Orbánnak nem felelnek meg a szópárbaj feltételei

2005.07.05. 11:00
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elfogadta a Magyar Televízió feltételeit a Fidesz elnökével folytatandó vitára. Orbán Viktor szerint értelmetlen számháborút folytatni, és inkább a parlamentben vitázna a sajtó nagy nyilvánossága előtt.

A Magyar Televízió hétfőn levélben tett javaslatot Gyurcsány Ferenc kormányfőnek és Orbán Viktor Fidesz-elnöknek az általuk tervezett nyilvános vita menetére, jelentette be Csorba Mária, az MTV pr-menedzsere. Míg a kormányfőnek megfeleltek a köztévé által ajánlott feltételek, az ellenzéki párt vezetője nemet mondott.

Sorsolással indulna

A közszolgálati televízió tervezete a jelenlegi és volt miniszterelnök "számpárbaja" 90 percig tartana, a vitát pedig az MTV vágatlanul, élő adásban akár főműsoridőben közvetítené. Csorba Mária tájékoztatása szerint a közszolgálati televízió az javasolja, a kormányfő és a Fidesz elnöke a vitát sorsolás alapján kezdené, amely alapján előbb az egyik, majd a másik résztvevő szembesítené hét-hét állítással partnerét úgy, hogy mind a kérdésre, mind pedig a válaszra két-két perc állna rendelkezésre, a kérdezőnek pedig egy percben viszontválaszra lenne lehetősége. A gazdasági vita végén, a műsor utolsó 20 percében a moderátor kérdéseire adnának választ a partnerek, végül pedig mindkét fél egy-egy percben értékelhetné az elhangzottakat.


A hely már megvan: a parlament Munkácsy-terme

Még nem találkoztak nyilvánosan

A kormányszóvivő Gyurcsány Ferenc nevében az MTV feltételeinek nyilvánosságra hozatalával egyidőben bejelentette, a kormányfő elfogadja a javaslatot. Orbán Viktor viszont kisebb gondolkodási idő után visszautasította a köztévé feltételeit, és kedden délután saját feltételekkel állt elő.

"Mivel a választási kampány ideje még nem érkezett el, meglátásunk szerint moderátorra, szabályokra, időkeretre és stúdiókörülményekre nincs szükség" - fogalmazott a Fidesz közleménye, amely szerint az MTV nem biztosít elég nyilvánosságot egy ilyen vita megrendezésére, ezért más médiumok jelenlétéhez is ragaszkodnak.

Mint emlékezetes, az ország gazdasági állapotáról szóló "számháborút" Gyurcsány Ferenc kezdeményezte hétfőn délelőtt parlamenti felszólalásában. Orbán Viktor elfogadva a kihívást arra tett javaslatot, hogy a rendszerváltás utáni miniszterelnökök pénteki találkozója után rendezzék meg a vitát. Ha létrejön, akkor a pénteki szópárbaj lesz az első nyilvános megmérettetés a két politikus között.