem a város mûködtetése és a város iránti felelõsség az, ami miatt nyitottak õk is a szocialisták kezdeményezésére. Tarlós ugyanakkor hangsúlyozta: koalícióról nem lehet szó, hiszen nem azonos oldalon áll az MSZP és a Fidesz.
Konstruktív a Fidesz
Tarlós szerint a Budapest iránti felelõsség az MSZP-ben is megvan, így ez olyan alap, ami segítheti a közgyûlési döntések elõkészítését. A frakcióvezetõ korábban egyébként több sajtótájékoztatón is hangsúlyozta korábban: a Fidesz konstruktív lesz a Fõvárosi Közgyûlésben.
Tarlós nyilatkozata azért érdekes, mert egy csütörtöki hír szerint Molnár Gyula budapesti MSZP-elnök úgy nyilatkozott: "ha jövõ héten sem választanak fõpolgármester-helyetteseket és bizottságokat, akkor a város érdekében készek egy szélesebb alapú együttmûködésre, s ez ügyben tárgyalást kezdenek az ellenzékkel".
Demszky nem enged, az MSZP ragaszkodik
Molnár azután beszélt, hogy kiderült: Demszky Gábor továbbra sem enged Gy. Németh Erzsébet fõpolgármester-helyettessé való jelölésének megvétózásából, az MSZP viszont ragaszkodik saját korábbi frakcióvezetõjének kinevezéséhez.
Csütörtökön egyébként a "koalíciós együttmûködés garanciáit erõsítõ két strukturális javaslatot" is tett a fõvárosi SZDSZ az MSZP-nek. Az egyik egy politikai garanciális rendszer, ami ebben a bizalmi helyzetben, ennek a bizalomnak a helyreállítására irányul, a másik pedig egy strukturális javaslat, ami az MSZP pozícióit erõsítené a Városházán (állítólag több tanácsnoki helyet kaphatnának a szocialisták, és bárkit javasolhatnának Demszky helyettesének, csak Gy. Némethet nem).
Komolytalan és aránytalan javaslatok?
Molnár Gyula viszont "komolytalannak és aránytalannak" tartotta e javaslatokat, s közölte, kitartanak Gy. Németh Erzsébet fõpolgármester-helyettesi posztja mellett.
Az SZDSZ ajánlata tartalmazza azt is, hogy a jövõben minden kérdés csak úgy kerülhetne a Fõvárosi Közgyûlés elé, ha azzal egyetért az úgynevezett koalíciós egyeztetõ tanács. Ennek egyébként három SZDSZ-es és két szocialista politikus a tagja, a két párt fõvárosi elnöke és frakcióvezetõje, valamint Demszky Gábor fõpolgármester.