Ez a poszt a következő Percről percre része:

Belpolitikai válság percről percre

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Emlékező, néma demonstrációt tartanak a magukat "Kossuth téri forradalmároknak" nevezők a Batthyány-örökmécsesnél; a kormányellenes demonstráción az 56-os forradalom és szabadságharc hőseiről is megemlékeznek mindenszentek estéjén.

    Az Aulich utca elején mintegy ötven ember gyűlt össze szerda kora estére, mécseseket gyújtottak a halottak emlékére, és az este folyamán egyfajta kulturális néma demonstráció keretében követelik a miniszterelnök és kormánya távozását. A Kossuth téren felállított kordonok előtt 10-15 ember álldogál, ők ugyancsak mécseseket és virágokat helyeztek a Parlament elé a hősi halottakra emlékezve. Gonda László, a demonstráció vezetője az MTI helyszíni tudósítójának azt mondta, mindenszentek napján is folytatniuk kell tiltakozásukat, mert "a rossz idő, ünnepek és a rendőri brutalitás sem riaszthatja vissza az embereket, hogy elérjék céljukat, vagyis a jelenlegi kormány megbuktatását".

  • A Védegylet 12 pontos kiáltványt tett közzé.

    1.Baloldalinak lenni nem jellemhiba!
    2.Jobboldalinak lenni nem jellemhiba!
    3.A baloldaliak nem kommunisták!
    4.A jobboldaliak nem nácik!
    5.A kormány ellen tüntetni demokratikus alapjog!
    6.Az utcai politizálás differenciálatlan megbélyegzése antidemokratikus!
    7.Az erőszakos, félelmet keltő tüntetés antidemokratikus, dobálni, gyújtogatni, verekedni az utcán bűncselekmény!
    8.Árpádsávos zászlóval tüntetni ott, ahol ez a zászló egy tömeggyilkos rezsim egyik szimbóluma volt, félelemkeltő!
    9.Bejelentett, törvényes demonstráció résztvevőit megvédeni a rendőrség alapvető kötelessége!
    10.A rendőri eljárásban elkövetett bántalmazás bűncselekmény!
    11.Semmit sem szólni az ellenfél nagyobb bűnére hivatkozva, jellemhiba!
    12.Gyűlölni egymást ostobaság, a legfőbb veszély, ami a demokráciára leselkedik!

  • A Batthyány-örökmécsesnél tartott szerda esti demonstráció végén a tüntetők egy része átvonult a Kossuth térre, és csatlakozott az ott demonstráló 10-15 emberhez - jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója. Az Aulich utca elején mindenszentek estéjén mintegy száz ember gyűlt össze, hogy tovább folytassák a Kossuth téren szeptember 17-én kezdett, majd október 23-án hajnalban feloszlatott kormányellenes tüntetést és hogy csendesen emlékezzenek az 56-os forradalom hősi halottaira. A Batthyány-örökmécseshez gyertyákat és virágokat vittek a tüntetők csakúgy, mint a Parlament elé, illetve a földművelésügyi minisztérium épületéhez, ahol az 1956. október 25-i véres csütörtök áldozataira emlékeztek. A minisztérium épületének falában a géppisztolysorozat becsapódásának helyeire, melyet bronzból készült golyók mutatnak, mécseseket és virágokat helyeztek.

    A Batthyány-örökmécsesnél tartott demonstráció kezdetén kisebb vita alakult ki a tüntetők között, mert egy férfi már második napja egy aláírás nélküli szórólapot osztogatott, melyben csütörtökre a Kossuth térre toborozzák az embereket annak ellenére, hogy a rendőrség 23-án hajnalban biztonsági műveleti területté nyilvánította és november 24-ig lezárta a területet a tüntetők elől. A férfit a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 vetetői több ízben is eltávolíttatták, de rendőri intézkedésre nem került sor. A Parlament előtt este tíz óra után mintegy húsz ember álldogált és csendben beszélgetett, a kordonokon belül rendőrök sétáltak a közelben több járőrautó is várakozott. A Szabadság téren a demonstráció idején egy vízágyú is készenlétben állt.

  • Amerikai kezet sejt a magyar zavargásokat kiváltó kiszivárogtatásban egy orosz kutató. Amint Magyarország együttműködésben állapodott meg Oroszországgal egy Ukrajnát délen elkerülő gázvezeték, s hozzá kapcsolódó magyarországi gáztárolók létesítése érdekében, azon nyomban kiszivárgott a magyar miniszterelnök ismert hangfelvétele, annak ismert következményeivel - mondta a globalizációs problémákat kutató moszkvai intézet vezetője egy szerdai sajtótájékoztatón.

    Ez a terv lehetővé tenné Oroszországnak és az európai fogyasztóknak, hogy némileg függetlenedjenek az ukrán politika szeszélyeitől. De az amerikaiakat zavarhatja abban, hogy Ukrajnában dolgozhassanak, s kiaknázhassák befolyásukat. Ukrajna kulcsszerepe ugyanis valamelyest mérséklődne az Európába irányuló orosz gáztranzitban - fejtegette Mihail Gyeljagin. Alexander Rahr német szakértő véletlen egybeesésnek ítélte, hogy a magyar zavargások éppen akkor kezdődtek, amikor Magyarország Németországgal együtt készséget mutatott az orosz gáz közép-európai elosztójának szerepére. Igaz, elismerte, hogy az "érdekes párhuzam" ihletet adhat a konspirációs elméletek kedvelőinek.

  • Demszky Gábor megköszönte a gazdáknak, hogy elállnak a traktoros tüntetéstől. Erről a főpolgármester a Nap-keltében beszélt. (A Magosz elnöke szerdán a Klub rádióban jelentette be, hogy elállnak a budapesti demonstrációtól.)

    Bánó András azt feszegette, hogy miért az adófizetőkkel, miért nem a tüntetőkkel fizettetik ki a húszmilliós talajcserét a Kossuth téren. Demszky ezt „nagyon jó”, de irreális felvetésnek tartotta.

  • Szerb ellenzéki jelképet használt a Fidelitas

    Nem kért engedélyt a szerb Otpor (Ellenállás) hagyományain tovább élő Népi Ellenállás Mozgalomtól a Fidelitas arra, hogy a rendőri brutalitás ellen tiltakozó múlt szerdai tájékoztatójukon használják a mozgalom jelképét, írja a Magyar Hírlap.

    A Fidelitas aktivistái azt az ökölbe szorított kezet ábrázoló szimbólumot viselték pólójukon, amelyet a rendszer- és Milosevic-ellenes fellépéseikről ismertté vált Otpor használt Szerbiában a kilencvenes évek végétől.

  • Gödi civil szervezetek és hozzájuk csatlakozó dunakesziek lezárták a 2/a főút fél útpályáját csütörtökön reggel hét órától, kilométeres torlódást okozva a főúton Budapest irányában.

    Az engedélyezett demonstrációt november 17-ig minden héten egy alkalommal megismétlik, s ezzel szeretnék elérni, hogy a miniszterelnök és kormánya távozzon tisztségéből, mert - megítélésük szerint - Gyurcsány Ferenc alkalmatlan az ország vezetésére. (MTI)

  • A Blikk idéz az október 23-i rendőrségi rádióforgalmazásból. A citált szöveg szerint a rendőrök el akarták kerülni, hogy az illegális tüntetők és a Fidesz nagygyűlésének résztvevői találkozzanak, miközben folyamatosan tájékoztatták az ellenzéki párt rendezvényének felelőseit arra, hogy a tüntetők az Astoria felé hátrálnak.

    Négy óra előtt egy-két perccel például ez a parancs hangzott el a Blikk szerint: „Terelőegységeket az Erzsébet térhez! Ne engedjétek tovább őket, az már veszélyes lenne.” Nemsokára újabb parancs érkezett: „Erős zárócsoportot kérek, nem mehetnek tovább az Astoria irányába:”

    A lapnak nyilatkozó Nyitrai Zsolt fideszes politikus elmondta: a rendőrök többször jelezték, hogy az illegális demonstrációval „nehézségeik vannak”, de idő előtt nem kellett befejezniük nagygyűlésüket.

  • A rendőrség negyvennégy napja nem tudja elfogni a Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálása miatt körözés alatt álló Budaházy Györgyöt. A Magyar Hírlapnak nyilatkozó Jármy Tibor szerint „ügyesen bujkál”, habár alvilági kapcsolatai nincsenek, a bűnözői rutin hiányzik belőle.

    „A nyomozók nagy erőkkel keresik, amint történik valami , azonnal beszámolunk róla” – nyilatkozta a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

  • A Fidesz követeli, hogy a három parlamenti bizottság zárttá nyilvánított, az október 29-ei ülésének teljes jegyzőkönyvi anyagát, továbbá minden lehallgatott Fidesz-képviselő telefonbeszélgetését hozzák nyilvánosságra, jelentette ki Simicskó István és Demeter Ervin csütörtöki sajtótájékoztatóján.

    A két képviselő szerint a bizottsági ülésen nem kaptak választ arra, hogy ki a felelőse az október 23-ai brutális rendőrfellépésért, és arra sem, hogy Gyurcsány Ferenc milyen utasítást adott a rendőröknek.

    Simicskó levelet írt Szilvásy György kancelláriaminiszternek és Galambos Lajosnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának, hogy van-e információjuk arról, meg akarják-e zavarni az ellenzéki párt november 4-ei demonstrációját, és ha van, azt adják át Fidesznek.

  • A családjára utaló életveszélyes fenyegetést kapott egy nyílt levelezőlapon Géczi József Alajos, a parlament mentelmi bizottságának szocialista elnöke.

    A címzés és a bélyeg mellett "Vigyori köcsög. Levadászunk hamarosan! A család jól van?..." nyomtatott szöveg olvasható, alatta egy elmosódott férfialak lángoló autóval látható. A képeslap hátoldalán két személygépkocsiról készült fotó látszik, az egyik jármű ég. Az illusztrációként használt felvételek szeptember 18-án, az MTV-székház ostrománál készülhettek. (MTI)

  • A Fidesz mellett az MSZP is kéri az NBH-t, mint az október 29-i zárt ülésen elhangzottak titokgazdáját, vizsgálja meg, hogy a nemzetbiztonsági érdekek megsértése nélkül mit lehet nyilvánosságra hozni az ülésen bemutatott anyagokból.

    Vadai Ágnes MSZP-s képviselő elmondta, hogy pártja már kezdeményezte Szilvásy György kancelláriaminiszternél a 80 éves titkosítás felülvizsgálatát. Vadai szerint négy pontba sűrítve államtitok sértése nélkül is megvonható a zárt ülés mérlege: 1. október 23-án nem spontán zavargások voltak, hanem szervezett rendbontás, bizonyítható politikai kapcsolatokkal; 2. A szervezők és a Fidesz egyes képviselői között volt kommunikáció; 3. Nem rátolták a rendőrök, hanem a provokátorok hozták á a Fideszre az összetűzéseket; 4. A Fidesz egyes politikusai tudtak róla, hogy oda fogják vonzani a zavargásokat.

  • Máshol nem lőnek fejre, közelről gumilövedékkel

    Legfeljebb 20-30 méterről illik tömeget oszlatni gumilövedékkel, ha egyáltalán azzal kell. Az Egyesült Államokban inkább fegyveresek ellen használják, de a legritkább esetben lőnek fejre vagy nyakra.

  • Acélbetétes koponyával a rendőrségi viperák ellen

    Lehetett volna stílusosabban is oszlatni október 23-án. Az olvasói fotosopkonteszt pályamunkái.

  • Felfüggesztett börtön a kődobáló gimnazistának

    Az október 23-án elfogott fiatalember butaságnak nevezte tettét, az ítélet nem jogerős.

  • Konkrét együttműködési programok adnak értelmet az európai politikának, mondta Gyurcsány Ferenc csütörtökön Budapesten, az Európa jövője és a parlamentek szerepe című nemzetközi fórumon.

    A miniszterelnök hangsúlyozta: a sikeres európai uniós együttműködés érdekében különösen támogatni kell a bel- és külpolitikai, a biztonságpolitikai, az innovációs, a tudományos és a fejlesztéspolitikai közös projekteket. A kormányfő a tanácskozást megnyitó beszédében kiemelte, hogy minden országnak saját magának kell megoldania problémás kérdéseit, mert "Brüsszel egymaga semmit sem old meg helyettünk". (MTI)

  • Gyűlöletet és tradíciót jelent az árpádsávos zászló

    A magyar zsidókban félelmet kelt a piros-fehér csíkos zászló látványa, míg az utcai demonstrációkon egyre népszerűbb, és a törvény sem tiltja.

  • Révész Máriusz feljelentette Gergényit és Benét

    Az október 23-án megvert fideszes képviselő szerint az országos és a budapesti rendőrfőkapitány többek között bűnpártolás miatt vonható felelősségre.

  • Az Új Magyarország Kulturális Egyesület november 5-én délután háromra szervez közös imádkozást Magyarországért a Hősök terére. „November 5-e jó alkalom lehet arra, hogy visszaadja az embereknek a békés demonstrációba, az összetartozásba, és az imádságba vetett hitét” – írják közleményükben.

    A szervezők csak nemzeti és egyházi zászlókat, keresztet, és lakóhelyet megnevező kisméretű táblákat szeretne látni a Hősök terén. „Minden, a megosztottságra okot adó jelképet, transzparenst vagy egyéb eszközt hagyjanak otthon” – szólít fel az Új Magyarország Egyesület. A rendezvényen beszédet mond Makovecz Imre mellett Jókai anna, Molnár V. József és Papp Lajos is.

  • Tagadja az ügynökvádat a rohamsisakos könnytörölgető

    A C-Presstől kirúgott egykori MeH-tanácsadó a Heti Válasznak újságírónak vallotta magát, főnöke cáfolta, hogy a roma lapnak dolgozott volna.

  • A Védegylet aktivistái a Kossuth téren gyülekeztek, feltehetően az időjárás miatt is alig voltak elegen a transzparensek tartására. A demonstráción megjelent Tomcat, és felhívta a figyelmet az árpádsávos zászló történelmi múltjára, majd leszögezte, hogy a Védegylet kiáltványának többi pontjával egyetért, ezután távozott.


    Fotók: Barakonyi Szabolcs

    A menet a szél elől menekülve a házak fedezékében először a Szabadság tér irányába vonult, majd kisebb zavar után a Bazilika felé vette az irányt. A menethez két zászlóvivő fiatalember is csatlakozott, egyiküknél egy szivárványszínű békét jelképező lobogó, a másiknál pedig egy német szakszervezeti zászló volt, ez utóbbi jelentése: együtt erősek vagyunk.

  • A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy azonnal állítsa le a "reformoknak álcázott pénzbehajtás" népszerűsítését, és költse értelmes célra az erre fordítandó mintegy félmilliárd forintot - ezt Koszorús László, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján.

  • Utcai harcok miatt marad el a Megatánc?

    „Mivel az elmúlt héten több megemlékezést is bejelentettek a forradalom gyásznapjára, a Tv2 úgy döntött, hogy egy héttel elhalasztja a Megatánc következő szombati döntőjét, és a várható országos érdeklődés miatt az este során rendszeresen beszámol a november 4-i eseményekről” – áll a Tv2 sajtóközleményében.

  • A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) csütörtökön elküldte kifogásait tartalmazó beadványát az Alkotmánybírósághoz - tájékoztatta a levél elküldését követően az MTI-t Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója.

    Közölte: a beadvány lényege, hogy a Fővárosi Közgyűlés rendelettel nem módosíthat, "nem írhat felül" egy magasabb szintű jogszabályt. Azaz a gyülekezési jogot szabályozó törvényt a budapesti közgyűlés rendelettel nem változtathatja meg.

  • Vannak olyan információk a Nemzetbiztonsági Hivatal birtokában, miszerint szélsőségesek akarnak megzavarni több, november 4-ére meghirdetett legális rendezvényt – közölte a Klubrádióban a szervezet szóvivője.

    Vajda Péter a Megbeszéljük c. műsorban utalt arra, hogy akár a korábbi rendbontásokhoz hasonló akciókra is készülhetnek. Mint elmondta, a lehető legszorosabban együttműködnek a rendőrséggel és minden törvényes eszközt igénybe vesznek az esetleges incidensek megelőzésére.

  • Egyes szélsőjobboldali szervezetekhez köthető személyek erőszakos rendzavarásra készülnek november 4-én - közölte Szilvásy György. A kancelláriaminiszter szerijnt az adott napon nem egy konkrét eseményt akarnak megzavarni bizonyos csoportok, hanem általában véve készülnek a rendzavarásra.

    A politikus úgy fogalmazott: legálisan működő szélsőjobboldali szervezetekhez kötődő személyekről van szó, de az ilyen szervezetek nyíltan nem vállalják a rendzavarást.

    Szilvásy György kitért arra: nemzetbiztonsági szempontból elemzik a rendzavarásról szóló információkat, az erre illetékes szervek, hivatalok "teszik a dolgukat". Nem akarom Magyarországot ijesztgetni - fűzte hozzá a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat is irányító kancelláriaminiszter.

  • A rendőrség által megszabott határidőre, este 9 órára befejeződött csütörtökön a fővárosi Batthyány-örökmécsesnél tartott demonstráció, a "Kossuth téri forradalmárok" a tüntetés végén hazatértek.

    Mintegy félszáz demonstráló érkezett az este folyamán az Aulich utca elejére, hogy tovább folytassa kormányellenes tiltakozását, míg a Parlament előtt a felállított rendőrkordonoknál 8-10 ember tüntetett. Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik vezetője a halottak napján tartott demonstráción megemlékezett az 56-os forradalom és szabadságharc, valamint a kommunizmus áldozatairól is.

  • Közzétettek néhány lehallgatási jegyzőkönyvrészletet

    Két lehallgatási jegyzőkönyvvel - illetve magával a hangfelvétellel - próbálja a titkosszolgálatok munkája alapján igazolni a kormány, hogy a rendőrség jól dolgozott: nem ők nyomták rá a randalírozókat a Fidesz-nagygyűlés résztvevőire, hanem a huligánok terelték arra a tömeget. Közzétették a rendőrsétgi rádióforgalmazás egy részét is.

  • A rendőrség minden hivatalos öltözékén kötelező lesz az egyest rendőröket azonosító szám viselete a sisakon, írja a pénteki Magyar Nemzet. Mint arról az Index korábban beszámolt, a zavargásokban intézkedő rendőrökön nem volt semmiféle azonosító. Bár a rendőrségi törvény ezt előírja, egy október elsején hatályba lépett ORFK-utasítás kibúvót adott. Bene László országos renőrfőkapitány hivatala ezt azzal magyarázta, a felmentésre a gyakorlótéri és laktanyai elfoglaltság miatt volt szükség. Az ORFK arról tájékoztatta a lapot, hogy az utasítást kiegészítik, az azonosító kötelező lesz, négy számjegyből és két betűből áll.

  • Feltölti kimerült készleteit a rendőrség, amely a zavargások alatt 1700 könnygázgránátot használt fel a tömegoszlatáshoz, írja a Népszabadság. A rendőrség 2000 gránátot rendelt, darabja 4800 forintba kerül. Az eddig kilőtt gránátokat a NIKE-Fiochhi olasz-magya tulajdonú kft-től szerezte be a rendőrség. Azt nem tudni, a most rendelt kétezer gránát honnan lesz, ugyanis az Indexnek kedden Szabó Péter, a cég ügyvezető igazgatója azt mondta, a gránátokat minden esetben közbeszerzési eljárásban szerezte be a rendőrség, ilyen kiírásról pedig kedden még nem tudott a cég ügyvezetője.