VÉGE F csoport
90+6'
Hollandia 2
Japán 2
június 15. 01:00 E csoport
'
Elefántcsontpart
Ecuador
június 15. 04:00 F csoport
'
Svédország
Tunézia
június 15. 18:00 H csoport
'
Spanyolország
Zöld-foki Köztársaság
Csapat
M
Gy
D
V
Lg
Kg
P
1
1
0
0
2
0
3
1
1
0
0
2
1
3
1
0
0
1
1
2
0
1
0
0
1
0
2
0

Kovács, Medgyessy és Németh közül választanak a szocialisták

Index
2001.04.10. 09:25
A tegnapi zárt elnökségi ülést követően Kovács László, Medgyessy Péter és Németh Miklós jelölésének kérdésével foglalkozik az MSZP elnöksége a jövőben - nyilatkozta az Indexnek Kovács László pártelnök, miután az elnökség meghallgatta Juhász Ferenc alelnök beszámolóját a szándéktisztázó beszélgetésekről. Kovács László hangsúlyozta, a döntéskor figyelembe vették, hogy Nagy Sándor szocialista frakcióvezető korábban bejelentette visszalépését. Mindez azt jelenti - fogalmazott Kovács - hogy a három politikussal sor kerül egy-egy konzultációra, melynek során részleteznék elképzeléseiket és az elnökség is megfogalmazná elvárásait. Kovács László hozzátette, a jelöltek ezután hasonló megbeszélésen vesznek részt a párt országos választmánya előtt is, ezt követően kerül sor a párt kongresszusi küldött csoportjaival, platformjaival, tagozataival és országgyűlési frakcióval történő konzultációra a jelöltek személyéről, illetve annak felmérésére, hogy mekkora lehet az egyes jelöltek társadalmi támogatottsága. A kormányfő-választási folyamat a jövőben gyorsabb ütemben fog haladni, hogy az MSZP minél hamarabb a nyilvánosság előtt mutathassa meg Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök méltó kihívóját.