Fidesz: Happy End helyett Happy Film az MTV-nél
A miniszterelnök nevelt lányának egyre több műsorideje van az m1-en - kifogásolja a Fidesz. A nagyobbik ellenzéki párt szerint a helyzet hasonló a Happy End, illetve az Ezüsthajó korábbi köztévés működéséhez. A két Fidesz-közeli cég akkori szereplését komoly médiafigyelem övezte. Tornóczky Anita szerint cége, a Happy Film Kft. nem a kormányváltásnak, hanem az MTV - még az Orbán-kormány idején kinevezett elnökének - köszönheti üzleteit.
Tévéközeli cégek
A Fidesz mai sajtótájékoztatóján Szalai Annamária azt kifogásolta, hogy Tornóczky Anita egyre többször jelenik meg az m1 produkcióiban. Szerinte a korábban sokat kritizált Happy End- és Ezüsthajó-szerződésekhez hasonlóan most - az új kormánynak köszönhetően - a Happy Film Kft. került kivételezett helyzetbe a köztévénél. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Hajdu Péter és Tornóczky Anita közös cége által jegyzett Névsor című műsor hamarosan a havi adás helyett valószínűleg már kéthetente kerül a képernyőre, és kifogásolta azt is, hogy a Medgyessy-lány közreműködésével készített Roadshow a szokásoktól eltérően előre kapott meg 10 millió forintot a költségekre.
100 perc 50-es árban