További Belföld cikkek
- Ellepi a karácsonyi vásárokat a TEK a magdeburgi támadás után
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
- Dúl a kommentháború: Menczer Tamás, Kocsis Máté és Magyar Péter esett egymásnak a magdeburgi tragédia miatt
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
Kell az egységes technológia
A megjelent cikk azt állítja, hogy az ORFK a szerződések lejárta után nem cégeket szeretne pályáztatni, hanem technológiákat. Varga Ferenc a THG Kft cégvezetője szerint már a legelején ezt kellett volna tenni, mert csak ,,egységes technikai, és informatikai hátterű rendszer képes a feladat tökéletes megoldására."
Csökkent az autólopások száma Mégis felülvizsgálják a törvényt |
Kercs László elmondta, hogy az eredetvizsgálat szerződéseit három évre kötötték, és azt csupán 2001. február elseje után lehet felmondani. A szerződések azonban azt is rögzítik, hogy a nyertes cég még a szerződésbontás után is folytathatja tevékenységét, mert ezt a hat hónapos felmondási idő biztosítja.
A Népszabadság úgy tudja, az ügy hátterében az áll, hogy szinte valamennyi nyertes cégben dolgoznak olyan volt rendőrök, akik leszerelésük előtt részt vettek az eredetvizsgálatra kiírt rendszer kiválasztásában. Ezt az értesülést az ORFK-n nem kommentálták.
A rendelet
Az eredetvizsgálatról szóló kormányrendelet tavaly júliusban lépett életbe, és ennek értelmében a használt autók adásvételekor az új tulajdonost csak jármű ,,tisztaságát" igazoló törzskönyv megléte esetén jegyzi be a rendőrség. A rendelet értelmében a használt autókat az esedékes műszaki vizsga alkalmával, illetve az autó adásvételekor kell ellenőrizni. Az ellenőrzés kiterjed a motor és alvázszám vizsgálatára, ami az esetleges megváltoztatást szeretné kiszűrni. A tárca ezzel a gépjárműlopások számát szerette volna csökkenteni, mert a rostán a vizsgálati módszerek miatt elméletileg fennakadnak a lopott, illetve átalakított autók. A vizsgálat bevezetésének hatására ténylegesen csökkent az autólopások száma, bár információink szerint így sem lehetett elkerülni, hogy minden hamis autót kiszűrjenek. Ennek az oka, hogy a rendeletben nincsen egyértelműen szabályozva a vizsgálati rendszer működése. Mivel az eredetvizsgálat eredményét nem jegyzik be az autó forgalmi engedélyébe (nincs jelezve vizsgálat sem), a tulajdonos nyugodt szívvel kereshet fel más vizsgáló céget, ahol esetleg sikeresen átengedik autóját.
Több sebből vérzik
Ezt Szőnyi Zsolt a Klub - közlekedési - Rádió ügyvezető igazgatója is megerősítette. A közlekedés specifikus rádióba rengeteg bejelentés érkezett a hallgatóktól, amelyek azt erősítették meg, hogy ,,a rendszer több sebből is vérzik. A vizsgálatot végző cégek sokszor slendrián módon hajtják végre a vizsgálatot, és több hallgatójuk megerősítette, hogy az egyik ponton átjutottak, de a másik helyen kiszűrték az autójukat."
Ezzel kapcsolatban az ORFK közlekedésrendészeti főosztályvezetője a következőket mondta:
- Abban az esetben, ha szabálytalanságot fedeztünk fel az eredetvizsgálatra jogosult cégeknél, akkor a rendőrség intézkedett, s ennek nem egyszer az lett a vége, hogy alvállalkozói állomásokat kellett bezárni - hangsúlyozta.
Információnk szerint a Belügyminisztériumban napirenden van a kormányrendelet módosítása. Erről pontos információkat még nem tudtak mondani, de az biztosnak látszik, hogy az ORFK gyakorlati tapasztalatit próbálják a készülő módosításban beépíteni.