További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Öt külső kerületben 5,6 kilométernyi új körút megépítéséről, a dugódíj bevezetésének előkészítéséről, a BKV által felvetett járatritkítások elutasításáról, a szocialisták kamionstop-javaslatának támogatásáról, a távhődíj januári csökkentéséről és a főváros pénzügyi helyzetéről is szó esett Demszky Gábor szerda délutáni tájékoztatóján.
A döntően városüzemeltetési kérdésekkel foglalkozó tájékoztatón - csakúgy, mint az elmúlt hetek számos, városüzemeltetéssel kapcsolatos rendezvényén - nem vett részt Hagyó Miklós (MSZP) városüzemeltetési főpolgármester-helyettes.
Demszky Gábor kérdésekre válaszolva kijelentette, hogy nincs gond a fővárost vezető koalíció együttműködésével, és elégedett helyettesei munkájával is. "Én azt gondolom, hogy amit önök érzékelnek, az az, hogy ő külön kíván a nyilvánosság elé lépni, és ennek nem politikai oka van, hanem pusztán, tisztán piár, hát most nevezzük néven. Nem, nincs más ok, alapvetően nincsenek viták, alapvető viták és feszültségek, ha lennének, arról önök tudnának" - jegyezte meg.
Az úgynevezett Külső Keleti körút kapcsán a főpolgármester elmondta, hogy a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön módosítja az érintett térség szabályozási tervét. Ezzel lehetővé válik az 5-ös főút Soroksár és a Nagytarcsai út (Cinkota) közti körútjának építése, amihez EU-forrásra pályáznak. Ha minden jól megy, 2010-re elkészülhet ez a kétszer kétsávos út, ami a főpolgármester szerint történelmi jelentőségű lépés, mivel a XIX. század óta nem épült Budapesten ilyen harántirányú körút.
Elengedhetetlen a dugódíj
A belső városrészek forgalmának, illetve a környezetszennyezések csökkentése érdekében a főpolgármester elengedhetetlennek tartja a dugódíj bevezetését a következő évtized első éveiben, de nem 2010. január 1-jétől. Utalva arra, hogy a dugódíj ötlete már a főváros környezetvédelmi programjában is szerepel, közölte, hogy egy munkacsoportot bíz meg azzal, hogy készítsen javaslatot ez ügyben. Megjegyezte, hogy ez egy olyan bonyolult kérdés, amivel kapcsolatban a szabályozási környezet változtatása, a főváros közlekedési tervének újragondolása is szükséges.
Emellett az M0-ás kiépítése, a 4-es metró átadása, valamint P + R parkolók létesítése is előfeltétele ennek. A főpolgármester úgy vélte, hogy a politikusok általában nem szeretik a dugódíj kérdését, mivel népszerűtlen dolog, és "nem hoz sokat".
"Én szeretném ezt a ciklust úgy befejezni, hogy én ezt 100 százalékosan előkészítettem, megcsináltuk, csak meg kell nyomni a gombot. Remélem, hogy olyan politikusok fogják vezetni a várost, akik képesek egy előkészített ügyet végigvinni". A dugódíjjal kapcsolatban felröppent 500 forintos összeget a főpolgármester ugyanakkor "hülyeségnek, teljesen megalapozatlannak" nevezte.
Nem lesz járatritkítás
A BKV járatritkítási ötlete kapcsán leszögezte, a főváros nem tervez járatritkítást. Mint mondta, aki ezzel riogat, annak tudnia kell, hogy a BKV paraméterkönyv, illetve szerződés alapján dolgozik a fővárossal, amely elvár egy teljesítményt. Most megkezdődött a forgalomszámlálás, a cél pedig a szolgáltatásnak az igényekhez való igazítása, jegyezte meg.
A városvezető a szocialisták hétvégén felvetett kamionstopra vonatkozó ötletét jónak, kidolgozásra érdemesnek nevezte. Hozzátette, hogy ezek a közlekedést érintő elgondolások illeszkednek az Európai Bizottság szerdán elfogadott zöldkönyvéhez. Hozzátette, hogy az Európai Városok Szövetsége által készített közlekedési javaslatokat pénteken ismerteti Brüsszelben Jacques Barrot EU-közlekedési biztossal.
Stabil a gazdálkodás
Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes tájékoztatása szerint az 500 milliárd forint költségvetésű önkormányzat első félévi gazdálkodása stabil. Közölte, hogy az elmúlt három évben "lassan, de biztosan a felhalmozási kiadások félévi teljesítése javul". Ezért át kell alakítani a főváros cash flow-folyamatait, alárendelve ezeket a különböző beruházásoknak, például a 4-es metrónak.
A közgyűlés elé benyújtott könyvvizsgálói jelentés ezzel összefüggésen megállapítja, hogy az első félévben az önkormányzat pénzügyi stabilitását, az időarányostól ezúttal is elmaradó beruházási és felújítási kiadások, az átmenetileg szabad pénzeszközök befektetése mellett sikerült megőrizni. Az önkormányzatnak idén nem növekszik, 170 milliárd forint marad a hitelállománya, jegyezte meg a főpolgármester-helyettes.
Kérdésekre válaszolva Demszky Gábor beszélt arról is, hogy a 4-es metró befejezésének időpontja ma még tartható, a beruházással kapcsolatos számításokat pedig két héten belül befejezik, és benyújtják azokat. Ugyancsak kérdésre közölte, hogy januártól várhatóan csaknem nyolc százalékos megtakarítás lehet a távhődíjon. Hangsúlyozta, az ügyben nagyra értékeli Hagyó Miklós és a Főtáv új vezetésének erőfeszítéseit.