Ingó-bingó Horn Gyula

"Szeretettel köszöntjük vendégeinket Horn Gyula születésének 75. évfordulója alkalmából rendezett fogadáson!" Ez a felirat fogadta a Magyar Nemzeti Galéria C épületébe betérő látogatókat Horn Gyula 75. születésnapjára rendezett buliban. Magyarország első MSZP-s miniszterelnöke még életében legendává vált, legalábbis a meghívottak zömét kitevő szocialista országgyűlési képviselők körében.

Itt van mindenki, aki számít, a baloldalról. Medgyessy Péter és Juszt László egy autóval érkezik, Kovács László az ünnepelttel beszélget, Gyurcsány Ferenc Klára asszony oldalán, Nyers Rezső, a párt első elnöke egy sarokban szerényen meghúzódva, satöbbi.

Feltűnő volt, hogy Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter, hátsóján még ott van a tojáshéj, az ünnepelt asztalánál kapott helyet, Gyurcsány, Lendvai Ildikó frakcióvezető, no meg a két nagyágyú, Hans-Dietrich Genscher és Mihail Gorbacsov társaságában, miközben Szekeres Imrét, Kiss Pétert vagy éppen Medgyessyt és Kovács Lászlót másik asztalhoz ültették.

Az élő legendát köszöntő kisfilmben híres európai politikusok méltatják Horn érdemeit, a közönség kétszer nevetett fel. Az egyik fotón az óriás Helmut Kohllal fog kezet, a másikon focimezben van. Amikor Genscher tűnik fel a vetítővásznon, Takács Albert Genscherhez fordul, és mintha ezt mondaná: "Jé, a bácsi van a TV-ben!"

Koncz Gábor színész, aki emlékeink szerint a Munkáspárt Kádár-megemlékezésein és kongresszusain szokott Szózatot és József Attila-verseket szavalni, a Horn-születésnap kedvéért szakított a kommunistákkal, hogy elszavalhassa az ünnepelt kedvenc versét Rudyard Kiplingtől.

Az úri közönség nem szokott hozzá az efféle mulatsághoz, a vers harmadik soránál, amikor Koncz azt mondja, hogy "Ezzel menetelnélek köszönteni tíz év múlva", nagy tapsban tör ki.

Nem bírnak magukkal, na, látszik, hogy most aztán meg akarják mutatni országnak-világnak, hogy csak azért is megünneplik Horn Gyula 75. születésnapját, méghozzá a kitüntetést megtagadó Sólyom László hivatalának, a Sándor palotának a szomszédságában.

Lendvai Ildikó frakcióvezető eljátszik a gondolattal: mi volna, ha Gyula növény volna (erős fa, mély gyökerekkel, hosszú árnyékkal), állat volna (igazi, villámgyorsan mozduló nagyvad), tárgy volna (olló, amivel a vasfüggönyt és a múltját is átvágta).

És jön az üzenet Sólyomnak, akinek a "tévedése bizonyára őt is gyötri".

Genscher – a liberális szabaddemokraták külügyminisztereként vált világhírűvé, 1974-től 1992-ig vezette a német diplomáciát – túl a nyolcvanon is jólétben nevelkedett nyugatnémet úriember benyomását kelti. Keleten született pedig, nem mintha ennek akkor még bármi jelentősége lett volna, tagja volt Hitler ifjúsági szervezetének, mint annyian a kortársai közül, és 1945-ben, a harmadik birodalom bukásának évében még a náci pártba is belépett, vélhetően nem önként és dalolva.

Vagyis bizonyára nem ítéli el oly mélyen Horn karhatalmista múltját, mint a hazai jobboldal, bár kíváncsiak lennénk, mit szólna az MSZP egy olyan fideszes politikushoz, aki 1944-45-ben, kényszerből bár, de a nyilaspárt tagja volt.

A közönségnek játszik, rögtön az elején leszögezi: "Nem árt, ha jön valaki, és kívülről mondja el, milyen büszke lehet egy ország nagy fiára". Nagy taps, az MSZP-s képviselők egymás tekintetét keresve bólogatnak, arcukra az van írva: bárcsak hallaná ezt Sólyom László is. A volt külügyminiszter a beszédét frappánsan zárja: "Horn Gyula aránylag fiatal, és még csak most jön a java."

Az ám, és mit csinál a laudációk közben Horn Gyula? Idegesen fészkelődik az asztalnál, a dohányosok izgágasága ez, néha kimegy, zsebéhez nyúl, de minduntalan utána sietnek, egyszer maga a miniszterelnök, végül sikerül meglógnia, de ne szaladjunk ennyire előre, mert jön Gorbacsov, aki már köszönésével (Dobrüj vecser!) vastapsra ragadtatja az MSZP-s vendégsereget.

A műsorvezető Szily Nóra szemérmesen volt szovjet elnökként konferálja be, kétségtelenül jobban hangzik, mint az, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára.

Gorbacsovot, ezt a sztavropoli gépszerelősegédből lett pártfőtitkárt hazájában éppen annyira utálják, mint amennyire a világban dicsőítik. Az 1996-os elnökválasztáson 0,5 százalékra volt jó csupán, mivel a választók az ő nyakába varrták a szovjet birodalom szétesését.

Bukása után nem sokat tanult, legalábbis beszéde alapján megrekedt a történelmet örök fejlődésnek hívő vulgár marxizmusnál. A magyar történelem Gorbacsov olvasatában: 1956-ban a Szovjetunió beavatkozása törvényszerű volt, de akadtak nagyszerű férfiak, akik kivonszolták Magyarországot a kátyúból, és a helyes irányba terelve folyamatosan fejlesztették és demokratizálták, majd a keleti blokk legfejlettebb államaként beléptették az EU-ba. Ezek az emberek, ugye, a kommunistából lett szocialisták, sőt, szociáldemokraták. Hogy közben kivégeztek pár száz embert? Néhány százezer meg nyugatra disszidált? Másoknak meg az itthoni posvány nyomorította meg az életét?

A 85 éves Göncz Árpád – 1958-ben életfogytiglani börtönre ítélik – ekkorra már elment.

Ahol Gorbacsov abbahagyta, Gyurcsány ott folytatja. Mennyiben a régi vezetők személyes felelőssége, és mennyiben zsákutca az 1990 előtti magyar történelem? Ezt feszegeti, a válasz: a történelmet nemcsak érteni, érezni is kell. "Akik ma hetykén ítélnek, azok keveset értenek abból, hogy micsoda teljesítmény átértékelni magunkat és az ország élére állni" – mondja. (Ennél már csak egy nagyobb teljesítmény lehet: átértékelni magunkat és nem akarni az ország élére állni.)

A miniszterelnök finoman üzen a renitens Szili Katalinnak is, aki amúgy nem volt a teremben: az nem volt törvényszerű, hogy a baloldal 1990-ben nem a nacionalista befelé fordulást választotta, hanem, Gyurcsány szavaival élve, a nemzeti progresszió útját. "Még mindig van a baloldalon is, akit kísért a múlt" – mondja.

Gorbacsov, mint az este összes szónokával, az asztalhoz visszatérő Gyurcsánnyal is koccint, mintha ez is benne lenne az egyébként borsos napidíjában. Tortát tolnak be, rajta a 75-ös számmal, közben Palya Bea énekli a Serkenj felt (tudják, Ingó-bingó zöld fűszál) a Budapester Klezmer Banddel: "Amennyi fűszál van, A tarka mezőbe', Annyi áldás szálljon, Horn Gyula fejére."

A szocialista vendégsereg az ünnepelt nevét skandálja: "Gyula, Gyula!" És Gyula a mikrofonhoz lép. Néhány szocialista vezető és a protokollfőnök ereiben meghűl a vér, erről a beszédről nem volt szó.

"Gorbacsov olyan életutat tett meg, amit más senki – mondja. – Neki köszönhetjük, hogy itt vagyunk, és ilyen viszonyok között élünk. Inkább feladott mindent, hogy megvédje az igazságát. Neki köszönhetjük, hogy Magyarország maga döntött a társadalmi és politikai viszonyairól." (Az iskolások sajnálhatják, hogy nem a politikusok írják a történelemkönyveket, a Szovjetunió felbomlásáról elég lenne ennyit bebiflázni, a többi okkal, például a birodalom gazdasági összeomlásával, mit sem törődve.)

Horn szerint két szót kell realizálni (feszült csend): stratégiai kooperáció. Huszonegy kitüntetést kapott életében, nem dicsekvésből mondja, ezt úgyis mindenki tudja. De ez a kinevezés, azaz kitüntetés (az elszólást nagy nevetés fogadja, Gyurcsányé kissé kényszeredett), illetve annak elmaradása fáj neki, volt olyan éjszaka, amikor róla álmodott.

Ezek a renegátok, mondja Horn, azoknak az embereknek az életútját kérdőjelezik meg, akik a rendszerváltáson túl is baloldaliak maradtak, utálja a kaméleonokat, pláne azokat, akikből a pénz csinált embert, öklükkel fenyegetőznek, miközben két szalmaszálat nem tettek keresztbe. A magyar baloldal nélkül nincs további fejlődés, és így tovább, a beszéd a vége felé követhetetlenné válik. Előbb a protokollfőnök próbál véget vetni azzal az indokkal, hogy közös fotó készül a jelenlévőkről, majd Gyurcsány megy az emelvényhez. "Nem szenvedsz a szerénység betegségétől" – mondja még neki Horn, de a miniszterelnök boldog hetvenedik (sic!) születésnapot kívánva beléfojtja a szót.

A vendégeket közös fotózásra szólítják az előtérbe. A nagy kavarodást kihasználva Horn elslisszan, a kétszáz vendég a lépcsőn elfoglalja a kijelölt helyét, szemben a fotósok és operatőrök serege, Genscher, Gorbacsov, Nyakó István és a többiek fegyelmezetten állnak a helyükön, az ünnepelt sehol.

Eltelik így egy perc, kettő, öt, tíz, tizenöt.

És megjön Horn. Megkönnyebbült sóhaj. A baloldal istent avatott.