Lénárt László, az MSZP fővárosi ügyvezető alelnöke elmondta, jól haladnak a programok egyeztetésével, s egyetértésre jutottak abban, hogy az ötödik főpolgármester-helyettes főként a regionalizációval, az EU-integrációval és a városfejlesztés bizonyos kérdéseivel foglalkozna. Az öt helyettes közötti konkrét munkamegosztásról, illetve a személyekről a következő tárgyalási fordulóban, pénteken egyeztetnek majd. Lénárt László ennek kapcsán fontos céljukként említette annak elérését, hogy a szabad demokrata gazdasági főpolgármester-helyettes a jövőben szigorúan csak a pénzügyeket intézze, s ne rendelkezzen a továbbiakban az olyan jellegű plusz hatáskörökkel, mint a kormány kancelláriaminisztere.
Bőhm András, az SZDSZ frakcióvezetője a megbeszélésről nem kívánt részleteket közölni. Azt azonban megerősítette, hogy a jövőben öt főpolgármester-helyettes lenne, a köztük lévő feladatmegosztásról azonban még tárgyalnak. A politikus szerint a jövő héten szerdán a rendkívüli közgyűlés előtt aláírhatják az újabb koalíciós szerződést. Mindkét képviselő úgy véli, hogy az ellenzék által javasolt 14 bizottságos struktúra helyett várhatóan a koalíció 21 bizottságos javaslatát fogadja majd el a közgyűlés jövő hét szerdán.