Nem vizsgálták, ki hibázott a rendőrök közül

2006.11.14. 20:54
Az MTV Híradója szerint senkit nem tesz felelőssé a szeptember 17-19-e közötti rendőri fellépés és annak hiánya miatt készült jelentés, amely 101 oldalban részletezi például a tévészékház ostrománál alkalmazott rendőri taktikát.

Nem nevez meg felelősöket az a jelentés, amely az MTV székházánál történteket vizsgálja, az anyagból viszont egyértelműen megállapítható, hogy hibáztak-e a rendőri vezetők, hangzott el az MTV kedd esti Híradójában. "A vizsgálati jelentés a Híradó információi szerint tárgyszerűen felsorolja, milyen parancsokat adtak a rendőri vezetők az MTV ostrománál" - közölték.

Az MTV úgy értesült, hogy a jelentésből "következtetni lehet arra, ki követett el hibákat, ki hozott meg elkésve, vagy tévesen döntéseket". A köztelevíziónak nyilatkozó Kondorosi Ferenc igazságügyi és rendészeti államtitkár azt mondta: "a jelentésnek nem az a célja, mint ahogy az előtte elvégzett vizsgálat sem arra irányult, hogy bűnbakokat keressen, hanem egy konkrét szakmai, alapos elemző munka eredményét sikerült megkapnunk".

Ignácz István dandártábornok, a jelentést készítő öttagú bizottság vezetője pénteken jelentette be, hogy befejeződött a szeptember 17. és szeptember 19. között a Kossuth téren és a Magyar Televízió székházánál történt rendőri tevékenység vizsgálata. A jelentést átadta Bene László országos rendőrfőkapitánynak, de részleteket eddig nem hoztak nyilvánosságra.