Demszky szerint sok a helyi képviselő

2004.03.09. 08:44
Csökkentené a helyi képviselői mandátumok számát Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere. Javaslatáról az SZDSZ ügyvivői testülete kedden tárgyal. A létszámcsökkentéshez a választójogi törvényt kellene módosítani, az ellenzék szerint az ötlet a demokráciát veszélyezteti.
Évente körülbelül százmilliárd forintnyi fizetést vesz föl a 25 ezer önkormányzati képviselő. Demszky Gábor főpolgármester szerint, írja a Népszabadság, számukat csökkenteni kellene, erről az SZDSZ ügyvivői testülete kedden tárgyal. Demszky a Napkelte egyik két héttel ezelőtti műsorában elmondta, hogy Magyarországon 26 ezer, Budapesten kétezer, New Yorkban 150 ezer emberre jut egy helyi képviselő.

A létszámcsökkentéshez a választójogi törvényt kellene módosítani, melyhez az országgyűlési képviselők kétharmadának támogatására van szükség. Demszky indítványa szerint az ötezernél kevesebb lélekszámú településeken a jelenlegi háromtól tizenegyig terjedő képviselői hely helyett legkevesebb négy, legfeljebb pedig nyolc képviselő dolgozna a jövőben. Az ötezer lakosnál népesebb településeken átlagosan 45 százalékkal csökkentené a képviselői létszámot. A megyei képviselői helyeket a főpolgármester elképzelései szerint akár meg is lehetne felezni.

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének MDF-es elnöke szerint Demszky elképzelései az önkormányzatok demokratikus működését veszélyeztetnék. Gémesi szerint a főpolgármester akkor lenne hiteles, ha a takarékosság jegyében a felére csökkentené a budapesti képviselők tiszteletdíját. A fővárosi Fidesz - MKDSZ frakció pedig arra kéri a főpolgármestert, számolja ki hány száz millió forintot spórolhatna Budapest, ha a saját kabinetjét és a főpolgármester-helyettesek számát csökkentené felére. Kupper András frakcióvezető szerint ugyanis Demszky "védelmezi" nyolcvan fős csapatát, miközben "a hatvanhat fős képviselői testületet-, az ellenzék legfőbb fórumának létszámát csökkentené".

Medgyessy Péter miniszterelnök országértékelő beszédében a kisebb országgyűlésre tett javaslatot. A kormányfő támogatja Demszky tervét.