A fideszesekben is bízik az MSZP

2005.06.02. 07:56
Szili Katalin köztársaságielnök-jelöltségének SZDSZ-es elutasítása miatt állítólag az MSZP-ben felmerült, hogy nem minden áron kellene fenntartani a koalíciót a szabad demokratákkal. A pártvezetés kivár, persze közben taktikázik és számol.

"Már a racionalitáson túl van, ami köztársaságielnök-jelöléssel kapcsolatban zajlik" - összegezte az Indexnek egy vezető szocialista politikus, amikor arról faggattuk, hogy meg tud-e egyezni egymással a két koalíciós fél Szili Katalin személyéről. A parlamenti matematika szerint az SZDSZ nélkül Szili nem lesz államfő a jövő héten.

A 386 képviselőből az SZDSZ zömének távolmaradása esetén - márpedig a liberális frakció úgy döntött, hogy nem szavaz - 369 adhat le érvényes szavazatot. A szocialisták 178 szavazata mellett a párt esetleg három szabaddemokrata szavazatra számít, de még így sem jönne össze a Szili megválasztásához szükséges 185 voks. (Szerda este egyik informátorunk már egy negyedik szabad demokrata támogatóról is tudni vélt, aki állítólag szintén kész Szili Katalinra szavazni. Két független képviselő, Balogh Gyula és Körömi Attila szavazata még kétséges.)

Számolás, méltatlankodás

A szocialista párt keddi elnökségi ülésén és a szerdai rendkívüli frakcióülésen is erősen számolgattak a képviselők, és persze méltatlankodtak az SZDSZ döntésén. A párt vezetői bizakodnak, és nem akarnak egy sikertelen első forduló után egy újabb kongresszust összehívni, hogy az MSZP esetleg új köztársaságielnök-jelöltet válasszon. Több szocialista politikus a Fidesz némelyik képviselőjének méltányosságában bízik, miszerint Sólyom helyett mégis inkább Szilire adják voksukat.

Göndör István frakcióvezető-helyettes - a feltételezés részletezése nélkül - az Indexnek azt mondta, hogy Szili Katalin már az első fordulóban megkaphatja a szükséges számú szavazatot. (Az első fordulóban kétharmados többség szükséges az államfő megválasztásához.) Szerinte a koalíciót sem fenyegeti veszély, a "koalíciós szerződést nem a köztársaságielnök-választásra kötöttük" - mondta képviselőcsoport szerdai ülése után.

Indulatok

Hasonlóan optimista nyilatkozatot azonban mástól nemigen lehet hallani. Úgy tudjuk, az is felmerült, hogy Szili Katalin kudarca esetén nem kellene megvárni a 2006-os választásokat, mert a szocialisták többségének már most elege van a kisebbik kormánypárt magatartásából. Egyik szocialista vezető szerint, ha ennyire nem tudnak tovább együttműködni, az akár a koalíció bukásához vezethet.

A párt második legnagyobb testületének (választmány) szombatra összehívott ülését elnapolták az államfőválasztás utánra.