Kulcsár Attila szerint Bácskai János korrekten járt el

MTI
2005.10.17. 11:27
Bácskai János korrekten járt el, végezte a munkáját - mondta Kulcsár Attila a maffiaellenes központ korábbi vezetője ellen indult büntetőügy megismételt eljárásán hétfőn Szegeden, a Csongrád Megyei Bíróság Katonai Tanácsa előtt. A K and H Equities Rt. befektetési tanácsadó üzletágának korábbi vezetőjét tanúként hallgatták meg az ügyben. Kulcsár emlékezete szerint 2003. június 25-éig nem beszélt arról Bácskai Jánosnak, hogy bűncselekmények történtek a brókercégnél; ha mégis, akkor kizárólag a Pannonplast-részvények felvásárlásával kapcsolatos szabálytalanságokról tájékoztatta a tábornokot. A K and H-ügy nem került szóba kettejük beszélgetésén. A tábornok semmilyen előnyt, szolgáltatást nem kért - mondta Kulcsár Attila. Hozzátette: ő sem kínált Bácskai Jánosnak semmit. Ügyvédi kérdésre közölte, a maffiaellenes központ korábbi vezetője korrekten járt el, végezte a munkáját. A K and H Bank korábbi ügyvezetője arra az ügyészi kérdésre, kért-e segítséget Bácskai Jánostól, nem kívánt válaszolni, és szintén megtagadta a választ abban a kérdésben, hogy kettejük között egy telefonbeszélgetésben elhangzott-e, ő "fogható valamiben". Bácskai János tábornokot, a maffiaellenes központ korábbi vezetőjét Kulcsár Attilával összefüggésben bűnpártolással vádolja a katonai ügyészég. Korábban, első fokon, a Fővárosi Bíróság kimondta a vádlott bűnösségét és lefokozta. Az ítélőtábla megalapozatlanság és eljárási szabálysértések miatt azonban hatályon kívül helyezte a nem jogerős döntést és a új eljárás lefolytatására a Csongrád Megyei Bíróság Katonai Tanácsát jelölte ki.