Alajos, Leila
20 °C
34 °C

Osztódással menekülnének a kartellcégek

2008.09.17. 12:20
Kedden tartották a Fővárosi Bíróságon a fővárosi önkormányzat kontra útépítő cégek kártérítési per első fordulóját. A tárgyalótermen kívül is folyik a sakkjátszma: a kartellezésen kapott cégek szaporodnak, a főváros viszont bírósági letétet követel, nehogy az érintett társaságokat kiürítsék a tulajdonosok.

Az Index úgy tudja, hogy a kartellügy kártérítési perének keddi tárgyalási fordulóján nem volt elegendő szék a tárgyalóteremben, mert a főváros jogi képviselője előre elvágva a menekülés útját, perbe hívta az alperesek újonnan alapított társaságait is. A perben a fővárosi önkormányzat egymilliárd forintot követel kamatostul (összesen 1,7 milliárdot) több mint tíz útépítő cégtől.

Az ügy 2005-ben kezdődött, amikor a Gazdasági Versenyhivatal 600 millió forintos bírságot szabott ki nyolc cégre (a Betonút Rt, a Strabag Rt, az Egút Rt, az Alterra Kft, a Hídépítő Rt, a Mota-Engil Rt, a Mélyépítő Budapest Kft és a Swietelsky Kft), amelyek kartelleztek a 2001-2002-es útfelújítások során.

A bírságról szóló döntést  az érintett cégek megfellebbezték, ám a bíróság is ellenük ítélt. A főváros a döntést követően kártérítési pert indított a társaságok ellen, a követelt összeg a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően a vállalkozási díj 16 százaléka volt.

Mint azt az Index megtudta, több érintett útépítő cég az elmúlt időszakban átalakult, szétvált. A felperes főváros gyanúja szerint az átalakulások azért történhettek, hogy különböző trükkökkel kiürítsék a beperelt társaságokat, így azok az esetleges pervesztés során már ne tudjanak fizetni.

Ezért a főváros ahhoz a taktikához folyamodott, hogy perbe hívta az összes újonnan alakuló leánycéget is, sőt azt kérte a bíróságtól, hogy a fenti veszély miatt a cégek helyezzék el biztosítékként letétben a követelt összeget. A bíróság a kérést mérlegeli. A per várhatóan eltart még egy-két évig.

A GVH még két másik esetben is szabott ki útépítőkre kartellbírságot. Ennek nyomán a Nemzeti infrastruktúra Fejlesztő Zrt. autópálya-építésekkel kapcsolatban 32 milliárd forintot követel 5 cégtől, a BKV pedig 3 társaságtól több százmillió forintot a Bartók Béla út 2002-es felújításával kapcsolatban.

A BKV-s kártérítési per első fordulóját a múlt héten tartották, az állam kontra útépítők pert pedig felfüggesztették a felülvizsgálati eljárás befejezéséig.