Az Akadémia elé akarja a kancellária a műjégpályát
A Magyar Tudományos Akadémia előtti parkolóba költöztetné a Kossuth térről a téli szüneti ideiglenes műjégpályát a Miniszterelnöki Hivatal, tudtuk meg.
A kancellária – ahogy 2002 óta minden télen – a Parlament előtti parkolóban akarta idén is felépíttetni a jégpályát, de ezt a rendőrség – ami október 23-án műveleti területté nyilvánította a Kossuth teret – biztonsági okokra hivatkozva nem hagyta jóvá.
A kormány ezután négy másik helyszínt jelölt ki, hogy majd ezek közül választja ki a jégpálya új helyét. A javaslatok közt az Ötvenhatosok tere (volt Felvonulási tér), a Millenáris park, a Petőfi és a Lágymányosi híd között Budán lévő Infopark és az Akadémia előtti parkoló volt.
Az Index nem reprezentatív szavazásán ez utóbbi helyszín kapta a legkevesebb szavazatot, úgy tudjuk, a Miniszterelnöki Hivatal mégis erre a helyszínre kért engedélyt a Fővárosi Önkormányzattól.
A Miniszterelnöki Hivatal a Parlament előtti jégpályával kapcsolatos ajánlati felhívását – a közbeszerzési törvény előírásainak megfelelően – visszavonja, és az úgynevezett nem az ajánlatkérő mulasztásából eredő rendkívüli sürgősség miatt hirdetmény közzététele nélküli, tárgyalásos közbeszerzési eljárást indít „Jégpálya a Lánchídnál” címmel.
Az új közbeszerzési eljáráson való részvételre a Miniszterelnöki Hivatal meghívja azokat a cégeket, amelyek már felvették az előző ajánlattételi csomagot, továbbá a 2005. évi jégpálya közbeszerzési felhívására jelentkezett cégeket és a 2004. évi győztes vállalkozót.
A Miniszterelnöki Hivatal a döntésről tájékoztatta a Magyar Tudományos Akadémiát, a Fővárosi Közgyűlésnél pedig kezdeményezte a Roosevelt téri parkolóra szóló területfoglalási engedélyt.
A közgyűlés hozzájárulása esetén december 23-tól január 2-ig lesz látogatható a Lánchídnál az ingyenes, 25- ször 45 méteresre tervezett műjégpálya.