Csúnya szavak az egészségügyben: a bőrünkre megy

Vizitdíj: hála helyett pénz

Csúnyább nevén gyógyításiönrész-fizetés. Ez az egészségügyi reform legtöbbet kirtizált eleme. Ha januártól orvoshoz megyünk, vagy kórházban fekszünk, legalább 300 forintot kell fizetni a vizitért vagy a kórházban töltött napért. Mint a hétvégén kiderült, lesznek más tarifák is: ha beutaló nélkül megyünk (beutalóhoz kötött rendelést végző) orvoshoz, az már hatszáz forint, ha pedig éjszaka szottyan kedvünk fület mosatni az ügyeleten (azaz indokolatlanul veszünk igénybe sürgősségi ellátást), azért 1000 forintot kell fizetni.

Ha jobban belegondolunk ebbe az egészbe, nyugodtan feltehetjük a kérdést: miért is kell még fizetnünk, ha egyszer havonta vonják le a bérünkből a tb-járulékot, amely elvileg az orvosi ellátásunkra van. Ki kell mondani, és a kormány legutóbbi ülésén ezt deklarálta is: csak a biztosításból nem fedezhető az orvosi ellátás. Ehhez egy adat: a hazai egészségügyet fenntartó Országos Egészségbiztosítási Pénztár bevétele ma 1200 milliárd forint körül van, kiadásai viszont elérik az 1500 milliárdot.

Persze "önrészt" eddig is fizettünk: ez a hálapénz. A betegnek Nyugat-Európa legtöbb országában is kell - más biztosítási formák, pl. a casco önrészéhez hasonlóan - a biztosítása mellett kisebb összeget (co-paymentet) fizetnie az ellátásáért. A különbség a hazai és az ottani gyakorlat között az, hogy utóbbi ellenőrzött és legális.

A vizitdíj becslések szerint évente 30-35 milliárd forint bevételt jelent majd. Ez az egészségügy egészét nézve nem túl jelentős összeg. Fontos viszont, hogy a pénz helyben marad, a háziorvosok és a kórházak az így befolyt pénzt fordíthatják fejlesztésre vagy a bérek emelésére is. A legjobban a nagy forgalmat bonyolító háziorvosok járhatnak, az ő bevételük a mostanihoz képest 20-25 százalékkal emelkedhet.

Az állam számára azonban sokkal fontosabb, hogy a pénzátadással adminisztrálhatóvá válik az orvos-beteg találkozás. Ez valamelyest a kórházak megregulázását is szolgálja, ezután ugyanis nem igényelhetnek támogatást az OEP-től a valójában el nem végzett vizsgálatokért vagy a kórházi ágyon sohasem fekvő beteg után.

A vizitdíjjal az egészségügyi tárca reményei szerint visszaszorítható lesz az a gyakorlat is, hogy nálunk egy egyszerű náthával is orvoshoz szokás rohangálni. Felmérések szerint Magyarországon az emberek nagyjából kétszer annyit fordulnak orvoshoz, mint a nyugat-európai polgárok.

A vizitdíj egyfajta tudatformálást is szolgálna: ha fizetünk a vizsgálatért vagy a kórházban fekvésért, és erről számlát is kapunk, azaz szolgáltatást vásárolunk, miért adnánk még borravalót is? Sőt ha fizettünk, reklamálhatunk is, ha nem kaptuk meg a nekünk járó szolgáltatást.

Megszünteti-e a vizitdíj a hálapénzt? Önmagában aligha. Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy ne legyen kiváltság emberhez méltó körülmények közé kerülni a kórházban, és normális ellátásban részesülni.

Patikaliberalizáció: cipőt nem csak a cipőboltból

Ha éjszaka van és messze van az ügyeletes gyógyszertár, miért nem lehet fájdalomcsillapítót, fejfájás elleni gyógyszert venni az éjjel-nappal nyitva tartó szupermarketben vagy a benzinkútnál? - eddig leginkább ez a példa vált ismertté a patikaliberalizációból, amely ennél jóval többet jelent.

Az egészségügyi tárca szerint a vevő érdekeit szolgálja, hogy Európa több országához hasonlóan nálunk is lehessen venni közismert és súlyos mellékhatásokat nem okozó gyógyszereket (például aszpirint vagy lázcsillapítót) a patikákon kívül, vagy lehessen interneten rendelni és házhoz szállíttatni orvosságot.

A gyógyszerészkamara - részben a piacvesztés félelme miatt - azonban azzal érvel, hogy a piac felszabadításával más országokban megnőtt a mérgezések száma. Abban is van valami, hogy egy benzinkúti shop eladója nem fogja tudni megmondani a vevőnek, hogy a jól ismert gyógyszer adott esetben milyen allergiás reakciókat válthat ki. A kamara szerint a patikán kívüli árusítás növeli a hamisítás kockázatát is.

A patikaliberalizáció fontos része, hogy megkönnyítsék újabb gyógyszertárak alapítását. Ez a várakozások szerint fokozná a versenyhelyzetet, több éjjel-nappali patikát, s árcsökkenést is előidézhet. Eddig csak ötezer lakosonként lehetett patikát nyitni, ezt a korlátozást most eltörölnék, de továbbra is szükség lenne gyógyszerészek résztulajdonlására. A kamara szerint ezzel biztos nem a kistelepüléseken lenne több patika, a fiatal, tőke nélküli gyógyszerészek pedig csak a nevüket és a tudásukat adhatnák az egész folyamathoz.

Gyógyszerár-támogatás: ami olcsóbb, az rosszabb is?

Milyen gyógyszerek vásárlását támogatja (a mi pénzünkből) az egészségbiztosító? Ha két gyógyszernek ugyanaz a hatóanyaga, miért a drágább zöld pirula mellett teszi le a voksát az OEP, miért nem jó az olcsóbb piros színű tabletta, ha ugyanaz tudja? Magyarország túl sok pénzt költ gyógyszerre, majdnem annyit, mint a fekvőbetegek ellátására (350 milliárd forint), közben viszont évente több száz tonna gyógyszer megy a kukába. Pazarlás.

A gyógyszerkiadások visszafogására az egyik kézenfekvő megoldás, ha a drága eredeti gyógyszerek helyett a tb a szabadalmi védettség alól már kivont, ezért olcsóbban gyártható úgynevezett generikus készítményeket támogatja. Az egészségügy jelenlegi helyzetét összegző Zöld könyv szerint Magyarországon az ilyen olcsóbb gyógyszerek piaci részesedése ugyanakkor 1997-2005 között 31 százalékról 26 százalékra esett vissza.

Német mintára ezért nálunk is egy úgynevezett gyógyszer-gazdaságossági törvényt készülnek megalkotni még az ősszel. A cél itt is az, hogy az OEP a gyógyszerek támogatására fordított összeget hatékonyabban használja fel. Ezért nyilvános ártárgyalásokkal kívánnak versenyt gerjeszteni, s ezzel leszorítani az árakat, s az OEP gyógyszerkiadásait.

Sok múlik az orvosokon is. Az orvosoknál területenként meghatározzák a gyógyszerekhez felhasználható költségkeretet. Mivel sok orvos maga sem tudja, hogy az általa felírt gyógyszer valójában mennyibe kerül, segítségül egy szoftvert kap. Ez áttekinthetővé teszi, mely gyógyszereket támogat a tb és melyik a legolcsóbb. Aki az olcsóbb, de megfelelő hatóanyagú gyógyszereket írja fel, bónuszpontokat kap. Későbbi tervek szerint az az orvos, aki túllépi a gyógyszerkeretet, szankciókra számíthat.

Ugyan végül dobozdíjat vagy receptdíjat nem vezetnek be (ez minden gyógyszer vásárlása után egy kisebb összeg befizetését jelentette volna), az "ingyenes" gyógyszer fogalma megszűnik. A gyógyszer persze sosem volt ingyen, csak bizonyos készítmények árát az OEP helyettünk (a mi pénzünkből) kifizette. Mostantól ezek kiváltásakor 300 forintot kell fizetnünk - állítólag azért, hogy lássuk, nincs ingyen ebéd.

Biztosításfelügyelet: mit kapunk a pénzünkért

A magyar egészségügy jelentős részben a mi tb-járulékunkból működik. Előtakarékoskodunk, s ha baj van, ellátnak minket. De hogyan? Ha szerencsénk van, jó helyre kerülünk, ha nem, alagsori helyiségben fekszünk kilenced magunkkal, a lerobbant wc-be nem merünk kimenni, s jobb, ha a hozzátartozóink hoznak ebédet. Kis pénz, kis foci, mondják. Ha jobbat akarunk, tudjuk, mit kell tenni: tízezresekkel bélelt borítékkal kedveskedünk a főorvosnak.

Januárban elkezdi működését a biztosítási felügyelet, azaz az egészségbiztosítással rendelkezők fogyasztóvédelmi szervezete. Mire is költ el 1500 milliárdot az OEP? Jól költi-e el ezt a pénzt? Megfelelő minőséget kapunk-e a pénzünkért? A felügyelet efelett őrködik, de ő fogja kiszűrni azt a "többszázezer" potyautast is, akik semmilyen tb-járulékot nem fizetnek, mégis igénybe veszik az orvosi ellátást.

Ápolási biztosítás: életet az éveknek

Európában és Magyarországon is egyre több az idős ember. Az életkorral járó betegségek kezelése egyre nagyobb összeget von el az alapvetően a gyógyítást finanszírozó egészségbiztosítási pénztártól.

Magyarországon ráadásul az idős, beteg emberek jelentős része szegény. Egy felmérés szerint a magyar kórházakban nyújtott ellátás legalább egyharmada valójában szociális indíttatású. Ez gyakran azt jelenti, hogy a hozzátartozók - esetleg hálapénzért - szociális otthon helyett kórházban helyezik el idős rokonukat. A kórház ezzel jelentős összeget kap az OEP-től és úgy csinál, mintha gyógyítaná a betegek, holott a valóságban csak egyszerű felügyeletről, élelmezésről és lakhatásról van szó.

A helyzet megoldására egyre több nyugati társadalomban ezért már külön ápolási biztosítást fizetnek, azaz az egészségbiztosítás és az öregkori ellátásra való előtakarékosság különválik. Az ápolásbiztosítás egy kötelező és egy önkéntes pillérből áll. A befizetett összegtől függően nyújthat az idős korra magasabb szintű ellátást.

Kapacitásátirányítás: kórházak a város szélén

Ismert példa: ha egy budapesti megbetegszik, több tucat kórház és szakorvos közül választhat. Egy Szabolcsban élő ember választása a városi (ha van) és a jobban felszerelt megyei kórházra terjed ki. Ha komolyabb baj van, a falun élő embereknek egy napjukba telik, míg eljutnak egy szakorvoshoz.

Csúnyábban ezt úgy is mondhatjuk, hogy rossz az egészségügy kapacitásainak eloszlása. Ez egyrészt területileg van így: a fővárosban 10 ezer lakosra 87 orvos jut, vidéken átlagosan 28. Az ellátás azokon a területeken a legritkább, ahol a legrosszabb a lakosság egészségi állapota (Baranya, Hajdú-Bihar, Nógrád, Szabolcs).

Vannak szerkezeti problémák is: túl sok a kórházi ágy, ráadásul ezek sokszor üresen állnak (egy ágy fenntartása évente 5,45 millió forintunkba kerül. A kórházak abban érdekeltek, hogy hosszú ideig fektessék a betegek, így ugyanis több támogatást kapnak. Miközben az ágyak egyharmada így is kihasználatlan, azaz üresen áll, krónikus betegek és idősek ápolására nincs elég intézmény és kapacitás.

A kapacitásátirányítás lényege az ellátás hatékony elosztása. A nagyobb megyei vagy regionális kórházakban végzik a komplikált műtéteket, itt vannak a fejlett műszerek és a megfelelő tapasztalattal rendelkező orvosok. A Zöld könyv, amit nem szentírásként idézünk, ezt így fogalmazza meg: "jobb a betegnek, ha a lakhelyétől távolabb ugyan, de meggyógyul, mintha közelben gyógyítatlan marad." A kisebb kórházakban inkább csak gipszelnek és kötöznek, vagy kisebb egynapos műtéteket végeznek: leszedik a kellemetlen szemölcsöt, összevarják a helyét, s a beteg szépen mehet haza, pihenje ki magát otthon.

A konvergenciaprogram szerint várható, hogy a Nyugat- és Dél-Dunántúlon, főként a kisvárosokban alakulnak át az intézmények és kapnak olyan új funkciókat, mint a szociális alapú idősgondozás, az ápolás vagy a rehabilitációt. Az átalakításban az egészségügyi tárca élen kíván járni, ezért saját fenntartású intézményeinél kezdi meg a hatékonyabb működésre vonatkozó lépéseket. Sokkal keményebb meccs lesz az önkormányzati fenntartású kórházak átalakítása: politikailag ugyanis nehéz lesz felvállalni, hogy a kisváros kiskórháza a jövőben megszűnik, vagy csak idősek ellátásával foglalkozik majd.