Csányi Sándor kitünteti Horn Gyulát

2007.07.06. 15:43
Amit nem tett meg Sólyom László, azt megtette az OTP első számú vezetője. Csányi Sándor Fáy András-díjat adott 75. születésnapja alkalmából Horn Gyula volt miniszterelnöknek.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, egyetértésben a bank legfelső vezető testületeinek tagjaival, az OTP Bank által adományozható legmagasabb elismerésben, Fáy András-díjban részesíti Horn Gyulát 75. születésnapja alkalmából.

Privatizációs érdemek

"Horn Gyula 1994 és 1998 között a Magyar Köztársaság miniszterelnökeként kormányának megalakításától kezdve a szakmai közvélemény jelentős részének ellenvéleményével szemben következetesen támogatta az OTP Bank privatizációs stratégiáját. Horn Gyula személyes döntésének jelentős szerepe van abban, hogy megvalósulhatott az a privatizációs modell, amellyel mára az OTP Bank a volt szocialista országok egykori állami pénzintézetei közül egyedüliként független maradt, meghatározó szerepet vállalt a pénzügyi szolgáltatások színvonalának emelésében, valamint a magyar tőkepiac kialakulásában és fejlődésében" - áll a bank közleményében.

Az eredményes privatizációs folyamat teremtett alapot ahhoz, hogy mára az OTP Csoport a közép-kelet-európai régió meghatározó pénzügyi vállalata, amely 9 országban mintegy 1300 bankfiókon és az elektronikus csatornákon keresztül 11 millió ügyfelet szolgál ki, kapitalizációja meghaladja a 12 milliárd eurót. A bankcsoport magyarországi és nemzetközi sikerei közvetetten az ország elismertségét erősítik, amelyben ily módon a korábbi miniszterelnök szerepének jelentősége elvitathatatlan, olvasható az OTP közleményében.

Két hete a középpontban

Két hete szinte az egész ország tudja hogy hány éves Horn Gyula. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ugyanis nemrég levélben azt javasolta Sólyom László köztársasági elnöknek, hogy tüntesse ki Horn Gyulát 75. születésnapja (július 5.) alkalmából, a külügyminiszterként és a miniszterelnökként az ország érdekében végzett tevékenységéért.

Sólyom azt mondta, megvárja, amíg az Alkotmánybíróság eldönti, hogy kötelessége-e automatikusan végrehajtania azokat a kitüntetési javaslatokat, amelyekkel nem ért egyet. Az államfő ugyanis rögtön egyértelművé tette, 1956-os szerepvállalása miatt aggályosnak tartja Horn Gyula kitüntetését.

Az Alkotmánybíróság a héten hozott határozatában kimondta, hogy az államfő megtagadhatja kitüntetések átadását, és ahogy várható volt, Sólyom László élt is ezzel a lehetőséggel, és visszautasította Gyurcsány Ferenc javaslatát.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén

Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén

A szolgáltató köteles a lakosság számára megfelelő minőségű ivóvizet biztosítani.

tegnap, 21:57

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.

március 21., 15:34

  • Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.

március 21., 06:05

  • Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.

tegnap, 21:02

  • Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Az adást végül megszakították.

március 21., 16:19

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

tegnap, 15:55

  • Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.

március 21., 11:32

  • Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.

tegnap, 18:58

  • Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

tegnap, 19:22

  • Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.

március 21., 07:44

  • Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.

tegnap, 19:00

  • Címlapon
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.

tegnap, 21:02

  • Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.

március 21., 10:55

  • Címlapon
Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják

Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják

A rapper szerint veszélyes dolgok ömlenek ránk az internetről.

tegnap, 18:00

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

tegnap, 14:28

  • Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.

március 21., 13:01

  • Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.

március 21., 14:24

  • Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

A férfi ittas állapotban került kórházba.

március 21., 12:26

  • Címlapon
Újra felbukkant a vírus Magyarországon, korlátozó intézkedéseket vezettek be

Újra felbukkant a vírus Magyarországon, korlátozó intézkedéseket vezettek be

Nagy István ismertette a korlátozásokat.

tegnap, 18:59

  • Címlapon
Nagy Ervin szerint felesleges hangulatkeltés Karácsony Gergely kijelentése

Nagy Ervin szerint felesleges hangulatkeltés Karácsony Gergely kijelentése

A színész elárulta, melyik alapítvány kuratóriumába delegálná a Tisza Párt.

tegnap, 21:10

  • Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.

március 21., 05:59

  • Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.

március 21., 11:19

  • Belföld
Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára

Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára

Az elkövetőket letartóztatták.

március 21., 09:38