Repülhet a turul

2006.05.12. 06:36
Az év végéig le kell bontani a XII. kerületi emlékművet. A határozat ellen 15 napon belül lehet fellebbezni.

Nem maradhat a XII. kerületi világháborús áldozatok emlékművén a turulszobor, el kell bontani - döntött az ügyben szakhatóságként eljáró I. kerület - értesült a Népszava. A határozat szerint még ebben az évben el kell távolítani az emlékműről a kerecsensólymot mintázó négy és fél méteres szobrot.

A Mitnyan György fideszes polgármester vezette városrész jogerős építési engedély és a szükséges fővárosi közgyűlési határozat hiányában helyezte el tavaly októberben az alkotást a II. világháború áldozatainak emlékművén.

A lap értesülését a bontási határozatról megerősítette Forgács Imre, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal (FKH) vezetője is.

A hivatalvezető még hétfőn három napot adott az ügyben építési hatóságként eljáró I. kerület jegyzőjének arra, hogy érdemi döntést hozzon. A XII. kerületnél nem nyilatkozott senki. A határozat ellen 15 napon belül lehet fellebbezni.

Részletek a Népszavában >>>>