További Budapest cikkek
-
A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Új járműbeszerzéseket fontolgat a BKV. Erről Antal Attila vezérigazgató nyilatkozott a Világgazdaságnak. Antal elmondta: "többek között gondolkodunk azon is, hogy a 7-es buszcsalád vonalán Dél-Amerikában már komoly sikereket elért, 25 méteres óriás autóbuszokat vezessünk be".
Bukik a metró?
Az esetleges buszbeszerzés hírére egyes szakértők felkapták a fejüket. Ha tényleg igaz, hogy Antal Attilának a Helsinkiben megrendezett közlekedési kiállításon megtetszettek a nagy Volvo-buszok, és valóban vásárolna ilyeneket, akkor ez arra utalhat, hogy a városvezetés kezd kihátrálni a 4-es metró projektje mögül.
Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője elmondta az Indexnek: ha ilyen duplacsuklós buszokat vásárol a BKV, az eltérne az európai szokásoktól, minthogy ez Dél-Amerikában jellemző, ahol nincs pénz metróra, de még villamosra se. A zártpályás duplacsuklós buszjáratokra Sao Paulóban (Brazília) és Bogotában (Kolumbia) akad példa, ahol a villamosközlekedésnek nincsenek hagyományai, de valahogy pótolni kell a metrót.
Villamosvonalakat kéne építeni
Budapesten viszont villamosokra lenne szükség, és ha a 7-es buszcsalád egy része megmaradna, akkor inkább síneket kellene építeni. Szakértők szerint a Rákóczi úton is vissza lehetne állítani a vágányokat, de a négyes metró második ütemét a VEKE szerint hatodannyiba kerülő villamospályával is pótolni lehetne a Baross tér és Újpalota között.
A duplacsuklós buszok beszerzése Vitézy szerint azt bizonyítja, hogy a kormány és a főváros belátta: nincs pénze a négyes metró második ütemének a megépítésére, de kell valamit mutatni a Keleti pályaudvar és a Bosnyák tér közötti szakaszra váró zuglóiaknak is. Ezért találhatták ki szerinte az illetékesek a szupercsuklósokat, amelyek valószínűleg Újpalota és a Keleti pályaudvar között járnának majd, míg Dél-Buda és a Baross tér között megépülne a négyes metró első üteme.
Nincs pénz és nincs terv se a 4-es metró második ütemére?
Vitézy szerint a második ütemre se az államnak, se a fővárosnak nincs pénze, de még a tervek sem készültek el erre a szakaszra. Viszont az összes EU-, állami és fővárosi forrásból, amit a két ütemre összesen szántak, megépíthető lenne a tervezettnél jóval drágábbnak bizonyuló első szakasz.
Regőczi Miklós, a BKV kommunikációs igazgatója viszont azt mondta az Indexnek: nincs összefüggés a négyes metró és a buszbeszerzés között. A 25 méteres buszok bárhol járhatnának a fővárosban szükség esetén, ám ezek megvásárlásáról nem született semmiféle döntés, egyelőre csupán fontolgatják a dolgot.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Reagált a kormány a rekordalacsony születésszámokra
A Kulturális és Innovációs Minisztérium az 1995-ös Bokros-csomagot is hibáztatja.
április 8., 11:14
- Belföld
Orbán Viktor a zebrák után nyulakat vásárolt Tiszakürtön
A miniszterelnök videót is posztolt a látogatásról.
április 8., 11:46
- Belföld
Ismét figyelmeztette a Nébih az állattartókat a száj- és körömfájásjárvány miatt
Tovább tombol a pandémia.
április 8., 11:43
- Mindeközben
Idegőrlő játék után megvannak a Farm VIP finalistái: „Ilyen rideg ember nem nyerheti meg a Farmot!”
8 perce
- Mindeközben
Hároméves lett Rácz Jenőék kislánya, olyan születésnapi ajándékot kapott, amit egyhamar nem felejt el
1 órája
- Címlapon
Törölték Rogán Antalt a szankciós listáról
Még soha senki nem került le erről a listáról ilyen rövid idő alatt.
59 perce
- Belföld
Bírságot kaptak a momentumosok a közmédiás akcióért, de folytatják a tüntetéseket és a hídzárakat
A párt szóvivője árulta el a konkrét összeget.
április 8., 13:33
- Belföld
Gyárfás Tamás az utolsó szó jogán: Nincsenek gyilkos hajlamaim
Hosszan érvelt az ártatlansága mellett a Fenyő-ügyben.
április 8., 13:38
- Belföld
Fenyő-gyilkosság: újabb perpatvar a tárgyaláson, Portik nem hajlandó a bírósággal beszélni
Nemsokára ítélet születhet a negyed évszázaddal ezelőtti emberölési ügyben.
április 8., 11:34
- Címlapon
A tüntetők meg akarták támadni a Karmelitát és a Sándor-palotát – papírrepülőkkel
Hadházy Ákos meghívná egy kávéra Orbán Viktort szerda reggel.
5 órája
- Címlapon
Kocsis Máté és Hidvéghi Balázs sem hagyta szó nélkül a Magyar Péterről készült mémet
A Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt elnöke sumákolhat pár hétig Weber úr kénye-kedve szerint.
2 órája
- Belföld
Szándékosan kormányozhattak rá egy autóra Veszprém vármegyében
Az esetről felvétel is készült.
április 8., 11:27
- Belföld
A rendőrség arra kéri a közlekedőket, hogy ne legyenek erőszakosak a tüntetőkkel szemben
Hajnali 4-ig kaptak engedélyt a demonstrációra Hadházy Ákosék.
április 8., 06:49
- Mindeközben
Molnár Ferenc Caramel nem engedné meg a lányának, hogy egy 10 évvel idősebb férfit vigyen haza: „Rettegek ettől, ha csak belegondolok”
4 órája
- Belföld
Németh Szilárd: Drogügyekben ne mérlegelhessenek a bírák
A politikust a kábítószer előállításával gyanúsított csepeli férfiak elengedése bőszítette fel.
április 8., 06:09
- Belföld
Folytatódik a zord idő, de már látszik a fény az alagút végén
Maradnak a mínuszok, de nappal egyre melegebb lesz.
április 8., 06:13
- Címlapon
Több helyen is léket kapott a magyar ipar hajója
A vesszőfutás belső szemmel: a gyatra adatok mellett a bizonytalanság is pusztít.
6 órája
- Címlapon
Durván felkavarja a családi házak piacát a kormány döntése
Tízmilliókat kaphatnak a házat vásárlók.
12 órája
- Címlapon
Bosszúhadjáratot indított Kijev, megtámadták az orosz bázist, ahonnan csapást mértek Szumira
16 órája
- Címlapon
Mráz Ágoston Sámuel: Zárul az olló a Fidesz és a Tisza Párt között
A Nézőpont Intézet igazgatója szerint a következő év nagy feladata a mozgósítás.
5 órája
- Címlapon
Jelentős hátrányból fordítana az Aston Villa és a Borussia Dortmund a Bajnokok Ligájában
1 órája
- Mindeközben
Berki Mazsi elárulta, miből tudja finanszírozni luxusutazásait: „Lehet, hogy meglepő lesz, amit mondok, de…”
10 órája
- Belföld
Az Oktatási Hivatal közölte, mikor lehet beiratkozni az általános iskolákba
Az óvodai beiratkozásról is tájékoztattak.
április 8., 13:43
- Belföld
Tudományosan bizonyított: a ChatGPT szinte hibátlanul felismeri a leggyakoribb bőrproblémákat
A szoftver az esetek 93 százalékában bizonyult pontosnak.
április 8., 13:41
- Belföld
Döntött a kormány, jön a többlettámogatás a ragadós száj- és körömfájás miatt
A járvány megakadályozása a cél, Orbán Viktor már aláírta a határozatot.
április 8., 07:41
- Belföld
Az MTA elnöke is állást foglalt Orbán Viktor március 15-i beszédével kapcsolatban
Freund Tamás az akadémiai tagok tiltakozására is kitért nyílt közleményében.
április 8., 08:31
- Belföld
Gyurcsány Ferenc szerint ugyanarról hazudik a Fidesz és a Tisza Párt
A DK elnöke úgy véli, a magyarok többsége támogatja Ukrajna EU-csatlakozását.
április 8., 09:43
- Mindeközben
Kárpáti Rebeka sejtelmesen üzent milliárdos exének és Molnár Andreának: „Érdekes csavarokat tud dobni az élet”
11 órája
- Mindeközben
Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata szerint egy szépségkirálynőnek természetesnek kell lennie, nem plasztikázottnak
12 órája
- Belföld
Rossz hír az Ausztriába tartóknak, több kilométeres sor alakult ki Hegyeshalomnál
Az osztrák hatóságok fertőtlenítik a járműveket.
április 8., 08:45
- Belföld
Még mindig nyomoznak K. Endre ügyében
Kálmán Olga kérdezett, Polt Péter válaszolt.
április 8., 09:23
- Belföld
Vannak betegségek, amelyekben 75 éves kor alatt nem lenne szabad meghalni
A szakemberek szerint főként az életmódnak, de az ellátórendszernek is van ebben szerepe.
április 8., 07:17
- Belföld
Figyelmeztet a NAV, csalók élnek vissza a hivatal nevével
A hivatal értesítési gyakorlata merőben eltér a megtévesztők módszereitől.
április 8., 08:52
- Mindeközben
Hatalmas volt az öröm, Jack Black lepte meg az Egy Minecraft-film nézőit a moziban
14 órája
- Címlapon
Egyetlen mérkőzésre tiltották el Kylian Mbappét brutális szabálytalansága után
Megúszta a hosszabb felmentést a francia sztártámadó.
2 órája
- Belföld
Megkérdezték Orbán Balázst: tényleg Soros György magyar állampolgárságának elvételére készül a kormány?
A miniszterelnök politikai igazgatója Gavra Gábor vendége volt.
április 8., 09:33
- Belföld
Ellopott egy autóbuszt egy szolnoki fiatal, majd kettétört egy villanyoszlopot
Személyi sérülés nem történt.
április 8., 14:53