A Gallupnál megint a Fidesz vezet
További Belföld cikkek
-
A DK szerint Pintér Sándornak, Rétvári Bencének és Takács Péternek is le kellene mondani a kórházi VIP-szolgáltatásokról
- Dömötör Csaba szerint a Tisza Párt kongresszusát Manfred Weberék finanszírozták
- Lesöpörte az asztalról a NOlimpia 2.0 népszavazás ügyét a Kúria
- Kislányokat futtatott egy hajdúsági férfi, aki képviselőként és ismert zenészként dolgozott
- Halálra gázolt a vonat egy embert Győr és Sopron között
Ezúttal (az előző havi 27 százalékhoz képest) az összes megkérdezett 31 százaléka választotta volna egy most vasárnapi választáson a Fideszt, ami egy százalékkal magasabb mint a szeptemberi érték, és három százalékkal alacsonyabb a kiugró augusztusi eredménynél.
Az SZDSZ-t a teljes népességen belül 3, az összes többi pártot kevesebb mint 2 százalék választaná egy most vasárnapi választáson.
A megkérdezettek 19 százaléka nem tudja még, hogy kire szavazna, vagy nem akarja megmondani, míg 15 százalék úgy válaszolt, hogy nem menne el szavazni.
A Gyurcsány-javaslat fogadtatása
A Gallup azt is megvizsgálta, hogyan fogadták az emberek Gyurcsány Ferenc választójogi javaslatát. A megkérdezettek fele tartaná problémásnak, ha csak kétpárti lenne a parlament, 41 százalék szerint ezzel nem lenne semmi probléma 9 százalék pedig nem tudott a kérdésre válaszolni.
Az MSZP szavazóinak 49, a Fidesz szavazóinak a 41 százaléka tartja úgy, hogy a kétpárti parlament problémás lenne. Az SZDSZ szimpatizánsainak 74 százaléka míg az MDF szimpatizánsainak csak az 50 százaléka vélekedett így, igaz ez utóbbiaknak további 18 százaléka nem mondott véleményt ebben a kérdésben.
Az Orbán-javaslatok fogadtatása
A Gallup telefonos felmérésében Orbán Viktor garanciatörvényes javaslatáról is megkérdezték a választókat. A megkérdezettek 73 százaléka az energiaárak infláció mértékét meghaladó áremelkedését szeretné lefékeztetni egy ilyen kétharmados törvénnyel. A családi adókedvezmények megőrzését 71 százalék, a 13. havi nyugdíj megőrzését 65 százalék, míg a panel-felújítási program megőrzését csak a megkérdezettek 49 százaléka tartotta nagyon fontosnak egy ilyen kétharmados törvénnyel megerősítettni.
A 13. havi nyugdíjak megőrzése az MSZP szavazók 73, a Fidesz szavazóinak csak 64 százaléka számára nagyon fontos. Ugyanakkor a családi adókedvezmény megőrzése a Fidesz szavazók 81 és az MSZP szavazóknak csak 66 százaléka számára nagyon fontos.
A panel-felújítási program megőrzése a Fidesz szavazók 53, az MSZP szavazók 51 százaléka számára nagyon fontos, míg az infláció mértékét meghaladó energiaáremelkedés törvénybeiktatott korlátozásáról az MSZP szavazók 70, a Fidesz-szavazók 79 százaléka gondolja, hogy nagyon fontos.