Szeretlek, Horn Gyula, tényleg, komolyan
További Belföld cikkek
-
Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén
- Több mint kétszáz lakost vert át elektronikai eszközökkel egy martélyi férfi
- Nem csengett még le a békéscsabai vécéügy, a polgármester is megszólalt
- Jogállamiságot is vizsgáló holland delegáció érkezett Magyországra
- Karácsony Gergely: Párbeszéd-képtelenség uralkodik a pártok között a fővárosi témákban
Tömény jókívánság-folyamot csatornázott be honlapjára a szocialista párt az intézményesedett 75. születésnap alkalmából. Egy nappal a nagy nap előtt az MSZP-s honlapon jelent meg egy külön Horn Gyula-szájt, ahol a szocialisták idősebb generációjának prominensei a fiatalokkal együtt teljes nyíltsággal vallanak videónyilatkozatokban a "miniszterelnökről". Külsősként Dávid Ibolya, Kuncze Gábor és Torgyán József is gratulál.
A legmelegebb jókívánság Nyakó Istvántól érkezett. Az MSZP szóvivője miután az 1994-es szörnyű balesetre emlékezett, amely lényegében sajtósként összehozta őt Hornnal (miskolci BIT-esként ő vihette be pártmegbízás alapján a napi sajtóválogatást a miskolci kórházban fekvő pártelnöknek) a kamerába fordulva teljes közvetlenséggel vallott: "szeretlek Horn Gyula, tényleg, komolyan".
A leghumánusabban Baja Ferenc közelített. "Horn Gyulát emberként ismertem meg legelőször". Bajának a legnagyobb élményt az nyújtotta a sok munkával és sok konfliktussal töltött év során, hogy egyszer belenézhetett közelről Horn szemébe, amikor az nagyon szűken nézett ki belőle, mert "oda nagyon keveseket enged be".
Kovács László hosszan sorolta azokat az életrajzi pontokat, ahol az 1970-es évektől követője lehetett Horn Gyulának. Az EU-biztos ma úgy gondolja, mindenkinek, a pártnak és az országnak is jó, hogy Horn született előbb, mert ha fordítva történt volna, nem biztos, hogy Horn is ugyanannyit tudott volna tanulni tőle, mint amennyit ő tanult tőle.
Torgyán József azért kívánt hosszú életet az ex miniszterelnöknek, akit 1994 és 1998 között mindenképp le akart mondatni, hogy "megérhesse még azt, amikor egy konzervatív keresztény kormány felvirágoztatja az országot". A hosszú élethez jó egészség és rossz memória kell, Hornnak az egyik megvan, ezért az egykori kisgazda csak jó egészséget kívánt. Egyetlen körmondatban.
Gyurcsány Ferenc Horn fizikai teljesítményeit dicsérte: "a hétszázát, milyen tempót diktál még az öreg!" Évekig nem tudott összefutni Hornnal a Margitszigeten, holott mindketten odajárnak futni. Egy esős napon viszont meglátott egy furcsa látványt nyújtó esernyős beöltözött futót, aki már csak gyalogolt. Az utód szerint viszont majdnem olyan gyorsan ment, mint ahogy ő futott, ezért alig bírta utolérni. Gyurcsány a jó isten áldását kérte a "kedves Gyulára".
A többit itt.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben
A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.
március 21., 15:11
- Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
március 21., 15:14
- Belföld
Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén
A szolgáltató köteles a lakosság számára megfelelő minőségű ivóvizet biztosítani.
tegnap, 21:57
- Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa
Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.
március 21., 15:30
- Belföld
Megérkezett Kaposvárra Andrzej Duda – A lengyel elnök a lengyel–magyar barátság napja alkalmából jött Magyarországra
A napot egy ünnepi gálaműsor zárja majd.
március 21., 12:00
- Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője
A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.
március 21., 12:12
- Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós
Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.
tegnap, 21:02
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
tegnap, 15:55
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
- Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
tegnap, 18:58
- Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását
A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.
március 21., 11:08
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből
A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.
március 21., 10:55
- Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
- Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak
A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.
március 21., 10:51
- Belföld
Egy tragédiából született országos mozgalom hozza el a változást az iskolákba
Felmutatták a piros lapot.
március 21., 10:51
- Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára
A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.
március 21., 10:14
- Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444
A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.
március 21., 10:42
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 21., 10:06
- Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
tegnap, 19:22
- Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét
Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.
március 21., 13:01
- Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi
A férfi ittas állapotban került kórházba.
március 21., 12:26
- Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek
OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.
tegnap, 19:00
- Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá
Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.
március 21., 11:19
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
tegnap, 06:00
- Címlapon
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar
Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.
tegnap, 21:02