Tortával dobták meg Demszkyt

2006.02.09. 21:28
Egy papírtálcányi krémessel dobták meg Demszky Gábort a budapesti Kuplung nevű szórakozóhelyen tartott kampányrendezvényen. Az akció hátterében a Tomcat nevű blogger áll, aki azt mondta: valóban vásárolt egy tortát, amit valaki kivett a kezéből és a főpolgármester arcába nyomta.

Az SZDSZ VI. kerületi szervezete a budapesti Kuplung nevű szórakozóhelyre szervezett beszélgetést csütörtök este, amelyre meghívták Demszky Gábor főpolgármestert. A kocsmában mintegy százan voltak.

Demszky Gábor és a kerület SZDSZ-es vezetői egy asztalnál ültek. Egy fekete ruhás fiú és egy lány közel ment a főpolgármesterhez, majd a lány közelről egy tálca krémest dobott Demszky Gábor felé, mondta az Index kérdésére Nyáry Krisztián, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgató, aki nem volt jelen az eseményen, de munkatársaitól így értesült.

Feltűnési vágy

A krémes leginkább Demszky Gábor ruháját piszkította össze. A kis incidens után a beszélgetés folytatódott és a főpolgármester nagy tapsot kapott - mondta Nyáry Krisztián.

A rendezvény résztvevői a magát Tomcatnek nevező bloggert vélték felfedezni az akció provokátoraként, aki le is fényképezte az esetet. Tomcat az MTI kérdésére elmondta: valóban vásárolt egy tortát, amit a rendezvényen valaki kivett a kezéből és a főpolgármester arcába nyomta.

Polgár Tamás (Tomcat) webnaplója szerint a lány valójában egy Robin nevű, valóban hosszú hajú, de szakállas olvasója volt, a torta pedig négy darab, az Andrássy úton vásárolt krémes.

Mint közölte: "akciójukkal az volt a céljuk, hogy felhívják a figyelmet arra, az embereknek már elegük van a politikából és nagyon várják már, hogy fellépjen egy olyan politikai erő, amelyik nem ígérget, hanem bohócot csinál a politikusokból. Tessék, megmutattuk, így kell".

Demszky Gábor szerint az ügynek nincs politikai jelentősége: "feltűnési vágy hajtja azt az embert, aki ilyesmiket csinál most már sorozatosan Budapesten".

Tavaly júniusban Polgár Tamás személyesen vette át az SZDSZ Új Generáció által alapított "Szakállas Bácsi-díjat" a rasszista kategóriában. A blogger "viszonzásul" egy Balf.sz feliratú pólót nyújtott át Gusztosnak.

Szakállas Bácsi-díj

Tomcat a szakállas, szemüveges kerti törpét ábrázoló, cserépből készült szobrot úgy értékelte, hogy ő bizonyult a legnagyobb rasszistának Magyarországon. Szerinte a rasszistának szóló díjat inkább Tamás Gáspár Miklós filozófusnak kellene megkapnia, míg a nőgyűlölő kategóriában Demszky Gábort, Budapest főpolgármesterét illetné "elismerés".

Az SZDSZ a Szakállas Bácsi-díjat azoknak a közéleti szereplőknek alapította, akik a "hátrányos megkülönböztetés szószólói" Magyarországon. Gusztos Péter a díjátadáson felolvasta Polgár Tamás beírását internetes naplójában. Tomcat a Moszkva téri autóbuszon történt kardszúrásról azt írta: "Szerintem itt mindössze annyi történt, hogy az egyik tetves cigánykölyök leszúrta a másikat, aztán megijedtek, és gyorsan megegyeztek, hogy kitalálják a mesét a gonosz szkinhedekről, mert kínos lenne elmagyarázni a rendőröknek, hogy min kaptak így össze - vagyis, hogy lopni voltak".

Tomcat a tavalyi melegfelvonuláson a Lánchíd egyik pillérére egy rádiótávirányítású tojásszóróval egybekötött transzparenst állított fel, a "buzibomba" azonban felmondta a szolgálatot.