Két koalíciós javaslat az állambiztonsági múltról

2002.06.24. 20:40
A Fidesz és az MDF egy törvénymódosításra, az MSZP és az SZDSZ két új jogszabály elfogadására tett javaslatot az egykori titkosszolgálati tevékenység feltárása érdekében.
Az MSZP az SZDSZ-el közösen önálló törvényjavaslatot nyújt be a közéleti szerepet beltő személyek állambiztonsági múltjának nyilvánosságra hozataláról - jelentette be Lendvai Ildikó, szocialista frakcióvezető a képviselőcsoport hétfői ülése után.

Vizsgált kör

A politikus elmondta, hogy indítványuk szerint az egykori III/III-as és III/IV-es csoportok, vagyis a belső elhárítás és a katonai elhárítás vonatkozásában nemcsak közéleti szereplők, hanem mindenki esetében nyilvánosságra hozhatóak legyenek a dokumentumok. Az összes többi csoporttal, tehát a kémelhárítással, a hírszerzéssel, és a technikai személyzettel együttműködő emberek dossziéi csak akkor lesznek nyilvánosak, ha az illetők a rendszerváltás után valamilyen közéleti szerepet, posztot töltöttek be.

Bírók helyett bizottság

A javaslat szerint a törvény hatálya alá tartoznának az államfő mellett többek között a kormány tagjai, az alkotmánybírók, az országos hatáskörű szervek vezetői, polgármesterek, az állami költségvetési támogatásra jogosult pártok vezetői, valamint a Magyarországon bejegyzett egyházok országos és területi vezetőin kívül a média közszolgálati és kereskedelmi média irányítói is.

A vizsgálatokat nem átvilágító bírók, hanem a Miniszterelnöki Hivatalon belül létrejövő tényfeltáró-bizottság végezné.

Mindenkinek támogatnia kellene

Lendvai Ildikó elmondta, a készülő jogszabály úgynevezett feles törvény lesz, ahhoz azonban, hogy az országgyűlés sürgősséggel tárgyalja, a parlament 4/5-nek, tehát az ellenzéki pártoknak is támogatniuk kellene.

Arra a kérdésre, hogy az MSZP támogatja-e az MDF vizsgálóbizottságra vonatkozó előterjesztését, az MSZP frakcióvezetője úgy válaszolt, ők minden esetben házszabály-szerűen járnak el. Vagyis amennyiben az előírásoknak megfelel az indítvány, akkor nem gátolják azt.

A kormányoldal egy másik törvényjavaslatot is benyújt. Ez létrehozná az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárát. Az intézményt a nemzeti kulturális miniszter irányítaná és felügyelné.

Az SZDSZ vizsgálóbizottságot akar
Az SZDSZ ügyvivői testülete és parlamenti frakciója vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi: a testület a rendszerváltás utáni első, szabadon választott magyar Országgyűlés megalakulását követően kormányzati, politikai szerepet betöltő személyeknek az előző politikai rendszer állambiztonsági tevékenységében való részvétele tényeivel és körülményeivel foglalkozna. "Az SZDSZ és az MSZP koalíciója most is, miként az 1994-1998-as ciklusban, nem a múlt hasonló értékelésére, hanem a jelen és a jövő teendőit illető megegyezésre épül" - szögezi le a szabad demokraták által hétfőn az MTI-hez eljuttatott közlemény.