Vegyülni akar a Lelkiismeret 88 csoport

2003.05.02. 19:40
A Lelkiismeret 88 csoport szimpatizánsai a Kendermag Egyesület vasárnapi budapesti demonstrációjának résztvevői közé vegyülve, mint "primor Le-Cso kommandó" részt kívánnak venni a megmozduláson. Erről a szervezet pénteken közleményben tájékoztatta az MTI-t.
A kábítószerek liberalizációját ellenző Lelkiismeret 88 csoport közlésében nem indokolja az akció célját, de a szervezet által megadott telefonszám üzenetrögzítőjén hallható szöveg a rendezvény megzavarásának tervét sejteti.

A közleményből kitűnik: elfogadhatatlannak tartják a véleményük szerint "SZDSZ-hez közeli szervezetek drogkövetelő tüntetését".

Álláspontjuk szerint nyilvánvaló a kormányzó liberális párt és a demonstrációt rendezők érdekazonossága, "ezért meg kell emlékezni arról is, hogy nem ez az első drogliberalizációs próbálkozása az SZDSZ-nek, amellyel a magyar gyerekek mielőbbi pusztulását segítené elő".

A Kendermag Egyesület képviseletében Juhász Péter - utalva a demonstráció várható megzavarására - az MTI-nek elmondta: biztosak benne, hogy a rendőrség biztosítani fogja a rendezvény zavartalan lebonyolítását.

A rendőrség álláspontja szerint a szabad véleménynyilvánítás önmagában nem jogsértő cselekedet, ha valaki csatlakozva egy előre bejelentett demonstrációhoz, a szervező csoporttól eltérő álláspontot hangoztat.

Juhász jelezte ugyanakkor, hogy a rendőrség mindig az adott helyzetet mérlegelve dönt a szükséges intézkedések megtételéről.