Gergényi Péter marad a BRFK élén

2006.11.13. 20:47
A Budapesti Rendőr-főkapitányság élén marad Gergényi Péter, miután Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter nem írta alá nyugdíjazási kérelmét - közölte Danks Emese kormányszóvivő. Gergényi tudomásul vette a döntést és folytatja munkáját a BRFK élén.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter nem írta alá Gergényi Péter nyugdíjazási kérelmét - jelentette be a kormányszóvivő. Danks Emese szerint ezt a budapesti rendőrfőkapitány tudomásul vette, és folytatja munkáját. Gergényi az MTI-nek azon kérdésére, mi lesz azokkal a munkatársaival, akik hozzá hasonlóan nyugdíjazásukat kérték, csak annyit mondott: "személyzeti kérdések mindig belügyek".

A szóvivő elmondása szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hivatalába kérette Gergényi Pétert, és közölte vele, hogy nem támogatja nyugdíjazási kérelmét, amivel nem ért egyet.

Danks Emese hozzátette: a kormányfő arról is tájékoztatta Budapest rendőrfőkapitányát, hogy arra kérte Petrétei Józsefet, ne fogadja el a nyugdíjazási kérelmet. Petrétei ennek megfelelően cselekedett.

Demszky örül

Demszky Gábor "megnyugvással vette tudomásul Gyurcsány Ferenc döntését". A főpolgármester a hétvégén arra kérte a miniszterelnököt, járjon közben azért, hogy a jelenlegi budapesti rendőri vezetés a helyén maradjon. Demszky szerint Budapestnek szilárd és erős rendőrségre van szüksége, amely folytatja a bűnözés visszaszorítását.

Utazási irodában lesz résztulajdonos Gergényi
Utazási irodában lesz résztulajdonos Gergényi Péter, amellett, hogy a jövőben is Budapest rendőrfőkapitányaként tevékenykedik. A kereskedelmi televízió Egyenes beszéd című műsorában arra a riporteri kérdésre, hogy belefog-e az utazási irodai vállalkozásába, a főkapitány igenlő választ adott. "Ez meg fog történni (...), gyakorlatilag ez az iroda működni fog és társtulajdonosként, résztulajdonosként ebben részt fogok venni" - fogalmazott a főkapitány. Mint mondta, (az idegenforgalom) "nem (...) rokon a mi szakmánkkal, hanem teljesen más terület, így tulajdonrészem lehet" (az irodában) - indokolta döntését Gergényi Péter. A rendőrfőkapitány ugyanakkor, ahogy a nap folyamán más újságíróknak sem, nem kívánt a nyugdíjazási kérelme benyújtásának okait firtató kérdésekre válaszolni, mondván, legyen ez az ő "kis titka".

Demszky szerint "Budapest ennek a munkának a folytatását várja Gergényi főkapitány úrtól". A főpolgármester azt is elvárja a főkapitánytól, hogy minden eszközzel elejét vegye az október 23-aihoz hasonló rendőri túlkapásoknak. Demszky Gábor leszögezte, bízik abban, hogy a főkapitány ugyanazzal a határozottsággal fog eljárni a hatáskörüket túllépő, nem egyszer ok nélkül erőszakos rendőrök ellen, mint amivel megfékezte a törvénytelen zavargásokat.

Molnár Gyula, a fővárosi közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője üdvözli, hogy Gergényi Péter marad a budapesti rendőrfőkapitány. Molnár Gyula szerint a fővárosi rendőrség által elért eredmények elvesztek volna, ha teljesen új vezetése lett volna a testületnek - áll közleményében.

A politikus szerint Gergényi Péter "határozott arca" a rendőrségnek, és minden megnyilatkozása arról tanúskodik, hogy a jogállam követelményeinek megfelelő módon, az Alkotmány szabta keretek között kívánja biztonságosabbá tenni Budapestet. Molnár Gyula szerint a főkapitány nyugdíjba vonulása "rossz üzenetet hordozott volna", azt, hogy a rendbontók elleni fellépés nem volt jogszerű.

A rendőrség előtt álló feladatok óriásiak, Budapestet újra vonzóvá kell tenni a külföldi turisták előtt, s a befektetőknek is érezniük kell, hogy Budapest biztonságos. Ez a megkezdett út folytatásával lehet a legeredményesebb - írja a szocialista politikus, aki közleményében azt is elítélte, hogy a Fidesz "politikai játékszerré" tenné a főkapitány személyét, és magát a főkapitányi posztot.

Találgatások

A vasprefektus december 31-ével szeretett volna nyugdíjba vonulni és cáfolta, hogy az elmúlt hetek tüntetései és döntése között bármi összefüggés lenne.

Gergényit több támadás érte először az MTV ostrománál bénultan védekező rendőrök nem túl szakszerű irányítása, majd a későbbi tüntetések brutális intézkedései miatt. Gergényi a rendőrség felelősségét firtató kérdésekre azt válaszolta: a rendőrség a panaszokkal és a kártérítési igényekkel nem foglalkozik, akinek valami nem tetszik, az forduljon az ügyészséghez.

Felmerült, hogy Gergényi a BRFK más vezetőihez hasonlóan a kedvezőbb nyugdíj-feltételek miatt akart távozni posztjáról, bár ezt a hivatásos állományúak szolgálati nyugdíjrendszerének átalakítási terve egyelőre nem indokolta.

Volt olyan találgatás is, hogy a főkapitánynak a politikából lett elege. Ez legélesebben az országgyűlés október 31-i összevont bizottsági ülésén csúcsosodott ki, ahol a rendőri vezetők jelenlétében csapott össze a kormányoldal és az ellenzék az október 23-i tüntetésen történt rendőri intézkedés jogszerűségéről.

Marasztalták

Demszky Gábor személyesen próbálta maradásra bírni a főkapitányt, s Gyurcsány Ferencet levélben kérte arra, ne fogadja el a nyugdíjazási kérelmet. A főpolgármester szerint Budapestnek szüksége van egy jól felkészült rendőri vezetőre, s Gergényi Péter közel három és fél éves tevékenysége alatt a bűnüldözési statisztikák javultak. Ennek elismeréseként az önkormányzattól november 17-én Budapestért díjat vehet át a főkapitány.

Gergényi támogatása az SZDSZ-en belül is nézetkülönbségekhez vezetett. Bár Gusztos Péter is marasztalta volna a kemény főkapitányt, ő úgy vélte: Gergényinek, mint parancsnoknak meg kellene várnia a túlkapások kapcsán indult vizsgálatok végét.

A főkapitány maradását az SZDSZ is örömmel fogadta. Gusztos Péter szerint egyfelől sajnálatos lett volna, ha az intézkedések egészével kapcsolatos, méltatlan fideszes vádak miatt ment volna nyugdíjba a rendőri vezető, másrészt fontos, hogy a rendőri túlkapásokat megfelelően vizsgálják ki, és ha valakit felelősségre kell vonni, azt az akkor hivatalban lévő vezetők tegyék meg.

A főkapitány maradását szorgalmazta Gergényi Péternek írt levelében a Nagy Imre Társaság fővárosi szervezete is. A levél aláírói - Mécs Imre és Donáth Ferenc - szerint Gergényi megvédte nem csak az alkotmányos rendet, a törvényes kormányt, az ünnep nemzetközi vendégeit, hanem Budapest lakosságát is.