![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
A főpolgármesteri kabinet napirendjén ismét szerepelt az elektronikus jegyvásárlási rendszer (e-ticketing) bevezetésének kérdése, mondta Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója. Hozzátette, az elektronikus jegyrendszert olyan nemzetközi szakértő bevonásával készítik elő, amely már közreműködött hasonló rendszer kiépítésében és bevezetésében.
A kabinetülésen a BKV vezetése ismertette a szakértő kiválasztásának szempontjait. A nemzetközi közbeszerzési pályázatot januárban kívánja kiírni a társaság. A kabinet felkérte a BKV vezetését, hogy a következő hetekben tárgyaljon a közlekedési tárca képviselőivel, annak érdekében, hogy az elektronikus jegyrendszert a Volán és MÁV járatain is használni lehessen.
Az e-ticketing rendszer úttörőnek számító Hong Kong-i modelljét mára számos európai nagyváros, köztük London, Párizs, Madrid, Amszterdam és Róma is átvette. A BKV által végzett összehasonlító elemzésből kiderül: a Budapesttel összemérhető városok komplex elektronikus jegyrendszerének kialakítása nagyságrendileg 100-200 millió euró körül mozog, és közel 2-4 évet vesz igénybe.
A városok többségében az intelligens chipkártya alapú bérletet egyszer használatos jegyfajták egészítik ki. Legnehezebb feladat minden városban az állomások és járművek utasforgalmi szempontból történő lezárása volt. Ez a metrók, városi vasutak esetében kapukkal, forgóvillákkal könnyebben megoldható, mint a buszoknál, ahol az első ajtós felszállás bevezetése lassítja a forgalmat.