![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Országimázs levél a BBC-nek
A kormány országimázsközpontja levelet írt a BBC vezetőségének, a brit közszolgálati csatornán március 17-én levetített 'Az Apokalipszis négy lovasa' című dokumentum-sorozat harmadik részével kapcsolatban. Mint ismeretes a filmben Magyarországot a nemzetközi bűnözés terjeszkedésének mintaországaként mutatják be. A levél az ominózus riport megalapozatlan állításaikra és téves következtetéseire hívta fel a figyelmet. Az országimázs központ megfogalmazása szerint ,,a film készítői ezúttal elavult, 1994-1997 között történt eseményekre alapozva 2000-ben a korrupció és a szervezett bűnözés európai fellegváraként mutatták be Magyarországot. A film központi témájaként szereplő olajügyekről az elmúlt két-három évben már alig beszélhetünk ugyanis. A jogszabályi változásoknak köszönhetően az olajjal kapcsolatos bűncselekmények száma egyértelműen csökkenő tendenciát mutat." A levél arra hívja fel a figyelmet, hogy Magyarország az elmúlt két évben jelentős lépéseket tett a szervezett bűnözés elleni küzdelemben, illetve hogy Tony Blair a drogellenes harc példájaként említette Magyarországot.