![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Clinton Al Gore támogatására szólított fel
"Amerika sikere nem véletlen volt, hanem tudatos választás eredménye" - mondta Clinton a Los Angeles-i demokrata pártgyűlés nyitóestjén elhangzott beszédében, utalva rá, hogy az erős gazdaság és az alacsony munkanélküliség a demokrata adminisztráció érdeme. Több mint negyvenperces beszédében Clinton kritizálta a republikánusokat is, akik szerint kormánya lehetőségek sorozatát szalasztotta el, és nem felelős az elmúlt évek eredményeiért. Az elnök kijelentette, hogy ha Al Gore-t megválasztják novemberben, úgy folytatódik majd a sikeres politika. "Al és én szorosan együttműködtünk az elmúlt nyolc évben. Minden helyzetben
számítani lehetett rá." - tette hozzá az elnök, és kiemelte Gore a
megszokottnál jóval aktívabb szerepét a kormányzati munkában.
Hangsúlyozta: a jelenlegi alelnök tapasztalt, megfontolt, vezetésre
alkalmas ember, aki alkalmas arra, hogy átvegye az irányítást, és
megvalósítsa azokat a programokat, amiket neki nem sikerült. Clinton
egyben bírálta a republikánusokat, mert szerinte programjuk felelőtlen
és átgondolatlan.