Roma tanácsot vezet Medgyessy

Népszabadság
2002.07.11. 08:29
Medgyessy Péter kormányfő lesz az elnöke a szeptember elején megalakuló roma koordinációs tanácsnak. Az erről szóló előterjesztés a tervek szerint ezen a héten a kormány elé kerül. Az előző kormány idején működő cigányügyi tárcaközi bizottság szerepét néhány hónapon belül a roma koordinációs tanács veszi át. Teleki László szocialista képviselő, a Miniszterelnöki Hivatal nemrégiben kinevezett cigányügyi államtitkára elmondta, hogy a testület létrehozásáról előreláthatóan a legközelebbi ülésén dönt a kormány.

A fideszes kabinet idején működő cigányügyi bizottság vezetője Dávid Ibolya igazságügy-miniszter volt, ám az MDF-es politikus évekig nem jelent meg a testület ülésein. A szeptember elején alakuló új koordinációs tanács elnöke Medgyessy Péter kormányfő, helyettese Teleki László lesz. A testületet legalább negyedévente összehívják majd, a miniszterelnök egy évben két alkalommal vesz részt a tanács munkájában.

A roma koordinációs tanács a kormányzat cigányügyi stratégiájának előkészítésében és végrehajtásában, a minisztériumok tevékenységének összehangolásában kap feladatot - mondta Teleki. A 21 fős testület összetételéről a kormány még nem határozott, de biztosra vehető, hogy a tanácsban nem cigány szakértők is helyet kapnak: az államtitkár számít például Csongor Annának, az Autonómia Alapítvány igazgatójának a közreműködésére. Az üléseken Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány vezetője, a kormányfő cigányügyi tanácsadója is részt vesz.