További Budapest cikkek
-
A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Idén megkezdődhet az Álom Sziget névre hallgató 400 milliárd forint értékű beruházás az óbudai Hajógyári-szigeten, mondta el Sammy S. Smucha, a beruházó Álom Sziget Kft. ügyvezető igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján. A Hajógyári-szigetre tervezett beruházás, melynek célja egy turisztikai központ létrehozása, a vasárnap Óbudán tartott népszavazás eredményeként zöld utat kapott: az alacsony részvételi arány (14,43 százalék) miatt érvénytelen lett, ami a gyakorlatban az igen döntésnek felel meg.
A beruházó Álom Sziget Kft. így megvalósíthatja a sziget déli egynegyedére tervezett szállodák, múzeumok, éttermek, kaszinó és kikötő megépítését. Emellett a fővárosi és a III. kerületi önkormányzattal aláírt megállapodása értelmében további infrastrukturális fejlesztéseket is végre kell hajtania összesen 15 milliárd forint értékben. A közcélú fejlesztések keretéből a felépülő centrum kiszolgálására megfelelő úthálózatot építenek, a sziget zöld területén elvégzik a parkosítást, játszótereket és bicikliutat építenek, magyarázta Smucha.
Az első lépések
A turisztikai központ felépítése régészeti feltárással fog kezdődni, a Hajógyári-szigeten találhatóak ugyanis a római korból származó Hadrianus-palota romjai, így az ügyvezető igazgató szerint 5-6 évig tartó építkezés csak ezek feltárása után kezdődhet meg. Hozzátette, hogy azokon a területeken, ahol a régészek nem találnak leleteket, párhuzamosan el is kezdődhet az alapozás.
Zöld szervezetek már a népszavazás előtt megfogalmazták aggályaikat, melyek szerint nemcsak a befektető által amúgy is üresen hagyott telken, hanem az eddig ismert területeken kívül is kerülhetnek elő műemlékek. Smucha az Index kérdésére elmondta, hogy ebben az esetben megváltozhatnak a tervek, akár a budavári Hiltonhoz hasonló megoldást is el tud képzelni, ahol az ókori romokat modern épületekkel ötvözték.
Kajner Péter, az Élőlánc Magyarországért politikai párt elnökségének tagja kérdésünkre kifejtette, hogy az eljárás így nem jogszerű, mert csak a fejlesztési terület teljes feltárása után derül ki, hogy vannak-e olyan leletek, melyeket "eredeti helyén és összefüggésében" kell meghagyni. Becslése szerint ez pedig eltarthat akár 1-2 évig is. Kajner hozzátette, hogy a szervezet jogászai vizsgálják a most megszavazott szabályozási tervet, és ha bármilyen hibát találnak benne, megteszik a szükséges lépéseket. Tervezik továbbá, hogy az építkezés folyamatát figyelemmel fogják kísérni, amihez persze szükségük van a beruházó ígéretének betartásához, miszerint az Álom Sziget együttműködik a zöld szervezetekkel.
Egyről a kettőre
A környék infrastrukturális fejlesztése is elkezdődik a régészeti feltárásokkal egy időben, először a két szigetre vezető híd kiszélesítését és felújítását végzik el, ezután hozzák létre az alsó és a felső rakpart közti kapcsolatot, majd a Bogdáni út alatti alagutat építik meg, ami közvetlen kapcsolatot biztosít a Szentendrei út és a Hajógyári-sziget alatti mélygarázs között. Az utolsó, még feltételekhez kötött fejlesztés az Árpád-hídról tervezett lehajtó, ehhez azonban ki kell várniuk az M0-híd megépülését, valamint el kell készíttetniük egy közlekedési tanulmányt.
A környéken lakókat és közlekedőket megnyugtathatja, hogy a háromoldalú megállapodásban foglaltak szerint az építkezést a folyóról végzik, hogy ezzel is csökkentsék a környék útjainak terhelését, tájékoztatott az ügyvezető igazgató. A hatékonyabb árvízi védekezés érdekében pedig a sziget szintjét 2 méterrel megemelik, ami így a számítások szerint az átlagos árvízi szint fölé kerül.
A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy az Álom Sziget Kft. együttműködési megállapodást írt alá a Sziget Fesztivál szervezőivel, valamint a Nyugdíjas Szervezetek Országos Képviseletével, ez utóbbival a zöld területek idős emberek számára is kihasználható fejlesztése volt a cél. Előkészítés alatt áll egy megállapodás a III. kerületi vállalkozókkal is, mely szerint ők előnyt élveznek a többi vállalkozóval szemben a beszállítók kiválasztásakor.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak
A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.
február 6., 13:58
- Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök
Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.
február 6., 15:11
- Belföld
Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt
Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség
február 6., 14:29
- Mindeközben
Vásáry André: Nem akarok mindenáron szerepelni, ezt inkább meghagynám azoknak, akiknek ilyen a személyisége
tegnap, 21:35
- Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit
Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.
február 6., 14:53
- Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót
Így emlékszik a magyar nyilvánosság.
február 6., 15:57
- Belföld
Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget
Az idős férfinek Szlovákiába kellett taxiznia, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.
február 6., 15:41
- Címlapon
A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt
De mi a helyzet máshol?
tegnap, 20:33
- Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban
Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.
február 6., 15:26
- Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt
Ez nem április elsejei tréfa.
tegnap, 17:09
- Belföld
A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk
Gyurcsány Ferenc is reagált a „listázós” cikkre.
február 6., 13:07
- Belföld
Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban
A katasztrófavédelem videót is közölt az esetről.
február 6., 08:09
- Belföld
Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított
Az NMHH több rádiót is megbírságolt.
február 6., 13:21
- Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt
Decemberben még megtagadta a vallomástételt.
tegnap, 20:51
- Belföld
Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt
A rendszer hiányosságaira szeretnék felhívni a figyelmet.
február 6., 08:38
- Belföld
Globális terrorellenes központ Budapestre telepítésére készülhet az ENSZ
A központ feladatairól Szijjártó Péter beszélt.
február 6., 07:52
- Belföld
Tombol a járvány, egyre több az influenzás beteg
Friss adatokat közölt az NNGYK.
február 6., 12:58
- Mindeközben
Courteney Cox nosztalgikus fotóval és megható szavakkal köszöntötte Jennifer Anistont szülinapján
tegnap, 17:35
- Mindeközben
Marsi Anikó olyan ajándékot kapott a születésnapjára, ami nem adatik meg mindenkinek
tegnap, 16:23
- Belföld
Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti
A miniszter három pontban foglalta össze a helyzetet.
február 6., 16:40
- Belföld
Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak
Megvalósulni látszik Lázár János korábbi víziója.
február 6., 17:04
- Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek
A DK elnöke szerint nem lehet erőszakkal megváltoztatni a világot.
február 6., 11:06
- Mindeközben
Mellimplantátuma miatt került életveszélyes helyzetbe Szabó Franciska: „Ha nem műtenek meg azonnal, akár végzetes következménye is lehetett volna"
tegnap, 15:10
- Belföld
Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden
Ózd, nyugdíjasok, japán nő, ukrán lejárató kampány Orbán Viktor ellen, listázás – ilyen volt a Kormányinfó.
február 6., 12:31
- Belföld
A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség
Fontos információkat közöltek.
február 6., 12:12
- Belföld
Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban
Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.
február 6., 10:57
- Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút
Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.
tegnap, 20:09
- Belföld
Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke
A Fővárosi Önkormányzat érvényesítette az elővásárlási jogát.
február 6., 11:41
- Címlapon
Donald Trump telefonon beszélt Putyinnal, megkezdődhet a béketárgyalás Ukrajnával
tegnap, 06:11
- Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?
A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.
tegnap, 20:13
- Mindeközben
Fodor Zsóka élete legnagyobb hibájának tartja, hogy nem szült gyermeket: „Ez az egyetlen, amit megbántam”
tegnap, 12:45
- Belföld
Veszélyes anyag kerülhetett a levegőbe Újpesten
A katasztrófavédelem szerint nincs ok a pánikra.
február 6., 16:09
- Belföld
A nyílt utcán próbálta meg elrabolni volt élettársát egy férfi
A nő a dulakodásban 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.
február 6., 12:47
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy fiatal férfival szemben
A vádlott másoknak is továbbküldte a képeket egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül.
február 6., 12:39
- Mindeközben
Az Apostol zenésze tűnt fel a Kincsvadászokban, nagy licitharc folyt 200 éves tárgyáért
tegnap, 11:40