Zsarolással vádolja Pokorni Suchmant

2005.06.03. 21:25
Pokorni Zoltán zsarolással vádolja Suchman Tamást, aki válaszában hazugnak nevezte a Fidesz alelnökét. A Pokorni szerint megzsarolt fideszes képviselő. Kuzma László szűkszavú nyilatkozatában nem említett zsarolásra utaló jeleket. A tét Szili Katalin köztársasági elnöksége.

A Keresztapa című filmet idéző zsarolással próbált arra kényszeríteni egy fideszes képviselőt Suchman Tamás, hogy Szili Katalinra szavazzon az államfőválasztáson, állította Pokorni Zoltán az RTL Klub Híradójának nyilatkozva. A Horn-kormány egykori privatizációs minisztere Kuzma Lászlóval egy barcsi rendezvényen találkozott.

Nem beszélt zsarolásról

Kuzma az Index keresésére elismerte, hogy Suchman négyszemközt megpróbálta rávenni, hogy a szocialisták jelöltjét támogassa. A meglehetősen szűkszavúan nyilatkozó, de nyugodtnak tűnő fideszes képviselő nem tett említést zsarolásra emlékeztető módszerekről.

Pokorni az RTL-nek nyilatkozva azt állította, olyan párbeszéd hangzott el a két politikus között, amit inkább "nem is idézne". "Elfogadhatatlan, hogy Suchman Tamás szocialista képviselő Kuzma László barcsi fideszes képviselőt egyértelműen a nem elfogadható nyomásgyakorlás hangnemében próbálta Sólyom Lászlót támogató magatartásában megváltoztatni", jelentette ki a Magyar Rádiónak nyilatkozva Deutsch Tamás, a Fidesz országgyűlési alelnöke is.

Suchman feljelentene

"Pokorni Zoltán hazudik, amikor azt állítja, hogy megzsaroltam Kuzma László fideszes képviselőt" - jelentette ki Suchman Tamás az MTI-nek. Ha Pokorni megismételné kijelentését, a szocialista politikus becsületsértésért és rágalmazásért is feljelenti.

Suchman szerint nem ő, hanem képviselőtársa kezdeményezett beszélgetést, amelyen "senki senkinek nem tett ajánlatot". "Kézenfekvő, hogy én sokat szerepelek Szili Katalin és az elnök választás ügyében, és velem lehet fegyelmezni, idézőjelben, a Fideszt, mert attól tartanak, hogy esetleg valaki kiszavaz. A frakciófegyelmet így próbálják csendőrmódszerekkel helyreállítani" - mondta Suchman Tamás, aki szerint a Fidesznek vissza kellene térnie "az európai politizáláshoz".