A Fidesz tagja lett Schmitt és Martonyi

2003.05.10. 20:50
A Fidesz Országos Választmánya szombaton felvette a párt tagjai közé Schmitt Pált, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét, Martonyi Jánost, az Orbán-kormány külügyminiszterét, Matolcsy Györgyöt, az előző kabinet gazdasági miniszterét, Mészöly Kálmán volt válogatott labdarúgót és Mikola István volt egészségügyi minisztert.
A testület ülését követő budapesti sajtótájékoztatón Kövér László szimbolikusnak nevezte a tagfelvételt a Fidesz május 17-i XVII. kongresszusa előtt, amelyen a párt Fidesz-Magyar Polgári Szövetség néven néppárttá alakul. Mint elmondta, a jelenlegi alapszabály lehetővé teszi, hogy az országos választmány elnöksége - a párt országos elnökségének javaslatára - tagokat vegyen fel.

Kövér László szerint a döntéshez kérték az országos választmány hozzájárulását, hogy kiemeljék ennek az aktusnak a jelentőségét, szimbolikus voltát. "És hogy megtiszteljük azokat, akik bennünket is megtiszteltek azzal, hogy átlépve egy talán sokuk számára korábban elképzelhetetlennek tűnő határt, immáron a párttagsággal járó fegyelmet magán viselő parttagi-közéleti aktivitást is magukra vállalták" - fogalmazott Kövér László.

Az új tagok között van többek között Cseke Péter színész-rendező, Jankovics Marcell filmrendező, Szokolay Sándor zeneszerző és Koltay Gábor filmrendező. Kövér László szólt arról, hogy a Fidesz szövetséggé alakulása miatt, június 30-ai hatállyal felmondják a partnerszervezetekkel eddig fennálló szerződéses viszonyukat. Határozott szándékuk azonban, hogy ezeket a szerződéseket megújított formában, a partnerszervezetek körét bővítve újra megkössék.

Tóth Imre fideszes országgyűlési képviselő, aki a Kisgazda Polgári Egyesület tagjaként szombaton elsőként lépett be a Fideszbe, jelezte, hogy az egyesület minden tagja belép a szövetségbe, és mindannyiukat százak fogják követni.

Kövér László bejelentette: a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség alapszabály-tervezetéhez nem érkezett olyan módosító indítvány, amely koncepciójában, alapjaiban kérdőjelezte volna meg az előterjesztett javaslatot.

"A Fidesz több kíván lenni, mint párt, vagyis elsősorban nem érdekek, hanem értékek közösségének megteremtésére helyezi a hangsúlyt" - olvasható a sajtó rendelkezésére bocsátott kongresszusi háttérdokumentumban.

A dokumentum szerint jelentően kibővül az országos elnökség létszáma, amelybe a testületek mellett létrejövő tagozatok és a partnerszervezetek is teljes jogkörrel küldenek elnökségi tagokat.

"A szövetség alapszabálya az Európai Néppárt tagszervezeteinek, vagyis a polgári demokráciák legnemesebb hagyományainak figyelembe vételével készült" - áll a dokumentumban.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Orbán Viktor az angolokat kifütyülő gyerekekről: Akkor láttam, hogy itt még lesznek nagy dolgok

Orbán Viktor az angolokat kifütyülő gyerekekről: Akkor láttam, hogy itt még lesznek nagy dolgok

A miniszterelnök nemcsak a politikában, hanem a futballban is áttöréseket vár.

tegnap, 21:47

  • Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.

március 17., 11:33

  • Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.

március 17., 12:25

  • Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.

március 17., 11:24

  • Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.

március 17., 11:49

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba

Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba

Lefotóztuk a járművet.

március 17., 11:21

  • Belföld
Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről

Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről

Úgy érzik, a környező ingatlanfejlesztések mindent megkapnak, miközben ők csak vágyakoznak.

március 17., 14:21

  • Címlapon
Álom helyett lidércnyomás: izgalommentes meccsen esett ki a magyar válogatott

Álom helyett lidércnyomás: izgalommentes meccsen esett ki a magyar válogatott

Az első fél órában négyszer is betalálhattak volna Szoboszlaiék, majd jött a végzetes három perc.

tegnap, 19:53

  • Címlapon
Marco Rossi: Az én hibám, hogy kiestünk a B ligába, de mindent megtettünk, hogy az elitben maradjunk

Marco Rossi: Az én hibám, hogy kiestünk a B ligába, de mindent megtettünk, hogy az elitben maradjunk

Azt viszont meg kell vizsgálni, miért omlik össze a csapat egy kapott gól után.

tegnap, 21:10

  • Címlapon
Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Borús jövőt vizionál Sönke Nietzel.

tegnap, 19:43

  • Címlapon
Meglátogatta a kórházban az újdörögdi baleset sérültjeit a honvédelmi miniszter

Meglátogatta a kórházban az újdörögdi baleset sérültjeit a honvédelmi miniszter

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a sérültek állapotáról is beszámolt.

tegnap, 17:24

  • Belföld
A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt

A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt

A kormányfő hétfőn újra megszólalt az ügyben.

március 17., 12:58

  • Belföld
Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében

Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében

Környezetkárosítás bűntette miatt indult eljárás.

március 17., 13:18

  • Címlapon
Lázár János: A Pride olyan, mint a dohányzás, mindkettőtől meg kell védeni a gyerekeket

Lázár János: A Pride olyan, mint a dohányzás, mindkettőtől meg kell védeni a gyerekeket

Az építési és közlekedési miniszter a Bayer Show vendége volt.

tegnap, 21:44

  • Belföld
Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után

Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után

Hajnali háromkor landolt a repülőgép Budapesten.

március 17., 07:32

  • Belföld
Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében

Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében

Több mint 80 éve csapódhatott egy élő, akkor még fiatal fába.

március 17., 07:18

  • Belföld
Bűzlik a Duna

Bűzlik a Duna

A hivatalos szervek egyelőre nem tudják, mi okozza a kellemetlen szagot.

március 17., 09:23

  • Belföld
Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én

Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én

Úgy véli, a liberális szavazóknak furcsa lehetett a Tisza Párt vezetőjének öltözéke.

március 17., 08:18

  • Belföld
Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül

Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül

A leghosszabb munkálatok május végéig tartanak.

március 17., 07:43

  • Belföld
Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak

Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak

Kettős halálos gázolás történt.

március 17., 11:58

  • Címlapon
Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson

Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson

Gyurcsány Ferenc a Fidesznek és a Tiszának is beszólt az eredmény után.

tegnap, 19:59

  • Belföld
Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi

Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi

Rendszeresen verekedtek egymással már korábban is.

március 17., 11:34

  • Belföld
Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását

Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását

Négyen sérültek meg a balesetben.

március 17., 12:36

  • Címlapon
Körbeölelte a Fővárosi Törvényszék épületét a tömeg, testükkel védték a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét

Körbeölelte a Fővárosi Törvényszék épületét a tömeg, testükkel védték a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét

Orbán Viktor poloskázása ismét utcára hívta az igazságügyet.

tegnap, 18:05

  • Belföld
Horror Csepelen: 25 négyzetméteres lakásban élt a négytagú család harminc lesoványodott állattal

Horror Csepelen: 25 négyzetméteres lakásban élt a négytagú család harminc lesoványodott állattal

A tartási körülmények olyan rosszak voltak, hogy a pusztulásukhoz vezetett volna.

március 17., 05:58

  • Belföld
Agyhalottá nyilvánították az orvosok a Fonón bántalmazott idős nőt

Agyhalottá nyilvánították az orvosok a Fonón bántalmazott idős nőt

A bíróság hétfőn dönt a fonói gyilkos letartóztatásáról.

március 17., 05:58

  • Belföld
Életet követelt egy pécsi lakástűz

Életet követelt egy pécsi lakástűz

Egy ember meghalt, egy ember megsérült.

március 17., 08:46