![Megvan a magyar küldöttség első érme: Muhari Eszter drámai fordítással harmadik női párbajtőrben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57490/574903/57490351_4252339_fbef88c68a0393b9406933a0f85ee08d_wm.jpg)
Nyomoznak Gyenesei elnöksége idején történt visszaélések miatt
Két nyomozás is indult Somogy megyében olyan visszaélések miatt, amelyek a jelenlegi önkormányzati miniszter, Gyenesei István elnöksége idején történtek. Az egyik fiktív szerződések, a másik pedig egy közbeszerzési ügy miatt. A Somogy Megyei Közgyűlés - amelynek korábban Gyenesei István volt az elnöke - két ügy miatt tett feljelentést nemrég ismeretlen tettes ellen. Egyszer azért, mert kiderült: a megyei közgyűlés nevében a korábbi közgyűlési elnök Gyenesei István, 2000. december 28. és 2006. március 31. között több olyan tanácsadói szerződést is kötött, amelyeknél a gyanú szerint nem történt tényleges, valós teljesítés - tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében Jakó Gergely, a Somogy Megyei Önkormányzat Alelnöke. Az ügyben a Kaposvári Rendőrkapitányság nyomoz.
A másik feljelentést a hivatal egy közbeszerzés körülményei miatt tette, amelyet egy magánklinikával kötött a korábbi, Gyenesei István vezette önkormányzati vezetés. Az ügyben a vámosok nyomoznak jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt. Gyenesei István egyik ügyben sem gyanúsított, az eljárások ismeretlen tettes ellen folynak.