A Kendermagosok találkozása a Fehérház portásával
Látványos rendőri biztosítás mellett vasárnap délután körülbelül száz ember gyűlt össze a Kendermag Egyesület demonstrációján, mely a Budapesti Központi Kerületi Bíróság előtt kezdődött. A demonstrálók kezében pár tábla: "Nem vagyok bűnöző", "Válassz drogpolitikát", "Képviselőket képmutatók helyett", "Szívok és adózok", "Ne tiltsd, szabályozd" és hasonló szöveggel.
A legutolsó pillantban bejelentett rendezvényt egyetlen ellendemonstráló próbálta megzavarni. Az középkörú, síppal felszerelkezett úr az "Adószámot a fűárusoknak" feliratú, utopista legalizációs táblát kifogásolta, amivel ezen az esős délutánon valószínűleg simán be is került az összes televízióba.
Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért elnöke adta meg a magyarázatot arra, miért a bíróság előtt kezdődik a demonstráció. Itt hozták meg ugyanis, eddig első fokon, az ítéleteket az önfeljelentők ellen. A hatvan önfeljelentőből két ember ellen idult eljárás, márpedig a TASZ elnöke szerint nem éppen a jogbiztonságra utal a törvények ilyesfajta esetleges alkalmazása.
A demonstráló ezután átvonultak a Képviselőházhoz, ahol Juhász Péter, a Kendermag Egyesület alelnöke érzékeny búcsút vett a jelenlegi parlamenti képviselőktől. Majd az egyesület két tagja átadta a képviselőház szolgálatot teljesítő portásának azt a 386 levelet, melyben arra kérik a leendő törvényhozókat, hogy a jogalkotás során vegyék figyelembe a szakértők véleményét, és a Nemzeti Drogstratégiában megfogalmazott nemes elvek alapján kezeljék a drogfogyasztás kérdését.
A parlament által elfogadott dokumentumban ugyanis szó sincs büntetőjogi eszközökkel való fenyegetésről.