Kilenc év után elindult a Nyugati fantomliftje

A MÁV mindent szétbalkanizál

Az előző liftes cikkünk után olvasók tömege írt, most néhány levélből szemezgetünk.

L. B.: A baj itt nem a lifttel kezdődik, hanem a MÁV hozzáállásával. Azzal, hogy minden szocialista még és balkáni, ami a MÁV-hoz köthető, talán a jegyárak lassan EU-szintűek, már. Ha lenne felelőse a liftnek, és általában az összes budapesti MÁV állomásnak, a takarításnak, annak ellenőrzésének, a takarítás hiánya esetén a retorziónak, akkor elérhetnénk valamilyen színvonalat. Ezt a liftet bizony minden nap kellene takarítani, minden nap odanézni rá, és erre, sajnos a Nyugati pu-n a személyzet képtelen lenne. Ahogy arra is az, hogy a Westend megépítésekor " ajándékba " kapott állomásteret sikerült teljesen balkanizálnia. Az üvegek töröttek, mocskosak, a falak graffittisek. Érdekes, aminek gazdája van, a Westend ugyanekkor épült részének, annak makulátlan a tisztasága. A MÁV sajnos képes mindent szétbalkanizálni, még ha papíron napi 3-szor takarítanak is, annak alig van nyoma.

G. K.: Valószínűleg arra vezethető vissza a probléma mindkét helyszínen, hogy a MÁV szervezetén belül egész egyszerűen nincs kitalálva, kihez tartozzon a liftek üzemeltetése és karbantartása.

Sz. T.: Elképesztő állapotok uralkodnak. Én, vasutas családnak hála, mindig is első osztályon utaztam, de utána én is ugyanúgy leszálltam a Nyugatiban. Azután a nemzetközi szabadjegynek köszönhetően feltérképeztük az európai vasutakat, hát... Azt is tudom, hogyha a MÁV állapota egy piciket is javult volna, feladtam volna a szabadjegyemet, de ez sem segít, egy nagy feneketlen fekete lyuk az egész. Én a vasút környékén nőttem fel, és tudom, hogy rengeteg állami támogatás tartotta életben ezt a "beteget", de azért ez már kriminális. Ez a lift-ügy kicsiben modellezi az egész MÁV működését.

S. G.: Két napja jöttünk haza kedvesemmel Prágából és mivel az ottani tömegközlekedés a Butapestihez hasonlóan egészen jó, ezért kihasználtuk a lehetőséget, leraktuk az autót. A legkülvárosibb metrómegállóhoz kellett mennünk, ami olyasmi lehet ott, mint itthon az Örs vezér tér vagy mondjuk az Újpest központ. Már eleve a felszínen fura volt, hogy nincsen tele kunyerálókkal, nincsen összehugyozva minden és nincsen tele ordenálé bádogbódékkal, ahol az el nem adható döghúsból készítenek hamburgernek látszó tárgyat. Azért az orrunkat erősen felkészítve mentünk le az aluljáróban, hogy azért ez is csak a keleti régió, nagy csodákat nem lehet művelni... és de! Az aluljáróban síri csönd uralkodott, csak a cipők kopogását lehetett hallani és némi beszélgetést, de annyira csönd volt, hogy igazából mi is suttogva beszéltünk, nem hangosan. A telefonfülkékbe nincsen beszarva, nem folyik a húgy az egyik homlessz alól a másik alá, nincsenek csövesek, féllábúnak látszó nyomorékok, akik beléd kapaszkodva üvöltenek, hogy adjál a leadózott jövedelmedből egy keveset nekik, mert ők nem akarnak dolgozni. Bűz? Nyoma sincsen. Nemhogy bűz nem volt, de még csak szag se! Illat volt, az egyik kis árudába, aminek az üvegkirakata tiszta volt, éppen akkor hoztak friss péksütiket.