Gál J.: Molnár nem a miniszterelnöki szóváltás miatt mondott le

2007.04.05. 09:16
Nem a kormányzati támogatás hiánya miatt mondott le Molnár Lajos, mondta a kormányszóvivő az egészségügyi miniszter szerdai lemondásával kapcsolatban. Gál J. Zoltán cáfolta azokat a híreket is, hogy szóváltás volt a kormányfő és Molnár között. Megjegyezte azt is, hogy a döntés hátterében személyes indok is volt.

Gál J. Zoltán kormányszóvivő, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) államtitkára cáfolta, hogy a több-biztosítós egészségügyi rendszer bevezetéséhez szükséges kormányzati támogatás hiánya lett volna Molnár Lajos egészségügyi miniszter lemondásának indoka. Erről az államtitkár csütörtökön az MTV Napkelte című műsorában beszélt.

"Ez így ebben a formában nem a lemondás indoka" - válaszolta Gál J. Zoltán arra a felvetésre, hogy SZDSZ-es képviselők szerint azért mondott le, mert nem volt kormányzati támogatás a miniszter több-biztosítós egészségügyi reformmal kapcsolatos elképzelései mögött.

A reformhoz 194 szavazat kell

A MeH államtitkára közölte: "a reform nem az, amit egy miniszter, vagy egy képviselő ott az íróasztal fölött kitalál, a reform az, amihez van 194 szavazat a parlamentben". Hozzátette, a reform első szakaszához ezt a támogatást sikerült megteremtenie Molnár Lajosnak, azzal együtt, hogy ez nagy vitákkal járt.


Gál J. Zoltán

Gál J. Zoltán szerint a miniszter azzal, hogy hátrébb lépett, mutatja, hogy jól tudja, ezeket a konfliktusokat a reform második szakaszában, amikor már a biztosítói modellválasztás a téma, nem lehet továbbvinni. Megjegyezte ugyanakkor, Molnár Lajos lemondásának nyilván volt számos személyes indoka is.

Az államtitkár cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint pénteken szóváltás volt a miniszterelnök és az egészségügyi miniszter között, aki akkor szóban már benyújtotta a lemondását.

Hétfő óta egyeztetnek

Kitért arra, hogy hétfőn kezdődtek el a modellválasztással kapcsolatos szakmai egyeztetések, amelyen ott ültek az egészségügyi tárca, az Államreform Bizottság és a koalíciós pártok képviselői. Itt nem személyes ellentétek kerültek napirendre, hanem szakmai kérdések, közölte a politikus. Mint mondta, ez feladatosztó megbeszélés volt, ahol a miniszterelnök kérdéseket tett föl, tanulmányokat rendelt meg.

Gál J. Zoltán azt mondta, a koalíciós pártok között egyetértés van abban, hogy a biztosítási rendszeren változtatni kell, abban is egyetértés van, hogy meg kell őrizni a nemzeti kockázatközösséget, illetve hogy ezen túl versenyre van szükség. Hozzáfűzte, a szakmai munka még hónapokig eltart. Hangsúlyozta, nem egybiztosítós vagy több-biztosítós vita van, a modellválasztásról folyik a vita.

Az államtitkár kifejtette, a mostani rendszernél minden beteg számára jobbat kell teremteni, de senki sem eshet ki az ellátásból, míg akiknek lehetőségük van, azok számára a versenynek kell megteremtenie egy minőségibb szolgáltatást.

Kóka az egészségügyi minisztériumban járt

Az SZDSZ elkötelezett az egészségügyi reform folytatása mellett, ennek gerince a több-biztosítós modell bevezetése, ez az SZDSZ koalícióban maradásának feltétele, mondta Kóka János pártelnök, miután csütörtök reggel találkozott az egészségügyi minisztérium államtitkárával, Horváth Ágnessel.

Az új miniszter jelöléséről elmondta: több jelölt van a fejében, köztük önjelöltek is, meg fogják találni a megfelelő embert.

Az SZDSZ és az egészségügyi minisztérium az elkövetkező másfél hónapban azon dolgozik, hogy meggyőzze a koalíciós partnert arról, hogy a több biztosítós rendszer a legjobb.